Hírek
Zöld Hét 2014. - Kémiai kísérletek
- Részletek
- Közzétéve: 2014. április 26. szombat, 06:28
- Írta: Molnár Imréné
Már hagyománynak számít iskolánkban a Természettudományi Hét és az ahhoz kapcsolódó Zöld Hét programjainak megrendezése. Abban a szerencsében volt részem, hogy ennek a Zöld Hétnek a keretében szervezhettem 2014. március 25-én délután „Érdekes Kémiai Kísérletek” címmel foglalkozást az iskola felső tagozatos tanulóinak.
III. „Trombita szól, dob pereg” rézfúvós verseny
- Részletek
- Közzétéve: 2014. április 25. péntek, 13:01
- Írta: III. „Trombita szól, dob pereg” rézfúvós verseny
Demecserben 2014. április 12-én (szombat) rendezték meg az egész napot kitöltő, igen magas színvonalú országos rézfúvós versenyt. A verseny négy korcsoportban és öt hangszer kategóriában került megrendezésre. (trombita, vadászkürt, tenorkürt-baritonkürt, harsona és tuba)
A versenyen résztvevő növendékeknek két zongora kíséretes darabot kellett előadniuk kotta nélkül, egy kötelező és egy szabadon választott művet. Közel 150 szólóhangszeres mérettette meg magát három helyszínen. A trombitások csoportja volt a legnépesebb 75 fővel.
A Bocskai István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola színeiben Kéki Imre trombita tanszak felkészítő tanárának diákja: Kutasi Lajos 7. osztályos tanuló ezüsthelyezést ért el. Zongora kíséretét Tóth Erika tanárnő segítette.
{oziogallery 284}
A háromfős szakmai zsűri tagjai ebben a csoportban:
- - Szigeti Gábor –Magyar Állami Operaház trombita művésze
- - Kovács Zoltán- trombitaművész, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára
- - Magyar Péter- Junior Prima és Artisjus díjas harsonaművész, Ewald Rézfúvós együttes tagja.
A maratoni rendezvény a résztvevő szólisták és a 14 zenekar közös zenélésével zárult.
Köszönjük a lehetőséget!
Kéki Imre
Jelentkezz a művészeti képzéseinkre!
- Részletek
- Közzétéve: 2014. április 24. csütörtök, 19:57
- Írta: Horvátné Bózsár Irén

Tisztelt Szülő, Gondviselő!
- Akarja, hogy gyermeke magabiztosan nyújtsa tudása legjavát bármilyen feleléskor vagy akár később egy munkainterjún?
- Szeretné, ha összerendezettek lennének az adottságai, és kreatívan használni is tudná a legkülönbözőbb tantárgyakban megszerzett tudást? …hogy kiugróan fejlődjön az olvasása és szövegértése, sőt, esetleg ,,kellemes mellékhatásként” gyorsolvasási technikái alakuljanak ki?
- Mennyire tartaná fejlesztőnek gyermeke számára, ha heti kétszer fél órában egyedül vele foglalkozna egy magasan képzett pedagógus, aki segítené a tanulási képességek fejlődését?
- Hasznosnak érezné-e, ha gyermekének lehetősége nyílna olyan szakmát tanulni, amire manapság is várják a képzett munkavállalókat?
Sokáig sorolhatnánk a zenetanulás olyan előnyeit, amit felnőttként értékelni, és hasznosítani tudunk.
Ön ezt a tájékoztatót gyermeke kérésére kapta kézhez: ő szeretné, ha valamilyen hangszeren tanulhatna. Engedje meg, hogy együtt gondolkodva segítséget adhassunk a gyakran ismételt problémák megoldódásához! Ha azt gondolná, hogy…
…biztosan sokba kerülne zenét tanulni:
- A zenetanulás államilag támogatott, így félévente 5 ezer Ft körüli összeget tesz ki a szülőkre háruló rész, ami 0 forint, ha érvényes gyermekvédelmi határozattal rendelkezik a család. A hangszereket ingyen kölcsönözhetik iskolánktól, a kották használata részben fénymásolatokkal, illetve használt tankönyvekkel is megoldható, így alig terheljük a családokat anyagilag.
…most még elsős, vagy másodikos a gyerekem, nem tudom, hogy a néptánc mellett merjem-e tovább szaporítani az elfoglaltságait. Harmadiktól osztályszinten már nem táncol, majd akkor elgondolkodunk rajta.
- Az iskolavezetőség döntése alapján korlátozott számban, és indokolt esetben szülői kérésre felmentést kaphat az osztálykeretben történő néptáncoktatás alól az a tanuló, aki zenét tanul a művészeti iskolánkban. A 10-12 éve nálunk tanuló diákok szerint, ha az első évben segítséget kap a gyerek az ideje megszervezéséhez, utána a zenetanulás nem megterhelő, hanem épphogy rászoktat a gazdaságos időbeosztásra. Emellett gyorsítja, elmélyíti a tanulási folyamatokat; így amennyi időt elvesz, annyit meg is spórol a gyereknek.* A gyorsabb tanulás pedig maradandó képesség.
(*Freund Tamás magyar agykutató munkája alapján, aki ezért a kutatásáért 2010-ben világdíjat kapott.)
Az összes többi felmerülő kérdéssel kérjük, bizalommal keressék a Bocskai AMI tagintézmény-vezetőjét, zenetanárait.
