Hírek
Diákolimpia körzeti mezei futóverseny
- Részletek
- Közzétéve: 2014. április 02. szerda, 17:56
- Írta: Győriné Tanner Márta

2014. március 19-én rendeztük meg első tavaszi körzeti versenyünket ahol a Diákolimpia megyei mezei futóversenyre való továbbjutás volt a cél.
Görbeháza, Újtíkos, Tiszagyulaháza, Polgár, Hajdúdorog és Hajdúnánás általános iskolái vettek részt ezen a versenyen!
250 gyerek mérhette fel gyorsaságát és kitartását. 4 korcsoportban indultak külön a fiúk és külön a lányok a megyei versenyrendezéshez hasonlóan.
Mesét gyúrtunk, faragtunk!
- Részletek
- Közzétéve: 2014. március 27. csütörtök, 21:44
- Írta: Fekete Andrea
A Debreceni Tímárház olyan pályázatot hirdetett meg néhány hónapja Fonjunk, gyúrjunk, faragjunk mesét! címmel, melyben egy ismert magyar népmese illusztrációját kellett elkészíteni a kézművességre és a természetes anyagok kizárólagos használatára alapozva.
A pályázatra egyénileg és csoportosan is be lehetett nevezni. Iskolánk 3. d osztályos tanulói osztályszinten döntöttek úgy, hogy kedvenc kézműves technikájukat, a nemezelést, valamint tanítóikat segítségül hívva a Nyakigláb, Csupaháj és Málészáj című népmese szereplőit és helyszíneit készítik el közösen. A szereplőket gyapjúból gyúrták meg majd a rájuk jellemző népviselettel ruházták fel. Gyapjúból elkészítettek egy nemezszőnyeget is, mely háttérként szolgált az illusztrációhoz. A meséhez tartozó néhány bútordarabot akrilfestékkel kifestve a népi bútorfestés elemeivel tarkítva készítették el a meséhez tartozó kocsma berendezése mellett.
A pályázatok díjazására március 27-én Debrecenben került sor, ahová a pályázók meghívást kaptak. Óriási örömükre a meseillusztrációjukkal elnyerték a szakmai zsűri legnagyobb tetszését, és megnyerték az első díjat: egy 30 ezer forintos vásárlási utalványt, melyet egy minden 3.d-s tanuló nevére kiállított elismerő oklevél kíséretében vehettek át.
A pályázat díjazása mellett ezen a napon egy nagy kirándulást is tettek a gyerekek megyénk székhelyén, így kellemesen elfáradva, új élményekkel gazdagodva vonatozhattak haza e szép nap végén tanítóik kíséretével.
{oziogallery 281}
Fekete Andrea
Hirdetmény
- Részletek
- Közzétéve: 2014. március 27. csütörtök, 17:41
- Írta: Tóth Imre
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ fenntartásában, a Hajdúnánási Tankerület illetékességi területén működő általános iskolák első évfolyamára történő beiratkozásról, a 2014/2015. tanévre.
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 50.§. (8) bekezdése alapján a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal meghatározta, és közzétette az iskolák felvételi körzetét, az iskolai beiratkozás idejét, a felvételről szóló döntés és jogorvoslati eljárás határidejét, ezáltal a Hajdúnánási Tankerület illetékességi területén működő általános iskolák 2014/2015. tanév első évfolyamára történő beiratkozáskor az alábbi módon kell eljárni:
Tanköteles gyermekét a szülő köteles a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerinti illetékes vagy a választott iskola első évfolyamára beíratni.
A beiratkozás időpontjai:
2014. április 28 - 2014. április 30-ig, naponta 8.00-18.00 óra.
A beiratkozás helye:
A Bocskai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola székhelye:
4080 Hajdúnánás, Óvoda utca 2-10.
Az Bocskai István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola kötelező felvételi körzetei feladatellátási helyenként: Baross utcai felvételi körzet, Óvoda-Iskola utcai felvételi körzet, Polgári utcai felvételi körzet. (A körzetjegyzék az iskolában, a honlapon a Beiskolázás 2014 menüpontban (www.bocskai.net), az óvodában megtekinthető).
