Családi nap 2019

2019. május 18-án családi napra várta a Magyar utcai Intézményegység dolgozói közössége a diákokat és családjukat. A rendezvény hagyománynak számít már nálunk, hiszen kétévenként májusban –ha tehetjük- mindig megtartjuk. Idén volt egy másik apropója is. Eleget tettünk az Oktatási Hivatal EFOP-3.1.5-16 „A tanulói lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatása” elnevezésű kiemelt projekt keretében tőlünk elvárt kötelességünknek. A tanév során kötelezően két családi napot kellett szerveznünk. Az elsőt 2018. december 15-én rendeztük, amelynek programjai a karácsonyi készülődés jegyében zajlottak. Most májusban pedig már a nyárra hangolódva szabadtéri kikapcsolódási, szórakozási lehetőségek sorát biztosítottuk a gyerekeknek és szüleiknek.

  

A rendezvény szervezési feladatait Labancz Mihály vállalta, aki rutinjával, ötleteivel a legnagyobb részben járult hozzá a délelőtt sikerességéhez. Mi, fiatalabb kollégák ebben is sokat tanulhattunk tőle. Bár szombati napra esett a választás, mindenki szívesen ment aznap iskolába, vagy inkább az iskolaudvarra. Kicsik és nagyok is találhattak maguknak elfoglaltságot. Reggel 8 órakor igazgatói köszöntőt hallhattunk, majd az Aranyvessző néptánccsoport adott egy rövid műsort, akik között sok ügyes, hozzánk járó diák van. Ezután egy gyermekműsor következett. Még nekünk, felnőtteknek is érdekes volt, hiszen sok régi gyermekdalt is énekelt az előadó hölgy. 9 óra után már kötetlenebb, de annál változatosabb programokon vehettek részt a családok. A teljesség igénye nélkül: népi játékok kipróbálása, lovasszekerezés a városban, trambulin, ugrálóvár, foci, röplabda, íjászkodás. A tanító nénik kézműves tevékenységekre várták a gyerekeket. A kislányok sok szép és különleges hajfonatot kérhettek, de népszerű volt a manapság elmaradhatatlan csillámtetkó is. A Vöröskereszt munkatársai vérnyomást és vércukorszintet mértek annak, aki igényelte. Igazi majális hangulatot teremtett a lufi és a vattacukor. Nagy kedvenc volt a rendőrautó, amelybe be lehetett ülni, és a felszereléseket is fel, illetve ki lehetett próbálni. A szülői munkaközösség délelőtt büfét szervezett. A rendezvény családias jellegét leginkább az adta, hogy minden osztály szülői közössége ebédet főzött a gyerekeknek. Vidám hangulatban készítették bográcsban a finomabbnál finomabb ételeket. Ebéd után lett vége a programoknak, ahonnan mindenki megelégedéssel térhetett haza.

A Családi nap sikeres lebonyolításáért köszönettel tartozunk minden pedagógusnak, technikai dolgozónak és természetesen a szülőknek.

Tarné Kovács Andrea

 

  

  

  

________________________________________________________________________________________________________

Kiegészítő információk