Hírek

Drogprevenciós tábor - Tiszabecs

Drogprevenciós tábor - Tiszabecs

2017. május utoló hetében egy izgalmas drogprevenciós táborban vettünk részt. Nagyon örültünk, hogy részesei lehettünk ennek a rendezvénynek!                                                                                                               

Ahogy odaértünk elfoglaltuk a szállást, majd bemutatkoztunk egymásnak. Kitöltöttünk egy 50 kérdésből álló tesztet a szorongásról. Kis pihenő után szárazföldi kenu oktatásban részesültünk, amit később a Tiszán is kipróbáltunk. Másnap az Öreg-Túr folyón eveztünk 14 km-t. Dél körül partra szálltunk és megebédeltünk, majd folytattuk az evezést kisebb nagyobb fennakadásokkal, borulásokkal. Vacsora után a drog veszélyeiről beszélgettünk, majd éjszakai túrán is megcsodáltuk a Tisza partot. A következő napon ott szálltunk vízre, ahol tegnap abbahagytuk az evezést. Ekkor 16 km-t tettünk meg a vízen. Nagyon hosszú nap volt, majd a nap végén megtudtuk, hogy másnap ugyanennyit evezünk meg még 25 km-t tekerünk is, de ezt nem akartuk elhinni. A negyedik napon úgy lett, ahogy a tanáraink mondták! 16 km evezés 30 km tekerés, nagyon kimerültek voltunk. Biciklizés közben sok érdekességet láttunk. Többek között Himnuszunk alkotója, Kölcsey Ferenc sírját is. Este filmet néztünk és utána beszélgettünk a drog veszélyeiről és függőségekről.

Jó legénységgel siklik a hajó ...

Jó legénységgel siklik a hajó ...

Az utolsó napon ismét a Tiszán voltunk. Nagyon figyelni kellett, hogy ne menjünk át az Ukrán oldalra. Itt is 16 km-t eveztünk. Az egyik kenuval borultak, de szerencsésen kijutottak a partra. A túra végén beszálltunk a buszba és visszamentünk a szállásra. Ebédeltünk, teszteket, kérdőíveket töltöttünk, összepakoltunk és indultunk haza.

Fájó szívvel hagytuk ott a tábort, tele szúnyogcsípéssel, de azért nagy élmény volt!

Köszönjük, hogy részt vehettünk ezen a csodálatos táboron.

8.c (Pásztor Veronika, Huszti Balázs, Bónis Ádám Dárius, Iván Bence, Berki Szabina), 7.d (Molnár Kitti)

*****************************************************-

Kiegészítő információk