Hírek

A Magyar Kultúra Napja - műveltségi vetélkedő

A Magyar Kultúra Napja
műveltségi vetélkedő

1989 óta ünnepeljük január 22-én a Magyar Kultúra napját annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát. Nem lett piros betűs ünnep, nincs ezen a napon iskolai szünet, de szerte az országban valamiképpen megemlékeznek Kölcseyről, a magyar kultúráról.

Iskolánkban hetedik éve hagyomány, hogy ebből az alkalomból szervezünk diákjainknak műveltségi vetélkedőt. Január 29-én délután került megrendezésre a 22 felső tagozatos osztály tanulói számára az újabb megmérettetés. Közel 180 „bocskais” diák versengett két csoportban a Polgári utcai telephely tornatermében. Először az 5-6. évfolyamosok, majd a 7-8. osztályos tanulók mérhették össze tudásukat 8 fős csoportokban. Czinegéné Daróczi Julianna és Józsi-Tóth Sándorné állította össze a változatos feladatokat nagy odafigyeléssel. Minden feladat kapcsolódott a kultúránkhoz, magyarságunkhoz. Elsőként szövegkiegészítés volt, amely a magyar kultúra napjáról szólt. Aztán a Kölcsey-emlékplakettel jutalmazottak nevéhez képeket kellett párosítani, majd színes fotók segítettek a Hungarikumok megnevezésében. A következő feladatban híres magyarokról összeállított totó színesítette a palettát. Sorra került a zenefelismerés, amely nem a gyerekek által jól ismerteket jelentette, hanem  a 80-as és a 90-es évek klasszikus slágereiből válogattak a szervezők. Örömmel tapasztaltuk, hogy több diák ismeri ezeket a zeneszámokat. A feladatok közül most sem maradt el hazánk nevezetes helyeinek felismerése a megyék megnevezésével együtt, amely nem kevés fejtörést okozott. Sorra kerültek még ismerős népdalok, amelyeket magánhangzókkal kellett kiegészíteni nagyon pontosan. A nagyobbaknak volt még egy különleges feladat, amely az évfordulós magyarokat célozta meg egy kirakóban. A csapatok egyszerre két feladatot is kaptak, hogy mindannyian kivegyék részüket a munkából. Messziről is jól láttuk, hogy mennyire tudnak csoportokban együttműködni a diákok. Minden osztály képviselői nagyon igyekeztek a legjobb tudásuk szerint versenyezni.

A feladatok közül a Hungarikumok megnevezése, a népdalok kiegészítése és az évfordulós Romhányi Józseffel kapcsolatos bizonyult a legsikeresebbnek. A mai gyerekek számára kevésbé ismert slágereket a zsűri tagjai nagy örömmel hallgatták vagy énekelték.

A humán munkaközösség tagjai alkották a zsűrit, akik közül többen osztályfőnökök is. Végig izgultak a gyerekekkel, lelkesen javították a feladatlapokat. Az eredményhirdetés mindkét korcsoportban az 1-1 órás vetélkedő után megtörtént.

Helyezés

5. évfolyam

6. évfolyam

7. évfolyam

8. évfolyam

I.

5.b

6.a

7.d

8.e

II.

5.a

6.d

7.e

8.b

III.

5.d

6.e

7.b

8.f

A helyezett csapatok kis ajándékkal térhettek haza, a többiek emléklapban részesültek. A vidám hangulatú, izgalmas vetélkedésre a következő tanévben is várjuk a tanítványainkat.

A szervezők nevében:
Löfcsikné Rékasi Ilona

Kiegészítő információk