Hírek

PÁLYAVÁLASZTÁS ÉS ÉLETPÁLYAÉPÍTÉS a Bocskai Iskolában

PÁLYAVÁLASZTÁS ÉS ÉLETPÁLYAÉPÍTÉS a Bocskai Iskolában

A felsős nevelési munkaközösség az idén is nagy figyelmet fordít a pályaválasztást segítő programok szervezésére. Szeptemberben került sor a jelentkező 8. osztályos diákok képességfelmérés és érdeklődésvizsgálatának csoportos tesztfelvételére. A Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat munkatársai hamarosan egyéni beszélgetés keretein belül visszajeleznek az eredményekről. A szülők számára van lehetőség, hogy meghallgassák a szakpszichológus által elmondott teszteredményeket. Reméljük, hogy több tanulót megerősít abban, hogy milyen képességekkel rendelkezik, milyen területen lenne érdemes pályát választania.

 A végzős diákok két alkalommal vehettek részt pályaválasztási kiállításon. Az EuroSkills Budapest 2018 szakmaverseny rejtelmeibe 38 diákkal pillanthattunk be a Hungexpo területén. Személyesen megtapasztalhattuk, megnézhettük: hogy dolgozik például a kőműves, kőfaragó, virágkötő, kertépítő, fodrász, ápoló, festő, szakács, hegesztő. A Debrecenben megrendezett „Szelet a vitorlába” program a Lovarda területén csalogatta a kíváncsi diákokat a megye különféle középiskoláinak standjaihoz. 88 nyolcadikos tanulóval érkeztünk a nagyszabású szakmabemutatóra. A gyerekek kedvükre felkeresték az őket érdeklő standokat, kóstolgathattak ételeket, kipróbálhattak különféle gépeket, gyűjthettek szórólapokat az ott megjelent középiskolákról, kérdéseket tehettek fel az iskolákban folyó oktatásról, gyakorlati teendőkről, nyílt napokról. Nagyon színvonalas programon vettünk részt.

A PÁLYAVÁLASZTÁSI TÉMAHETET november első hetében, 5. alkalommal rendeztük meg a mindenkori 8. osztályos tanulóknak az Óvoda utcán, a Magyar utcán és a Polgári utcán. A projekt fő célja most is az volt, hogy a gyerekek megismerjék a városunk munkalehetőségeit, a munkaerő piaci feltételeket. A 8. osztályos osztályfőnökök előkészítő munkája után a témahét első napján, hétfőn látogattak el a gyerekek kis csoportokban a felkért munkahelyekre, vállalkozókhoz.  A tanítványaink önállóan kérdeztek, jegyzeteltek és megtapasztalták, hogy milyen munkafolyamatokat végeznek egy adott munkahelyen. A csoportok a hét folyamán a tanulás mellett megszervezték a közös munkát, elosztották egymás között a feladatokat. A gyűjtött anyagot feldolgozták, prezentációt állítottak össze, valamint elkészítették a plakátot. Az intézményünkben november 10-én volt a pályaorientációs nap. Ekkor került sor a témahét záró rendezvényére: a plakátok kiállítására és az előadások bemutatására. A 8. osztályos tanulók meghallgatták egymást, így mindenki tudomást szerezhetett a látogatott helyszínek főbb jellemzőiről, a különböző szakma lehetőségekről. A kivetített diák, fényképek és a szóbeli kiegészítések összegezték a gyerekek tapasztalatait. Többen utaltak arra, hogy egyszer szívesen dolgoznának az általuk meglátogatott munkahelyen.  A nézők között helyet foglalhattak a 7. osztályosok. Így bepillantást nyerhettek, hogy mit is jelent a pályaválasztási témahét. A témahéten több szaktárgyi órán is megjelent a szakmaismeret szövegfeldolgozásban, idegen nyelvi és magyarórákon az önéletrajz írása, szakmanevek ismerete és gyűjtése. Reméljük, hogy a témahét programjával is segítjük a tanítványaink sikeres iskola és szakmaválasztását.

Köszönettel tartozunk azoknak a munkahelyeknek, vállalkozásoknak, amelyek fogadták a gyerekeket, lehetőséget adtak a tájékozódásra: Óvodák- Kasza utca, Nikodémusz utca, Magyar utca, Városi Bölcsőde, Fa-Fém/KPM Vizsgaközpont, Bata Tüzép, Hotel Medián, Nánás PC Számítástechnikai Szaküzlet és Szerviz, Zamatos Ízek Zöldségbolt, Kossuth utcai Virágüzlet, Kis Hellász, Agroszoltek Kft, Alföldiné Ragyák Andrea pszichológus, K&H Bank, Ventifilt, Rendőrség, Tűzoltóság, Fodrász vállalkozó, Mentő- védőnő, Kiss József állatorvos.

A témahetet előkészítették, a csoportok munkáját segítették és koordinálták az osztályfőnökök: Labanczné Fekete Marianna, Molnár Imréné, Szabó Albert, Szabó Attila és Löfcsikné Rékasi Ilona.

 

Löfcsikné Rékasi Ilona


 

Kiegészítő információk