„Forgószél”

A Hagyományok Háza a 2017/2018-as tanévben is meghirdette hon-és népismereti vetélkedőjét 5-6. osztályosok számára „Forgószél”, 7-12. osztályosok számára „Garabonciás” címmel. A versenyre azokat a tanulókat várták, akik izgalmas, szórakoztató feladatok megoldásán keresztül szívesen elmélyítik hon- és népismeretbeli tudásukat, illetve szívesen megismerkednek a magyar népi kultúra gazdag, sokszínű világával. A vetélkedő egyes témaköreit a versenyzők önálló gyűjtő-, kutatómunka révén dolgozták fel.
E tanév kiemelt témaköre a tánc volt. A feladatok kidolgozása során a következő dolgok után kellett kutatni a gyerekeknek: Hogyan történt a legkisebbek táncba nevelődése, milyen volt régen a gyerekkorhoz kapcsolódó táncos élet, melyek voltak az ifjúság táncalkalmai? Hogyan szervezték meg a táncokat, mi volt a tánc szerepe és jelentősége a paraszti társadalomban? Hol és mikor táncoltak, melyek voltak a tánc alkalmai? Milyen típusú táncokat táncolhattak a lányok és a fiúk?
A feladatok másik része az évkörhöz kapcsolódó jeles napok, s a hozzájuk fűződő szokások, hiedelmek (csobánolás, ostyahordás, tikverőzés, stb).
A vetélkedő 3 részes volt. Az első három levelező forduló után az arra érdemeseknek következett a középdöntő, majd pedig a döntő, ahol a versenyzők személyesen is megjelentek Budapesten a Hagyományok Házában.


A Bocskai Iskola Óvoda utcai intézményegységéből Farkas Mária, Horváth Dorina Jázmin és Varga Sándor Patrik 6. osztályos tanulók versenyeztek, s sikeresen bejutottak mind a hárman a középdöntőbe is.
Az egész éves vetélkedőt lezáró döntőre 2018. május 28-án került sor a Hagyományok Házában, melyre az ország különböző vidékeiről (Túrkevéről, Sajóvámosról, Pécsváradról, Karcagról, Gyöngyösről, Boldogról, Ecsédről, Hajdúnánásról, Budafokról, Monorról) érkeztek gyerekek. Az egész évben versenyző 200 diák közül a legjobb eredményt elért 50 versenyző kapott meghívást a döntőre, ahol 3 helyszínen, forgó rendszerben került sor a személyes megmérettetésre. A vetélkedőre benevezett tanulóink közül mind hármójuknak sikerült az országos döntőbe bejutnia, s ott is nagyon szépen helytálltak.


Eredményeik:

Farkas Mária I. helyezés
Horváth Dorina Jázmin II. helyezés
Varga Sándor Patrik II. helyezés


Farkas Mária, mint első helyezett jutalmul részt vehet Szajolban a Hagyományok Háza által szervezett népművészeti táborban.
Gratulálunk teljesítményükhöz!

Vargáné Papp Júlia

Kiegészítő információk