Karácsonyi koncert az AMI-ban

Karácsonyi koncert az AMI-ban

2022. december 19-én a Bocskai Iskola Makláry Lajos Alapfokú Művészeti Tagintézménye két év után újra megrendezhette hagyományos karácsonyi koncertjét. Az ünnepi hangversenyt Nagyné Legény Ildikó, városunk alpolgármestere nyitotta meg, és köszöntötte a klasszikus zene kedvelőit.

 

A karácsonyi koncertekkel a zeneművészeti ág elsődleges célja, hogy a zene erejével emelje az ünnepvárás hangulatát és segítse a szeretet ünnepére való ráhangolódást. Éppen ezért elsősorban karácsonyi és meghitt dallamokkal készültek a tanszakok szereplői, azonban felcsendültek vidám hangvételű művek is.  A fellépő gyerekek izgatottan készültek a fellépésre, hiszen a tudásukat is megmutathatták szeretett családjuk és a nagyközönség előtt. Az est folyamán előadott művek között voltak egyéni és kamarazenei összeállítások is. A záró műsorszámmal a gyerekek és a felkészítő tanárok egy közös énekkel kívántak áldott, békés és boldog karácsonyi ünnepeket a szép számban összegyűlt közönségnek.

 A koncert sikerességét mi sem mutatta jobban, mint az egyre növekvő taps zápor és a családok csillogó szemei, aminél nincs is szebb elismerés.

További képek - itt.

 

 

 

Hallgató-Barkaszi Andrea


 

Kiegészítő információk