„Lélektől lélekig”

Nemzetközi Irodalmi Gyermekfesztivál – Siklós, 2018.”
A siklósi Batthyány Kázmér Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola, valamint a Magyar Versmondók Egyesülete szervezésében 9. alkalommal került megrendezésre a siklósi nemzetközi irodalmi gyermekfesztivál. A versmondó fesztivál 2004-re tekint vissza, 2011-ig évenként szervezték meg hazai és határon túli magyar iskolások számára, majd néhány év kihagyása után megújult formában 2018-ban újra folytatódik.
A találkozó célja a magyar nyelv értékeinek megőrzése, ápolása, az irodalmi műveltség fejlesztése. Témája ebben az évben a XX. századi magyar irodalom költészete.
A verseny három helyszínen, három korcsoportban, 3 – 3 fős, hozzáértő szakemberekből álló zsűri előtt folyt. Városunkat a Bocskai Iskolából 4 tanuló, a Kőrösi Református Gimnáziumból 2 diák képviselte.


A kétnapos rendezvényen a szervezők gazdag programot kínáltak a 23 magyarországi és 7 határon túli iskola tanulói, tanárai számára. Bejárhattuk Siklós nevezetességeit, megismerkedtünk a híres bortermő vidékkel (Harkány, Villány). Megtekintettük a siklósi várat, ahol a Tenkes kapitánya című filmet forgatták. Az érdeklődő diákok kézműves foglalkozáson, diszkóban vehettek részt, ahol lehetőség nyílt ismerkedésre, beszélgetésre.
A záró értékelésben Kiss László, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke kiemelte a magas színvonalat, méltatta a felkészítő tanárok és a versenyzők munkáját. A három korcsoportban arany, ezüst és bronz minősítéseket ítéltek oda. Arany fokozatban részesült városunk versenyzői közül Hallgató Dániel, Horváth Dorina Jázmin, Nábrádi Anna és Erdei Ferenc. Bronz fokozatban minősült Juhász Fanni. Felkészítő tanáruk Kovács Margit, Szabó Éva, Vargáné Papp Júlia, Vargáné Sárosi Ildikó. Az oklevél mellé valamennyi tanuló és felkészítő tanár ajándékot kapott.
Az arany minősítést elért tanulók közül Erdei Ferenc meghívást kapott a Balatonszemesen júniusban megrendezésre kerülő Latinovits Zoltán országos vers- és prózamondó találkozóra, Hallgató Dániel, Horváth Dorina Jázmin és Nábrádi Anna a Budapesten decemberben megrendezésre kerülő „Regösök húrján...”országos vers- és prózamondó találkozóra.
A fesztiválra kiadott Emlékkönyvből álljon itt két gondolat:
Az egyik Dr. Schmidt Henrikné, a Batthyány Kázmér Iskola volt igazgatójának vallomása: „... célkitűzésünk mindig ugyanazok voltak: a magyar nyelv értékeinek megőrzése, és a gyerekek irodalmi ismereteinek bővítése, és hittünk abban, hogy mindenki, diák és felkészítő több lesz azáltal, hogy felkészül a fesztiválra. Még akkor is, ha azon nem tud minden egyes résztvevő kiemelkedő színvonalú produkcióval bemutatkozni, hisz nem vagyunk egyformák, ahogyan a költő is írta:”... kihalt lenne az erdő, ha csak a legjobb hangú madarak dalolnának.”
A másik idézet írója Horváth Ágnes. Városunk egykori diákja 2007-ben vett részt a fesztiválon, arany fokozatban részesült.
Az Emlékkönyvben megjelent vallomásának záró gondolatai:
„...adjunk a gyermekeinknek olyan élményeket, amelyeket később előhúzhatnak az emlékeikből, ha épp nehézségeken mennek át. Adjunk olyan verseket kezükbe, amelyet felnőttként is olvasnak, és megtalálják magukat benne. Adjunk olyan kapaszkodókat, amelyek segítenek a lelki válságok leküzdésében. Adjunk lehetőséget arra, hogy eljussanak: LÉLEKTŐL LÉLEKIG.”

Vargáné Papp Júlia

 

Kiegészítő információk