Hírek

Olvasásból vizsgáztak

Olvasásból vizsgáztak

Április 13-án a Humán hét zárásaként rendeztük meg a „Kell egy jó könyv!” olvasásnépszerűsítő területi vetélkedőnket a Magyar utcán. Az idén 11 csapat vállalkozott arra, hogy az olvasottakból „vizsgát tegyen”. Szabó Magda írónő munkássága előtt tisztelegve születésének 100. évfordulóján két regényét választottuk elolvasásra: az Abigél és a Születésnap címűt. Az elmúlt években már megszokott írásbeli és szóbeli feladattípusokkal találkozhattak a csapatok. Mindannyian igyekeztek tudásuk legjavát nyújtani, és láthatóan nagy izgalommal birkóztak meg a feladatokkal. A délután hamar eltelt. Míg a végeredmény megszületett, a versenyzőket és kísérőiket vendégül láttuk. A zsűri nevében Csegöldi Lászlóné összegezte a vetélkedő tanulságait. Minden résztvevő emléklapot kapott, a dobogós helyen végzők könyvjutalomban is részesültek. Egy év múlva az arra kedvet érzők újra felüthetik az olvasásra ajánlott köteteket.

A vetélkedő eredménye:

  1. hely Gulyás Enikő, Molnár Petra, Vitos Zsófia    Vásárhelyi Pál Ált. Iskola, Polgár
  2. hely Horváth Hanna, Tóth Hanna, Tóth Panna     Bocskai Ált. Iskola Óvoda u.
  3. hely Baráz Noémi, Fejes Balázs, Prónay Tímea   Bocskai Ált. Iskola Magyar u.

Labanczné Fekete Marianna

 

 


 

 

Kiegészítő információk