Diákönkormányzati nap a Bocskai Iskolában

Végre elérkezett az utolsó nap az iskolában!  „VAKÁCIÓ!” feliratok sorakoztak az osztálytermek tábláin, egyre csalogatóbbak a strand és a nyár játékai. Ezért ezt a napot nem tanulással, hanem a tanév búcsúztatásával töltötte a diáksereg. 

 

Az alsó tagozatosok a debreceni Tompeti zenekar előadását tekintették meg a városi művelődési központban. Megzenésített verseket, régi közismert dalokat, illetve saját szerzeményeiket hallhattuk tőlük. Az interaktív előadáson megmozgatták a gyerekek képzeletét és testét is. Tornáztak, mozogtak, közösen énekeltek az előadás alatt. Nagyon jól éreztük magunkat az igazán gyerekeknek szóló előadáson.

A későbbiekben osztályprogramok voltak és ők dönthették el, mivel töltik a nap hátralévő részét. Sok osztály ment együtt fagyizni, vagy osztályvetélkedőket szerveztek. Voltak, akik közös főzéssel töltötték a délelőttöt, de akár az egész napot is. A közös élmények közelebb hozták egymáshoz az osztálytársakat, egyre összetartóbb közösségek alakulnak így ki.

A felső tagozatos osztályok vetélkedő során mérhették össze műveltségüket, ügyességüket, gyorsaságukat. Ügyes kezek rajzolták meg a hulladékot gyűjtő Garfildot, ragasztották a fordított napi fotóból készült puzzlet. Lelkes szurkolók bíztatták a sorversenyen résztvevőket, és a floorballozókat. Humoros versenyfeladatokon nevethettek a gyerekek, majd kíváncsian várták az eredményhirdetést. A Diákönkormányzati nap végén minden diák elbúcsúzott egy rövid időre az iskolától és örömmel kiáltotta: VAKÁCIÓ!

Hajdúnánás, 2014. 06. 14.                                                                        

Szabó Sándorné

DÖK felnőtt segítő

Kiegészítő információk