Kirándulás az ökoszakkörrel

Hűvös őszi reggelen gyülekeztek az ökoszakkörösök és az 5.a osztály tanulói, október 15.-én az Óvoda úti Intézményegység előtt, hogy egy kerékpártúrán vehessenek rész Józsi – Tóth Magdi néni, Petrus Tamás bácsi, Veressné Fehér Erzsike néni, Seres Timi néni és még néhány szülővel. A cél az volt, hogy eljussunk az Előháti-erdő tanösvényéhez és a kilátóhoz.

A tanösvényen táblákat olvastunk, melyek beszámoltak az erdő lakóiról. Miközben végigjártuk a tanösvény állomásait szedtünk makkot, mohát, ágakat és leveleket.
A nemrég felépített kilátó elég magas, így sokaknak tériszonya volt. Aki megmászta a számtalan lépcsőfokot, az gyönyörködhetett a kilátásban. Megcsodálhattuk az ősz színeibe öltözött Előháti-erdőt, rétet és az őszi gazdálkodás nyomait a megművelt földeken.
A visszaúton megálltunk Tedejen, ahol a kísérő szülők egy isteni slambuccal várták az összes kirándulót. Evés után lehetett trambulinozni, ugráló várazni, focizni és ping–pongozni. Délutánra a nap is kisütött, de indultunk vissza Hajdúnánásra. A túrán nagyon elfáradtunk, de nagyon élveztük. Bármikor újra vállalkoznánk egy újabb kirándulásra!

Vajas Nikolett és Pálmai Violetta
6.b

PET palack pályázat!

Tisztelt Látogató!

Iskolánk 5.a osztálya erdei iskolai program támogatására pályázott a cetelemzoldsuli.hu oldalon. Kérjük támogasd szavazatoddal munkájukat. A szavazáshoz kattints IDE!

Köszönjük a szavazatod!


 

 

Kutatók Éjszakája 2016.

Szeptember 30-án a délutáni órákban indultunk a 10. Kutatók Éjszakájára, Debrecenbe.
Miután megérkeztünk, elsétáltunk az Agóra Tudományos Élményközpontba, ahol tudós gyerekek alkotásait tekinthettük meg. Itt egy fizikai előadást is megnéztünk, majd átsétáltunk a főépületbe, ahol drón-bemutatón vettünk részt. A bemutató után kérdéseket is tehettünk fel. Megnézhettük azt is, hogyan modellezik az elkészült képeket.
Ezt követően az egyetemhez sétáltunk, ahonnan egy kisvonaton ülve szétnéztünk a városban. Visszatérve egy terepasztalon figyelhettük meg a folyóáradást és a különböző változásokat ezzel kapcsolatban.
Ezután pedig a hidrobiológiai tanszékre mentünk, ahol pl. az alganevelést néztünk meg. Majd vízi élőlényekről volt vetélkedő, ahol jó válasz után ajándékot kaptunk.
Kutatásunk végeztével vacsoráztunk, és már majdnem éjfél volt, amikor elindultunk haza.
Nagyon jól éreztem magam, és jövőre is biztosan elmegyek, ezúton szeretnénk megköszönni a természettudományokat tanító tanárainknak a szervezést és a lehetőséget.

Kecskés Zsófia 7.a

Kutatók éjszakája

A Kutatók Éjszakája rendezvénysorozatot az Európai Unió Bizottsága szervezi meg évről évre az Unió minden országában. A rendezvény időpontja mindig szeptember utolsó péntekjére esik. Magyarországon idén 48 település 93 intézménye vett részt a programban, ahol több mint 2000 ingyenes bemutatót, illetve előadást tartottak.
Iskolánk Természettudományi Munkaközössége immár rendszeresen szervezi meg a programon való részvételt. A felkészülés igen korán kezdődik, ugyanis a programok bár ingyenesek, de jó részük előzetes regisztrációhoz kötött, ezért folyamatosan figyelni kell az internetet és villámgyorsan megragadni a kínálkozó lehetőségeket. A kialakult szokásrendünk szerint a Debreceni Egyetem programjait látogatjuk, mivel közel van és igen széles programkínálatot nyújt. A rendezvény látogatására tanítási óráink után van lehetőségünk. Évről-évre a megszokott pedagóguscsapat kíséri a gyerekeket, az előzetesen megtervezett helyszínekre. A rendezvény a kora délelőtti órákban kezdődik és késő estig tart, így a hazaérkezés éjfél környékére szokott esni.
Az idei tanévben ismét sok érdekes bemutatót és gyakorlati foglalkozást láthattunk, a végére jól el is fáradtunk, de erről a következő cikkben fog beszámolni az egyik résztvevő diákunk!


Petrus Tamás

Márokpapi - gyerekszemmel

Erdei iskola 1. nap, Hétfő

Hétfőn 7.30 – ra kellett az Óvoda utcán gyülekezni, innen indultunk az erdei iskolába. Sokat utaztunk és közben jól mulattunk. Megálltunk Nyíregyházán, ahol megnéztük a botanikus kertet, itt nekünk legjobban a labirintus és a japánkert tetszett. Ezután továbbindultunk és nemsokára meg is érkeztünk Márokpapira, a Csiperke Erdei Iskola táborába ahol rögtön el is foglaltuk a szállásainkat.

