Hírek

Mese, álom, varázslat Véget ért az idei fogalmazásíró verseny!

Mese, álom, varázslat
Véget ért az idei fogalmazásíró verseny!

2018. március 27-én 6. alkalommal került megrendezésre az immár hagyományosnak mondható Fogalmazásíró verseny, melyre a 3-4. évfolyamos diákok jelentkezhettek. Az elmúlt évekhez hasonlóan az idei megmérettetésen is szép számmal vettek részt a kisiskolások. A 3. évfolyamon 11 tanuló, míg a 4. évfolyamon 13 tanuló mérettette meg magát. A kisebbek 6 cím közül (Horgászálom, Lepkeálom, Csikóálom, Zeneálom, Hóemberálom, Meseálom) szabadon választhattak, míg a nagyobbak tételszerűen húztak címeket. A versenyt követően háromtagú zsűri értékelte az alkotásokat, melyek közül a legjobbaknak ítélt írások 2018. április 10-én az eredményhirdetést megelőzően felolvasásra kerültek. Az idei évben Nagy-Tóth Annamária, Szabó Albertné és Varga Miklósné felolvasásában keltek életre a fogalmazások, melyeket egyaránt jellemzett a változatosság, a választékos nyelvhasználat, a színesség, az ötletesség. Hallgatva a felolvasásokat elrepítettek mindnyájunkat a mese és az álom világába.

 

A gyerekek választékosan fogalmaztak, gazdag fantázia és érzelemvilág jellemzett minden egyes alkotást, melyekben benne volt a gyermekek szíve és lelke. Nagy örömünkre sok szülő és nagyszülő is megjelent az eredményhirdetésen, akik elérzékenyülve fogadták csemetéjük fogalmazását. A délutánt tovább színesítették a zenei produkciók és versek, melyeket Répási Virág 4.b, Farkas Ferenc 2.a, Kovács Dorottya 2.a, Nagy Dorina 4.b és Csuka Dorottya 4.b osztályos tanulók adtak elő. A zsűri idén is nagyon nehéz helyzetben volt, többször is kiemelték, hogy minden gyermeknek gratulálnak, és bíztatják őket, hogy a jövőben is vegyenek részt hasonló versenyeken. A felolvasó délutánon résztvevő tanulókat emléklappal jutalmazták, míg a helyezettek oklevelet és könyvjutalmat vehettek át. Az eredményhirdetést követően az alábbi tanulóknak gratulálhattunk.

A harmadik évfolyamon:

  1. helyezett – Reszegi Jázmin 3.c. - Lepkeálom
  2. helyezett – Szabó Emma 3.d. - Meseálom
  3. helyezett – Papp Lilla Kata 3.c. - Meseálom

A negyedik évfolyamon:

  1. helyezett – Bibercz Eliza 4.c. - Egy fecske tavaszi üzenete
  2. helyezett – Gombos Gabriella 4.d. - Dicsekedő napsugár
  3. helyezett – G. Nagy Donát 4.d. - Ibolyák veszekedése és kibékülése

Köszönjük a felkészítő pedagógusok munkáját!

Az idei évben a zsűrizésben Husztiné Dézsi Irén, Agárdiné Papp Mariann és Nagyné Sallai Judit vettek részt, akiknek ezúton is köszönjük lelkiismeretes munkájukat!

Az információk áramoltatását és a fotózást Deméné Czeglédi Éva végezte.

A reprezentációs munkában Kaprinyákné Ádám Edit segített.

A projektmunkát Agárdi Zoltánné koordinálta.

Ezúton köszönjük meg a versenyhez nyújtott anyagi támogatást a Hajdúböszörményi Tankerületi Központnak és a Makláry Alapítványnak.

Boros-Kolocsán Tünde

Kiegészítő információk