Válogatós vagyok

Nemrégiben került megrendezésre a hulladékgazdálkodási verseny, amelyre három fős csapatokkal lehetett jelentkezni. A feladatunk az volt, hogy készítsünk hulladékból akármilyen jelmezt. Az én csapatom egy gyermekláncfű virágot készített, ami pet-palackból és szívószálból állt össze. Feladat volt az is, hogy egy 13+1-es totót kellett hibátlanul megoldanunk.
Sikeresen bekerültünk a döntőbe, amit 2016. március 16-án rendeztek. Nagyon izgalmas, interaktív és érdekfeszítő feladatok voltak.


Először a bemutatkozással kezdtük, minden csapat elmondta, honnan érkezett, mi a csapat neve és milyen jelmezt készített. Minden csapat kapott különböző színű papírt és ebből kellett megkeresnünk 18-at. Megnéztük mi volt a papírok hátoldalára írva és eszerint kellett csoportosítanunk, hogy melyik tartozik például a komposztálás közé. Aztán megnéztünk egy videót, amiben rengeteg információ volt és kaptunk hozzá egy feladatlapot is. Volt kvíz-feladat, keresztrejtvény, amihez szintén ki kellett keresnünk a megoldást .Tablók voltak kitéve amiken rajta voltak a különböző hulladékokkal történő eljárások. Volt szó-kirakós feladat, amiben minél több hulladékkal kapcsolatos szót kellett kiraknunk. Ezt követően minden csapat húzott egy táskából olyan hulladékot, amit még fel lehet hasznosítani és ehhez kapcsolódó ötleteket kellett felsorolnunk. Utolsó feladatként össze kellett válogatnunk képeket és szövegeket, hogy mi tartozik egymáshoz.
Számomra nagyon jó élmény volt ez a verseny és örülök, hogy részt vehettem benne. Nem is gondolnánk, hogy a hulladék nem csak a szemétre való...


Kecskés Zsófia 6.a

Kiegészítő információk