A délután folyamán csoportalapító játékon, öt csoportot alakítottunk. Azt követően elindultunk egy röpke túrára, ahol sok növénnyel megismerkedtünk, majd cserjefelismerő játékot játszottunk. A visszaérkezés után vacsora következett, majd szabadidős foglalkozás, ahol sokat játszottunk, főleg a pingpong volt nagyon népszerű. Amikor eljött a villanyoltás ideje lefeküdtünk és aludtunk. Smile

Bohács Bence 6.a

Erdei iskola 2. nap, Kedd

Mire felkeltünk, akkor már finom reggeli várt bennünket. Étkezés után elindultunk túrázni, nagyon élveztük, de mikor visszaértünk fáradtan vánszorogtunk be a szobánkba. Ebéd után volt egy kis szabadfoglalkozás, összeszedtünk a biciklitúrás dolgainkat (már aki ment kerékpározni), s elindultunk. Akik maradtak a táborban, azok mikroszkópizáltak.
Mire a biciklizők visszatértek, addigra már javában folyt a szalonnasütés. A sütögetés után még elindultunk játszani: volt aki focizott és volt aki pingpongozott. Este lezuhanyoztunk, elaludtunk várva a következő napot. 

Dinnyés Dóra 6.b

 

Erdei iskola 3. nap, Szerda

Reggel felkeltünk és reggeli tornával kezdtük a napot. A reggelink májkrém és tojáspástétom, nagyon finomak voltak és mellé még kaptunk teát is.
Nagyon elfáradtunk a programokban, hisz reggeli után elmentünk a Tarpai Nagy-hegyre, ahonnan ebédre értünk vissza. Akik kedden nem mentek el biciklizni azok szerdán ebéd után mentek Tivadarra ahol megnéztük a tivadari Tisza–partot. Nagyon–nagyon elfáradtunk benne, hisz 42 kilométert bicikliztünk.
Este még vacsora után elmentünk bátorságpróbára egyedül, felnőttek nélkül. Mindenki meg volt egy kicsit ijedve, de utána megnyugodtunk, hisz elkezdtük énekelni a boci–boci tarkát …

Horváth Dorina 6.a

Erdei iskola 4. nap, Csütörtök

Marika néni már fél nyolckor kiállt az udvarra és a jellegzetes három sípszó jelezte, hogy gyülekező. Mindenki rohan az udvar közepére és elkezdi a reggeli tornát - legalábbis így képzelték volna el a felnőttek. Így történt valójában: a sípszó után két perccel ott volt a csapat egy része, ami körülbelül 19 gyereket jelent. Öt perccel a torna kezdete után már szinte mindenki ott volt. (A késők megkapták megérdemelt jutalmunkat).
Leültünk reggelizni. A kakaó és a briós majszolgatása közben bejelentették, hogy egy kis programváltozás történt. A tegnapelőtti éjszakai túra útvonalát jártuk végig újra, egy mobiltelefont keresve. (Amiről a végül kiderült, hogy az egyik fiú táskájában volt.). A visszaérésünk után egy kis pihenés, aztán ebéd következett: húsleves, krumplipüré és főtt hús, szilvabefőttel.
Ebéd után az első nap szétosztott csapatokba rendeződtünk és kitöltöttük a munkafüzetben kijelölt feladatokat. Ezután számháború következett. Két csoportba osztódtunk szét – egy piros és egy kék. A pirosak veresége után egy visszavágót szerveztünk és végül 2–0-ra a kékek nyertek.
Visszarendeződtünk az öt csoportba és a faluismereti versenyhez kaptuk meg a feladatokat. Másfél órán keresztül szabadon járhattunk az egész faluban. Ez után máris vacsora: tejbegríz.
Fél tízkor az oktatóteremben gyülekeztünk. A 473 legjobb kép került megnézésre. Rengeteget nevettünk, de igazán művészi képek is készültek. Tizenegy óráig mindenkinek össze kellett pakolnia. Természetesen elkerülhetetlen volt, hogy el ne tűnjenek dolgok.
Most, hogy ezt írom (23:59-kor) szerintem már a többség mély álomban szendereg de aki nem, az biztosan átgondolja az elmúlt négy napot és igyekszik emlékezetessé tenni ezt az utolsó éjszakát itt a táborban.

Csiszár Dorottya 6.a

Erdei iskola 5. nap, Péntek

Pénteken reggeli után elmentünk túrázni az erdőben, meglátogattuk a közeli temetőt. Miután visszaértünk a táborba megkaptuk a feladatokat, majd minden csapat elindult és legjobb tudása szerint megpróbálták megoldani a feladatokat. Különböző időben indultak el a papírdarabokkal megjelölt úton. Az egész heti munkákat díjazó eredményhirdetés után, szabad programok voltak.

Ebéd után indultunk hazafelé kb. 14:30-kor értünk haza. Összegezve a tábor jó élmény volt és sok érdekes dolgot tanultunk. Várjuk a legközelebbi lehetőséget, hogy visszamehessünk. 

 

Nagy Erika 6.b

******************************************-

Kiegészítő információk