A beiratkozáshoz az alábbi dokumentumokat kell a szülőnek/gondviselőnek benyújtani, bemutatni:
- A gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított hatósági igazolvány (lakcímkártya)
- tartózkodási hely igazolása, (állandó bejelentett lakcím hiányában)
- a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező nem magyar állampolgár esetén be kell mutatni: regisztrációs igazolás (határozatlan ideig érvényes) vagy tartózkodási kártya (maximum 5 éves érvényességi idővel), vagy állandó tartózkodási kártya (10 éves érvényességi idővel, amelyet a BÁH tízévente a feltételek vizsgálata nélkül megújít; EGT - állampolgárok részére határozatlan ideig érvényes) - Nyilatkozat a közös szülői felügyeleti jog gyakorlására (innen letölthető PDF, DOC, ODT formátumban is). Amennyiben lehetősége van rá, a beiratkozásnál kitöltve hozza magával. Természetesen az iskolában is átveheti a kitöltendő nyilatkozatot.
- Az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolás(ok), amelyek az alábbiak lehetnek: óvodai szakvélemény, iskolaérettségi szakértői vélemény, sajátos nevelési igényű gyermekek esetében Szakértői Bizottság szakértői véleménye.
Tájékoztatom a tisztelt Szülőket, abban az esetben, ha a tanköteles tanuló a tankötelezettségét külföldön kezdi meg, ennek a tényét az illetékes járási hivatalnak kell bejelenteni!
Hajdúnánás, 2014. március 28.
Tóth Imre, intézményvezető
Nyomozzunk Emillel! - 2014.
- Részletek
- Közzétéve: 2014. március 23. vasárnap, 19:16
- Írta: Fekete Andrea
3. alkalommal találkoztak ebben a tanévben iskolánk 3. osztályosai, akik részt vesznek a Nyomozzunk Emillel! elnevezésű programban. Az osztályonként 6 tanuló tanító nénijükkel egyetemben pár hetente összeülnek és különböző feladatokat oldanak meg Erich Kastner Emil és a detektívek című ifjúsági regényének kapcsán.
Első nekifutásra természetesen a regény elolvasása volt a feladat, ami nem túl egyszerű egy 8-9 éves kisgyermek számára, hiszen az iskolai tananyag az olvasás terjedelmét illetően csak néhány oldalra tehető, e regény viszont tudvalevően is jóval több. Az első találkozás az ismerkedésen túl a regény többoldalú bemutatását jelentette: többek között az író életét, a regényeit, írói stílusát, a regény szereplőit, helyszíneit, az idegen kifejezéseket magyarázták meg a kis csoportok, valamint részletesen megtárgyalták az epikai művekre jellemző szerkezeti sajátosságokat.
A második találkozás nagy felkészülést igényelt, hiszen egy, a regényben kulcsfontosságú tárggyal kapcsolatos jelenettel készültek a gyerekek, és egy igazi kis házi színházzá varázsolt környezetben adhatták elő színdarabjaikat – valódi jelmezekben korhű kellékekkel. Az előadásoknak nagy sikere volt, a közönség nagy tapssal jutalmazta egymás produkcióját.
Beiskolázási körzet 2014
- Részletek
- Közzétéve: 2014. március 18. kedd, 20:27
- Írta: Tóth Imre
A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztálya összeállította iskolánk beiskolázási körzetének utcajegyzékét. Ez alapján iskolánk három beiskolázási körzettel rendelkezik, melyet első ízben a 2014. évi beiskolázáskor érvényesítjük.
Körzetek:
Területi Versmondó Verseny
- Részletek
- Közzétéve: 2014. március 14. péntek, 06:32
- Írta: Bodnárné Varga Márta
Intézményünk az idén is meghirdeti a Költészet Napjához kapcsolódva
Területi Versmondó Versenyét, melyre szeretettel várjuk a versbarátokat!
