Hírek

NI Akadémia

2018.11.19-én az NI jóvoltából a debreceni Agora Tudományos Élményközpontba látogathattunk el, ahol rengeteg látványos kísérletet mutattak be nekünk.   A hideg anyagoktól haladtunk a melegebb, forróbb anyagok felé. Először cseppfolyós nitrogénnel játszottunk, aminek a legérdekesebb tulajdonsága, hogy -196 Celsius fokos, amivel szinte azonnal megfagyaszthatunk bármit. A folyékony nitrogénbe mártott rózsa porrá törhetővé vált, a lufi összeaszalódott, majd szabad levegőn újra felvette eredeti alakját. Nem csak a folyékony nitrogén volt az egyetlen jéghideg dolog. Két szilárd halmazállapotú anyag  lassan olyan endoterm reakcióba kezdett, hogy a lombikot hozzá lehetett fagyasztani egy nagy fakockához, és fel is lehetett emelni azt. Ezután „lézerkardot” készítettek, ami valójában csak egy foszforeszkáló anyag volt egy hosszú üveg csőben. Elkészítették a már számunkra jól ismert éghetetlen papírzsebkendőt is. Az előadás fénypontja számomra a legvégén történő robbanás volt, amitől annyira megijedtünk hogy majdnem kiugrott a szívünk a helyéről, ráadásul kétszer is megismételték.

Szakál Sarolta 8.b


 

Kiegészítő információk