Hírek

Versmondással emlékeztek 1848-ra

Versmondással emlékeztek 1848-ra

Hazafias költészet a magyar irodalomban címmel hirdetett Kárpát-medencei versmondó versenyt a Budapest Főváros XVIII. Kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata a Budapest XVIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Ének-zenei Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium szervezésében 5-13. évfolyamos diákoknak.

A négy kategóriában 2019. március 12-én, kiváló színészek zsűrizése mellett zajló versenyen iskolánkat Kőrösi Róbert László 6.b osztályos tehetségünk képviselte, akit érett, értő versmondásával az országos második helyezés büszke tulajdonosaként köszönthetünk!

A rangos eseménynek méltó helyszínt biztosított az Újpesti Városháza, mely a századforduló eklektikus-szecessziós irányzatának egyik legkiemelkedőbb alkotása.

 

Izgalommal teli, nagy élmény volt Robinak ezen a különleges helyszínen, az iskolák legjobb versmondó diákjai, valamint a sok ismert és elismert színész társaságában előadnia versét, majd meghallgatni az értékelésüket, váltani velük néhány szót, s átvenni az oklevelet és jutalmat a zsűri elnökétől, Császár Angela Jászai Mari díjas színművésztől.

Az elért szép eredmény azt bizonyítja, hogy nem volt hiábavaló az a sok-sok felkészülés, melyben szülei mellett Szabó Éva magyar szakos tanárnő segítette Robit. Köszönet érte valamennyiüknek!

A tavasz folyamán még több versmondó versenyen adhatja át nagy költőink máig ható üzeneteit az ifjú tehetség a hallgatóság, s a maga örömére! Sok sikert kívánunk hozzá!

 

 

 

Bodnárné Varga Márta,
humán munkaközösség vezető

Kiegészítő információk