A felvételi meghallgatás időpontja, helyszíne: 2014. május 6-7-8. délután 14-17 óráig a Kéky Lajos Városi Művelődési Központ földszinti zongoratermében.
Választható hangszerek: hegedű, fuvola, trombita, citera, gitár, zongora, ütőhangszerek.
Oldott, jó hangulatban vár minden gyereket egy-két dal eléneklésére, kevés ritmus visszatapsolására egy olyan közösség, ahová jó tartozni!
Bocskai AMI: Művészetoktatás szakértelemmel
**************************************************
Versek szárnyán - 2014
- Részletek
- Közzétéve: 2014. április 22. kedd, 13:21
- Írta: Bodnárné Varga Márta
A Magyar Költészet Napjának ünnepén idén is megrendeztük iskolánkban hagyományos versmondó versenyünket. Meghívásunkat elfogadta a görbeházi, valamint a Református Általános Iskola is.
Az ünnepélyes megnyitó Nábrádi Kristóf gitárjátékával vette kezdetét. A köszöntő szavak és a zsűri bemutatása után a verseny négy kategóriájában közel ötven tehetséges diák mondta el kedvelt költeményét.
A zsűri tagjai (Alföldiné Ragyák Andrea, Bakó Andrea, Dr. Majorosné Pál Edit, Darócziné, Bordás Andrea, Rigó Tamásné, Szabóné Mezei Etelka) elismeréssel szóltak a gyerekek felkészültségéről, kiváló versválasztásukról és magas szintű előadásmódjukról.
Nyomozzunk Emillel! - A rendőrségen
- Részletek
- Közzétéve: 2014. április 22. kedd, 10:19
- Írta: Fekete Andrea
Kajakpóló válogatott Hajdúnánáson!
- Részletek
- Közzétéve: 2014. április 22. kedd, 07:51
- Írta: Szabóné Varga Éva - Tóth Imre
A Hajdúnánási Gyógyfürdő adott otthont az elmúlt hét végén a magyar kajakpóló felnőtt és U21-es utánótlás válogatott számára, akik a világbajnokságra készülnek. Az "adott otthon" szófordulat most valóban szó szerint értendő, hiszen nagyon jól érezték magukat városunkban. Ennek bizonyítására álljanak itt a válogatott edzőjének, Daniel Prekel szavai:
"Kedves Mindenki! Húsvét hétvégéjén a Hajdúnánási Dominó Diáksport Egyesület adott otthont edzőtáborunknak. Amint azt az alábbi képek és videók is tanúsíthatják nagyon jól éreztük magunkat, ilyen kedves vendégszeretetben tényleg rég volt már részünk. Mindent köszönünk szépen és bízunk a további gyümölcsöző együttműködésben. Külön öröm volt a bő két csapatnyi ifjú kajakos próbajátékát látni. Reméljük hamarosan újra találkozunk, addig is további sportsikereket kívánunk!"

A hétvégéről két videó is készült. Az egyiket a Hajdúnánási Dominó Diáksport Egyesület edzője, Bardóczi Krisztián készítette, ebben a HDDSE kajakosai is láthatók, amint kipróbálják az igazán érdekesnek (és nehéznek!) llátszó kajakpóló játékot. A másikat a Digi Sport TV csatorna stábja készítette.
Bardóczi Krisztián videója
A Digi Sport TV videója itt nézhető meg.
Waiting for Easter - Húsvétra várva
- Részletek
- Közzétéve: 2014. április 19. szombat, 08:36
- Írta: Sáfrány Amália
A TÁMOP 3.1.4. pályázat keretén belül az idén is megrendezésre került az Iskola úti Intézményegységben e témahét, a 4B osztályban, minden tantárgy bevonásával, külön terv szerint.
Az angolnyelvet tanuló diákok a 3 hetes Easter Project-ben vehettek részt. Ezen különböző tanórai foglalkozások zajlottak: brit Húsvéti szimbólumok és szokások megismerése, kipróbálása, dal tanulás, agymozgató feladatok megoldása.
Vers- és prózaíró verseny a Bocskaiban
- Részletek
- Közzétéve: 2014. április 18. péntek, 11:50
- Írta: Veressné Fehér Erzsébet
Minden év április 11-én, immár ötven éve, a magyar költészetet ünnepeljük. Mivel is lehetne szebben köszönteni ezt a napot, mint versekkel.
Iskolánk történetében először a Szóforgató tollforgató(k) szakkör tagjai vers- és prózaíró versenyt hirdettek felső tagozatos diákjainknak.
38 alkotó 45 alkotása érkezett be a megmérettetésre. Terjedelmi, műfaji, formai megkötés nem volt, így a háromsoros haikutól az 57 oldalas regényig változatos műveket küldtek be nekünk diákíróink és diákköltőink közel 200 oldal terjedelemben.
Ezeket a kis „gyöngyszemeket” eljuttattuk a szakmai zsűri tagjainak.
A zsűri tagjai:
- Mart P. Ildikó, a Naná Színház vezetője, író, költő
- Oláh András, költő
- Gáspár János, volt diákunk, amatőr költő
- a Szóforgató tollforgató szakkör tagjai és vezetője.
A versenyeredmények kihirdetésére iskolánk versmondó versenyének szünetében került sor.

