Hírek

Angol és német nyelvi napok

Céljaink között szerepelt az angol és a német nyelv tanulásának a népszerűsítése, az adott ország kultúrája iránti érdeklődés felkeltése, a tanulók motiválása az idegen nyelv tanulásában.

Angolból és németből egyaránt igyekeztünk változatos programokat szervezni.

Mindkét nyelvből keresztrejtvényfejtő versenyt rendeztünk negyedik-ötödik-hatodik évfolyamon. Nagyon sok gyereknek adtunk lehetőséget a megmérettetésre, hiszen minden egységben megszerveztük.

​Az Excellent Pronunciation​ és a Schöne Aussprache versenyeken megmutathatták a gyerekek, hogyan tudnak helyesen, értő módon és szép kiejtéssel idegen nyelven olvasni.

A hét közepén a kicsik játékos délutánon vehettek részt mindhárom egységünkben. A Tankerületnek, a DÖK-nek, a Goethe Intézetnek, a British Council-nak és az Oxford University Press Tankönyvkiadónak köszönhetően ajándékokat is kaptak a gyerekek.

A hetedik-nyolcadik évfolyam a Junior nyelvvizsga feladatsorán dolgozott. Örömünkre szolgál, hogy magas százalékokat értek el tanulóink.

A nyelvi hét fénypontját, az előző évekhez hasonlóan a Más népek ízei programunk jelentette. A gyerekek és a szülők igazán kitettek magukért, rengeteg „ízt” hoztak magukkal, és mutatták meg a társaiknak.

A versenyek eredményeit itt láthatjátok.

 

 

Angol

Német

Keresztrejtvény-fejtő verseny

Iskola és Óvoda utca:

4. évfolyam:

      1.Tóth Milán, Csiszár Tamás 4.a

5. évfolyam:

       1.Szűcs Katinka, Nagy Viktória

6. évfolyam:

       1.Miltner Zsóka, Csorvási Fanni

Magyar utca:

4. évfolyam:

  1. Vadászi Veronika, Varga Zalán

5. évfolyam:

  1. Hadadi Orsolya, Szeleczki Jázmin,  

     Varga Hanna

6. évfolyam:

  1. Jámbor Noémi, Zámbó Jázmin

Polgári utca:

4. évfolyam:

      1.Bibercz Eliza, Göndör Nadin 4.c

5. évfolyam:

       1.Horváth Kata, Mircse Iván 5.d

6. évfolyam:

       1.Horváth Maja, Kónya Fanni 6.c

Iskola és Óvoda utca:

4. évfolyam:

  1. Gonda Krisztina, Hadházy Kinga, Oláh Lotti

5. évfolyam:

  1. Kéki Bianka, Kelemen Petra

6. évfolyam:

  1. Pásztor Bettina, Szabó Fanni

Magyar utca:

4. évfolyam:

  1. G. Nagy Donát és Tikász Ádám

5. évfolyam:

  1. Palicz Anita, Menyhárt Míra és Szücs Máté

6. évfolyam:

  1. Szojka Dorina és Kéki Andrea
  2.  

Polgári utca:

4. évfolyam:

        1.Rékasi Veronika, Szabó Sára

5. évfolyam

        1.Borsi Zoltán, Pap Tamás

6. évfolyam:

        1.Papp Ferenc, Trajer István

Szépkiejtési verseny

5. évfolyam

I.Szeleczki Jázmin 5.f

II.Szűcs Katinka 5.b

III.Láda Zsófia 5.c

6. évfolyam

I.Zámbó Jázmin 6.e

II.Tóth Panna 6.a

III. T. Tóth Patrik 6.b

7. évfolyam

I. Czipták Bence 7.b

II. Dézsi Réka 7.a

III. Takács Kristóf 7.f

8. évfolyam

I. Pénzes Áron 8.f

II. Huszti Veronika 8.e

III. Csiszár Dorottya 8.a és Reszegi Evelin 8.b

5. évfolyam:

  1. Palicz Anita
  2. Kéki Bianka
  3. Oborzil Norbert, Tóth Norbert

6. évfolyam:

  1. Szojka Dorina
  2. Péntek Petra
  3. Ötvös Ákos

Junior nyelvi verseny

7. évfolyam:

I. Szakál Sarolta 7.b

II. Bagdi Dorina 7.d

III. Fejes Balázs 7.e

 

8. évfolyam:

I. Síró Tamara 8.a

II. Reszegi Kevin 8.c

III. Dósa Tamás 8.f és Fórizs Villő 8.f

7. évfolyam:

    I. helyezés: Korsós Zalán György

   II. helyezés: Burján János

  III. helyezés: Mészáros Nikolett

 

8. évfolyam:

    I. helyezés: Kecskés Zsófia

   II. helyezés: Gulyás Szabolcs

  III. helyezés: Junácski Laura

 

Gratulálunk a sok szép eredményhez!
Köszönetünket fejezzük ki a felkészítő pedagógusoknak, minden segítőnknek és támogatónknak.

Papp Imréné

  

  

 

Kiegészítő információk