Hírek

Bocskais „Zsiványok” a Vigyázz, kész, pénz! országos pénzügyi vetélkedő döntőjében

Bocskais „Zsiványok” a Vigyázz, kész, pénz!  országos pénzügyi vetélkedő döntőjébe

A K&H Csoport által meghirdetett Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőre országszerte 288 településről mintegy 8113 diák nevezett, közöttük iskolánkból Boda Janka Hanna 1.c, Szabó Donát Attila 1.b és Farkas Ferenc 2.a osztályos tanulók alkotta Zsiványcsapat.

A verseny négy fordulóból állt. Az elsőben a bevétellel és kiadásokkal kapcsolatos feladatokat, rejtvényeket oldott meg a csapat. A másodikban egy bankfelhőben pénzügyekkel kapcsolatos fogalmakat kellett felismerni és megmagyarázni a képek alapján. A feladatsor legnehezebb része az volt, amikor a bankkártya feltalálójával kapcsolatos szövegrészletből érdekes adatokat kellett megtalálni majd egy bankkártyát kellett megtervezni.

A hármas fogat két online forduló remek megoldása után bejutott a debreceni regionális döntőbe. A középdöntőre való felkészülésbe a hajdúnánási K&H Bank munkatársai is bekapcsolódtak. Megismertették a csapattal a bankban folyó munkát és bepillantást engedtek a pénzügyek mindennapos ügyintézésébe.
 A gyerekek Debrecenben két megye legjobbjaival mérték össze tudásukat, rátermettségüket. Itt mutatta meg a csapat hogyan tud együtt dolgozni és felelős pénzügyi döntéseket hozni. Hihetetlen, de az 1. helyezést ért el a Zsiványcsapat, így bejutott az országos döntőbe.
A teljes tanéven átívelő, többfordulós versenyen május 22-én érkezett el a budapesti fináléhoz. A feladatok mindegyike gyors és kreatív megoldásokat kívánt - legyen szó lakáshitelről, online vásárlásról vagy egy fiktív kempingezés pénzügyi megtervezéséről.
Az izgalmas verseny végén 1-2. osztályos kategóriában az országos 3. helyet szerezte meg a Zsiványcsapat.

Köszönjük a szülők és a hajdúnánási K&H Bankfiók munkatársainak segítségét és támogatását!


Deméné Czeglédi Éva

 


 

Kiegészítő információk