„A zene mindenkié!” - 2017

„A zene mindenkié!” - 2017 
városi alsós ének– és furulyaverseny

2017. március 02-án az énekelni, hangszeren játszani szerető gyerekek nagy napra – és szerencsére madárcsicsergős napsütésre – ébredtek. Ezen a délutánon nemcsak a madarak, hanem városunk kisiskoláskorú dalos pacsirtái is dalra fakadtak, akik kincset érő hangszerüket, a hangjukat hangolták fel a legszebbre! Nem véletlenül. Ekkor került ugyanis megrendezésre a Városi alsós ének- és furulyaverseny. Ez a délután a népzene jegyében telt. A magyar népdal népzenénk legősibb formája, gyönyörű érzelmek és gondolatok testesülnek meg benne. A régmúlt embere is mindig énekelt. Énekeltek ha örömük, ha bánatuk volt, ha elfáradtak a munkában. Életük szinte minden pillanatát megörökítették a dalok által. Nem véletlenek Kodály Zoltán szavai, miszerint: a magyar népdal az egész magyar lélek tükre. Március második napján ezeket a népdalokat nemcsak énekelt változatban hallhattuk, hanem az ismerős dallamok szívet melengetően csendültek fel furulyán is.

 

Az 5 tagú zsűri és a szép számú nézőközönség 60 szebbnél szebb műsorszámot hallgatott meg 3 kategóriában. A szóló ének és szóló furulya mellett a gyerekek duóban vagy trióban is előadhatták az általuk választott népdalt. A délután folyamán csodálatos hangszerjátékokat hallhattunk; csilingelő, hajlításokkal megtűzdelt énekszóban gyönyörködhettünk. A szakmai zsűrinek bizony nem volt könnyű dolga. Az értékeléskor figyelembe vették a dalválasztást, a pontos szövegtudást, a tiszta intonációt, hangszerjátéknál a hangok tiszta megszólaltatását, s nem mellesleg az érzelem gazdag előadásmódot. A népdalok éneklésénél nagyon fontos, hogy éld át, amiről énekelsz; teremtsd meg a kapcsolatot a téged hallgató közönséggel! Érezzék, hogy nekik énekelsz, hogy nekik szeretnél átadni valamit abból, amit érzel! Ezen a délutánon mindennek részesei lehettünk egy – egy népdal csodálatos megszólaltatásakor! Örömmel töltött el bennünket, hogy egyre többen öltöttek magukra népviseletet, megtisztelve ezzel e számunkra jeles napot.

Mindezen ismérvek alapján születtek meg a következő eredmények.

SZÓLÓ ÉNEK KATEGÓRIA – 2. évfolyam

  1. Farkas Boglárka – Bocskai Iskola
  2. Girus Brigitta – Bocskai Iskola
  3. Csuka Hanna – Bocskai Iskola

SZÓLÓ ÉNEK KATEGÓRIA – 3. évfolyam

  1. Nagy Dorina – Bocskai Iskola
  2. Daróczi Lotti – Bocskai Iskola
  3. Varga Lili – Bocskai Iskola

SZÓLÓ ÉNEK KATEGÓRIA – 4. évfolyam

  1. Kovács Aliz – Bocskai Iskola
  2. Nábrádi Anna – Bocskai Iskola
    Urgyán Vivien – Bocskai Iskola
  3. Bohács Boglárka – Bocskai Iskola
    Kovács Dorottya – Bocskai Iskola

SZÓLÓ FURULYA KATEGÓRIA – 2 – 4. évfolyam

  1. Szirák Márk – Bocskai Iskola
  2. Csiszár Boglárka – Bocskai Iskola
    Gombos Gabriella – Bocskai Iskola
  3. Urgyán Vivien – Bocskai Iskola

CSOPORTOS ÉNEK KATEGÓRIA – 2 – 3. évfolyam

  1. Daróczi Zoé – Szabó Pávics Bíborka – Református Iskola
  2. Csuka Hanna – Jantek Adrienn – Kovács Boglárka – Bocskai Iskola
  3. Hadas Tilla – Tóth Napsugár – Bocskai Iskola

CSOPORTOS ÉNEK KATEGÓRIA – 4. évfolyam

  1. Gyulai Boglárka – Reszegi Zsanett – Református Iskola
  2. Bohács Boglárka – Csiszár Boglárka – Nábrádi Anna – Bocskai Iskola
    Dombi Nándor – Kéki László – Oborzil Norbert – Bocskai Iskola
  3.  ------ 

 KÜLÖNDÍJ

  • Zágonyi Zsombor – Bocskai Iskola
  • Varga Fanni – Bocskai Iskola

Egy magas színvonalú, kellemes és izgalmas délutánon vagyunk túl, amelyen a versenyzők csodálatos ajándékkal lepték meg a zsűrit és a közönséget.

Gratulálunk és köszönetünket fejezzük ki az AMI növendékeinek és pedagógusainak, akik a verseny szünetében – amíg a zsűri tanácskozott – közel egy órás fantasztikus zenei műsorral szórakoztatták a közönséget. Remek hangulatot teremtettek a nagy izgalom közepette is.

Gratulálnak minden díjazottnak, résztvevőnek és felkészítő pedagógusnak a zsűri tagjai:  

  • Fábián Andrea -  a zsűri elnöke
  • Jeles Éva
  • Nagy-Tóth Annamária – a verseny főszervezője
  • Nagyné Völgyi Anikó
  • Trázsi-Gábor Judit (Református Iskola)

 

 

 Nagy-Tóth Annamária

Kiegészítő információk