Időpontja: 2014. április 10. 14.00 óra
Helye: Bocskai István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 4080 Hajdúnánás, Óvoda u. 2-10.
Nevezni egy, az életkornak megfelelő szabadon választott verssel lehet.
Nevezési kategóriák: 1-2., 3-4., 5-6. és 7-8. évfolyam.
Kategóriánként 2-2 fő jelentkezését várjuk.
A részvételi szándékról a következő e-mail címen Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ill. telefonszámon +36303455867 kérünk szépen visszajelzést 2014. április 2-ig.
Demeterné Vajda Piroska (humán munkaközösség vezető) és
Bodnárné Varga Márta (projektvezető)
Szülők iskolája 2014
- Részletek
- Közzétéve: 2014. március 11. kedd, 20:49
- Írta: Fekete Andrea
Február végén 13. alkalommal rendezték meg iskolánkban a Polgári úti könyvtárban a Szülők iskolája című programot, mely a szokásoknak megfelelően szülőknek illetve pedagógusoknak adott hasznos tanácsokat gyermekneveléssel kapcsolatban.
Alföldiné Ragyák Andrea szakpszichológus maga is szorosan kötődik a gyermekekhez, anyaként, pedagógusként és szakemberként is - így évről évre olyan témákat választ előadásához, mely nemcsak hogy aktuális napjainkban, de segítséget nyújthat meglévő, rejtőzködő, vagy esetleg kialakulóban lévő problémákban.
Az idei előadás témája "A család szerepe a nevelésben" volt. A résztvevők átfogó képet kaptak a család fogalmáról, fajtáiról, funkcióiról. Betekintést nyerhettek abba, hogyan fejlődik a családi élet, milyen szakaszai vannak, valamint mikor illetve miért nem működik jól egy család. Milyen nevelési stílusban fordulunk gyermekeink felé, s ezeknek milyen hatásai vannak a további személyiség fejlődésében, kialakulásában.
A szülők egymáshoz való viszonya is meghatározó a nevelésben, komoly zavarokat okozhat, ha elakad a családi kommunikáció, az egymáshoz való fordulás, a másikra való odafigyelés.
Sajnos tendencia, hogy serdülő korban, vagy utána derülnek ki olyan visszafordíthatatlan és maradandó sérülések, melyek a rossz nevelési stílus, a nem megfelelő családi légkör eredményei. Szülőként, pedagógusként időben észrevenni, reagálni és segíteni nem kis feladat. A "Szülők iskolája" többek között ebben nyújt évről évre segítséget - használjuk ki a lehetőséget , tanuljunk belőle, hisz a tét nem kicsi- gyermekeink személyisége, a jövő társadalma van most kialakulóban. Figyeljünk oda rájuk, támogassuk őket szeretetünkkel, segítsük őket nagy-nagy bizalmunkkal - ám ha segítségre van ebben szükségünk, mindenképpen kérjük a szakember segítségét.
Fekete Andrea
Kutatómunka iskolánkban
- Részletek
- Közzétéve: 2014. március 11. kedd, 13:08
- Írta: Tóth Imre
Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet hat témakörben (Alsó tagozat, Felzárkóztatás, Komplex művészeti nevelés, Gyakorlati életre nevelés, Természettudományos nevelés, Ökoiskola) pályázatot írt ki az elmúlt év szeptemberében nevelési-oktatási programok fejlesztésére. Iskolánkból négy munkacsoportkészített pályázati csomagot. Mind a négy szakmailag megfelelő szintet ért el, ehhez gratulálok az összeállító pedagógusainknak. Az OFI a pályázati határidő lejárta után a Természettudományos nevelés, illetve a Komplex művészeti nevelés témakört kidolgozó kutatócsoportjainkat támogatta, a másik kettőt túljelentkezés miatt nem. Az országban majdnem 60 ilyen kutatócsoport alakult, ebből kettő iskolánkban működik. Úgy gondolom, ez az adat tükrözi intézményünk dolgozóinak aktivitását, igényét a korszerű ismeretek elsajátítására, alkalmazására.

