Első nap: Úton

Úgy alakult, hogy általában elég "kalandos" az utazás egy-egy Comenius partnertalálkozóra. A repülőtársaságok díjszabása olyan érdekes, hogy olcsóbb a kétszer, háromszor hosszabb repülőút, mint a közvetlen járat. Így kerültünk péntek késő délután Rigába, ami teljesen más irány, mint Norvégia. A több, mint öt óra várakozás pihenéssel, nézelődéssel, vacsorával töltöttük. Ettünk egy hatalmas pizzát, és mivel a repülőtéren volt ingyenes wifi, ezért még el is olvashattuk a leveleinket, az otthoni híreket.

Éjfél lett, mire Osloba érkeztünk. Inga (a norvég partner koordinátora) várt ránk a repülőtéren. No meg az északi hideg, mert bármennyire is közeledik a tavasz, bizony Osloban délután még esett a hó. Míg buszoztunk a reptérről Oslo központjába, láttuk bizony, hogy itt még nem jött el a tavasz (legalábbis a mi fogalmaink szerint). Az autóbusz hófödte tájakon kanyargott.

A panzióba majdnem két óra körül érkeztünk. Elkerültük egymást a norvég iskola tanulóival, illetve Sandrával, aki spanyol tanárasszisztens a sistrandai iskolában.

A szobánk elfoglalása után már csak az alvás érdekelt minket.

 

Kiegészítő információk