A Városi versmondó verseny eredményei

A hosszúra nyúlt tél utáni első igazi verőfényes napon, április 11-én rendeztük meg hagyományos Városi versmondó versenyünket, melyre iskolánk tanulói mellett meghívtuk a Református Általános Iskola, valamint a Kőrösi Gimnázium kisgimnazistáit.
A résztvevőket Gál Orsolya Művészeti Iskolás tanuló kellemes fuvolamuzsikája köszöntötte.
Az intézményegységi válogatók legjobbjai, közel negyvenen 4 kategóriában mutathatták be szívet-lelket melengető verseiket, melyeket a zsűri elismerően értékelt, kiemelve a jól felkészültséget, az egyre fejlettebb előadásmódot.
Míg a zsűri tanácskozott, a versünnep résztvevői az alkalmi irodalmi kávéházban olvasgathatták az asztalokon található verseket és a Szitakötő irodalmi folyóirat tavaszi számát, valamint böngészhették a faliújság József Attiláról szóló összeállítását.

Bővebben: A Városi versmondó verseny eredményei

Megyei mezei futóverseny, Debrecen

2013. április 4-én, csütörtökön 11:45-kor indult a buszunk Debrecenbe a Nagyerdőbe. A megyei mezei futóversenyre, az Óvoda úti tagintézmény előtt volt a gyülekező. Dorogon megálltunk, felvettünk még egy pár versenyzőt és tanáraikat, akik a Móra Ferenc és a Szent Bazil Általános Iskolából szintén a futóversenyre jöttek.

Bővebben: Megyei mezei futóverseny, Debrecen

Kazinczy Kisújszálláson

 Természetesen csak szellemével lehetett jelen a nagykunsági településen híres irodalmárunk, nyelvújítónk a „Szép magyar beszéd” Dunán inneni (fél) országos döntőjén április 5-e és 7-e között. Tíz megye 68 diákja készült, hogy megszerezze a 16 aranyjelvény egyikét. Köztük volt Kovács Bálint 8. f osztályos tanulónk is.

 

 

Bővebben: Kazinczy Kisújszálláson

e–Reise Wettbewerb – döntő

Március 25-én rendeztük meg háromfordulós német nyelvi versenyünk döntőjét. A szóbeli döntőbe a legjobbakat hívtuk meg. A gyerekek csodálatos bemutatókat tartottak német nyelven. A feldolgozott témák nagyon változatosak voltak. Megismerkedtünk a berlini fal történetével, Mozart életével, a müncheni Allianz Arénával. Városnézésen vettünk részt Drezdában, benézhettünk Vivien vendéglőjébe. A Milka csoki is felkeltette érdeklődésünket. Körutat tettünk a Bayern Parkban, számos attrakciót mi is szívesen kipróbáltunk volna a valóságban. 
A gyerekek nagyon ügyesen használták a számítógépes programokat, mint a PowerPoint-ot, a prezit, a Windows Movie Makert.
A zsűrinek nagyon nehéz feladata volt, hiszen a gyerekek alaposan felkészültek, érdeklődést felkeltő bemutatókat tartottak.

Bővebben: e–Reise Wettbewerb – döntő

e-Reise Wettbewerb ? német nyelvi verseny iskolánkban

Február 1-jén német nyelvi versenyt indított iskolánk. A verseny lebonyolításához a pénzt pályázaton nyertük.
Az e-Reise Wettbewerb olyan több műveltségterületet átfogó komplex tehetséggondozó tanulmányi verseny, mely a tantárgyközi kompetenciákra épít. Az ilyen irányú választás oka, hogy a tanulók idegen nyelvi kompetenciáját kihasználva az írásbeli és a szóbeli kommunikáció fejlesztését szem előtt tartva a tehetséggondozás a tanulók életkori sajátosságaihoz alkalmazkodjon, s érdeklődésüket felkeltse. Ezáltal valósulhat meg a más kultúrák iránti fogékonyság fejlesztése. Továbbá a tantárgyközi integráció / informatika, földrajz, történelem, ének-zene, művészetek/ adta meg azt a lehetőséget, hogy célnyelven olyan egyéni kutatómunkát végezzenek, ami infokommunikációs technikáik fejlesztését is magában foglalta.

Az első két fordulóban írásban oldották meg a versenyzők a feladatokat. A harmadik fordulóba a tíz legmagasabb pontszámot elérő tanuló jutott be. A szóbeli megmérettetés 2013. március 25-én lesz.

Itt valamely német nyelvű ország (Ausztria, Németország, Svájc), kultúráját, történelmét, nevezetességeit tartalmazó prezentáció élő szóban történő bemutatását kérjük a versenyzőktől.

Az első két forduló eredményei, a tovább jutottak névsora itt olvasható: www.bocskai.net/nemetverseny

A szóbeli fordulóra eredményes felkészülést kívánunk!

Papp Imréné

Kiegészítő információk