„Grafikások talpa alatt fütyült a szél”

„Grafikások talpa alatt fütyült a szél”

Iskolánk grafikásai és tűzzománcosai 2018. május 17-én, csütörtökön délután busszal ellátogattak Balmazújvárosra a Semsey-kastélyba.

A kastélyban található múzeumban megtekintették az időszaki kiállításokat, melyek most a Magyar Közlekedési Múzeum anyagából tevődtek össze. A tanulók megcsodálhatták a Kerékpártörténeti kiállítást, a Lencsevégen című fényképezőgép kiállítást, valamint részt vettek egy, a múzeum által szervezett „Talpunk alatt fütyül a szél” című múzeumpedagógiai foglalkozáson, melyen először megismerkedhettek a múzeumnak otthont adó Semsey-kastély történetével, Balmazújváros híres szülöttjeinek életével, a Hortobágyra jellemző nagyállattartás eszközkészletével, az egyes foglalkozások viseleti darabjaival, szemlélteti, filmvetítéssel egybekötve, valamint a nagyállattartással összefüggő helyi kismesterségek termékeivel és eszközeivel. A tárlaton a rideg állattartás és a hortobágyi pásztorkodás hagyományaiba, valamint a kalapos, a kovács, és a bognár mesterségek rejtelmeibe is bepillanthatnak a gyerekek, és a foglalkozás végén saját maguk is népviseletbe öltözhettek, melyről a múzeum fotósa emlékképeket is készített.

A kastély és a foglalkozás látogatása után az élményekkel teli csoport a buszhoz indulva a nap zárásaként útba ejtett egy fagyizót, ahol volt alkalma megkóstolni a 2017-es év fagyiját, a mascarponés túrókrém sós karamellt.

 

Martinek Ágnes


 

 

Kiegészítő információk