Hírek a néptánc világából

Hírek a néptánc világából

Sokáig hallgatott a néptánc tanszak a közelmúlt eseményeiről, de csak azért, hogy összefoglalva adja tudtára a folklórt szeretőknek és minden érdeklődőnek a hagyományőrző csoportok, szólisták eredményeit:

2019.02.22 Országos Néptánc Csoportos Tanulmányi Verseny területi Válogató, Hajdúnánás

Az Oktatási Hivatal által erre a tanévre kiírt szakmai versenyének egyik selejtezőjét a Hivatal felkérésére a Bocskai Iskola rendezte meg fenntartója: a Hajdúböszörményi Tankerületi Központ és együttműködő partnerei: a Polgármesteri Hivatal, A KLVMK és a Cifraszűr Néptánc Egyesület támogatásával.

A verseny 2 fordulós bemutatkozásra adott lehetőséget 3 korcsoportban a szintén 3 fős zsűri és a közönség vigyázó szemei előtt.

11 néptánccsoport jelentkezését nyugtáztuk az Alföldi régióból Szegedtől Jászberényig, ill. Gyulától Debrecenig.

Iskolánkat, Tankerületünket a Bocskai AMI néptánc tanszakának Aranyvessző néptánccsoportja képviselte.

A tiszta improvizációt megkövetelő kötelező tánc 6 percét a szabadon választott táncok koreográfiai elemeket is magába foglaló második köre követte.

Patalenszkiné Makkai Andrea és Márton Attila csoportvezető néptánc pedagógusok Gömöri férfi és páros táncokból rendeltek el rögtönzést szeretett növendékeik számára, melyet a Szilágysági játékokból és táncrendből szőtt „Szerelmes vagyok” című alkotás tetézett.

Az egyetemi adjunktusból, tagintézmény-vezetőből és Néptánc Mesternőből álló zsűri a verseny előtt tudatta, hogy ezen a napon még nem tudunk meg eredményt, hiszen meg kell várni a másik két helyszínen rendezett válogató verseny végét, de mi reménykedtünk,

Nem hiába!

Néhány nap múlva érkezett a hivatalos lista, mely szerint csoportunk az egyik legmagasabb pontszámmal 104/120 jutott az országos döntőbe!

Szép emlékként és hálásan őrzi a 250 fő táncos résztvevőből és a kísérőkből álló vendégsereg az önkéntesek szolgálat készségét, a zenész kollégák műsor szolgáltatását, a Polgármesteri Hivatal ajándék csomagját, benne a minden táncos számára a Helyi Sajátosságok műhelyéből kikerült és a város címerével ellátott kulcstartóval, a finom ebédet a Közétkeztetéstől, vagy a Művelődési Központtal közösen szervezett taligás farsangtemető felvonulást.

Elismerés a döntőbe jutottaknak és köszönet a rendezőknek.

Bővebben: Hírek a néptánc világából

Nincsen farsang zene nélkül!

Nincsen farsang zene nélkül!

A farsangi ünnepségek és mulatságok, mára már egyik elmaradhatatlan eseményévé forrta ki magát a zeneművészeti ág szervezésében immár ötödik éve megrendezésre kerülő Kicsinyek Farsangi Koncertje és táncos mulatsága.

Bővebben: Nincsen farsang zene nélkül!

Kicsinyek Farsangi Koncertje - 2019


 

AMI pótfelvételi - 2019


 

Aranyhang - háziverseny a zenei tanszakok számára

ARANYHANG

HÁZIVERSENY A ZENEI TANSZAKOK SZÁMÁRA

A verseny időpontja: 2019. május 10.

Rendező: Bocskai Általános Iskola Makláry Lajos Alapfokú Művészeti Tagintézménye, Hajdúnánás, Óvoda utca 2-10.

A verseny célja:
A zeneművészeti ág pedagógiai eredményeinek bemutatása, a tanulók ösztönzése egymás munkájának megismerésével, tehetségkutatás.

A verseny jellege: tanulmányi verseny, szóló illetve kíséretes előadási darabokkal.

A verseny fordulói: tanszaki válogatók, iskolai döntő.

Korcsoportok:

  1. korcsoport: előképző 1-2.
  2. korcsoport 1. osztályosok
  3. korcsoport: 2. osztályosok
  4. korcsoport: 3-4.osztályosok
  5. korcsoport: 5-6. osztályosok
  6. korcsoport: továbbképző évfolyamosok

A verseny anyaga:

Két különböző karakterű és korszakból való előadási darab.

Citera: két különböző stílusú népdal, vagy feldolgozás

Szolfézs:

  • két különböző karakterű népdal éneklése szöveggel, legalább 2 versszakkal, stílusosan előadva,
  • blattolás betűkottáról,
  • Zenei rejtvények
  • Hallásgyakorlat keretes ritmus- és/vagy dallamírás formájában.

A versenyzés feltételei

  • Az arany minősítés feltétele minden tanszakon, hogy mindkét előadott darab  a gyerek évfolyama tantervi követelményeinek megfelelő, vagy annál nehezebb legyen. (A főtárgytanár ezt a jelentkezési lapon aláírásával igazolja.),
  • Előképző, 1, 2, 3, 4 évfolyamokon az arany minősítés feltétele mindkét darab kotta nélkül való előadása, a magasabb évfolyamon a kotta nélküli játék választható.

A verseny értékelése, díjazása:

A produkciókat független zsűri értékeli, kategóriánként arany, ezüst, bronz minősítéssel.

Értékelési szempontok:

  • stílushű, muzikális előadás, a zenei formálás képessége,
  • a hangszer megszóltatásának igényessége, hangminőség,
  • évfolyamnak megfelelő intonációs biztonság,
  • megfelelő hangszertechnikai tudás,
  • színpadbiztonság.

Jelentkezés:

A jelentkezés írásban történik, legkésőbb 2019. április 1-ig.


 

Kiegészítő információk