Hírek
Olvass velünk! - Újra a legjobbak között
- Részletek
- Közzétéve: 2014. máj. 29. csütörtök, 22:39
- Írta: Labanczné Fekete Marianna
Ebben a tanévben ismét meghirdette „Olvass velünk!” elnevezésű országos tanulmányi versenyét a Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet, melyet többek között az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő is pártfogolt.
Az írásbeli fordulókat végül 360 csapat teljesítette - Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem és Leiner Laura: A Szent Johanna gimi című regényekhez kapcsolódó feladatok megoldásával -, a budapesti döntőbe a legjobb 12 került. Közöttük a Kovács Adrienn, Rékasi Eszter (7. g) és Ötvös Viktória (8. e) alkotta hajdúnánási csapat.
A május 26-ai döntőre előzetes prezentációban a régi és mai diákéletet kellett bemutatni 2 percben 6-7 dián. Nem volt könnyű feladat, a stopperóra sokat „dolgozott” a felkészülés idején. A több mint háromórás vetélkedés során - melynek fővédnökségét Karinthy Márton vállalta - szükség volt a kreativitásra, gyorsaságra, döntési, színészi képességre, a jó memóriára. A zsűri munkájában két színész is részt vett, így szakmailag is értékelték a dramatizálást: a Tanár úr kérem fejezeteit kellett áthelyezni a Szent Johanna gimi körülményei közé.
Tanári hangverseny - 2014. május
- Részletek
- Közzétéve: 2014. máj. 26. hétfő, 11:20
- Írta: Bistey Attila
2014. 05. 23-án a Hajdúnánási Református Templomba szólította a komolyzenét szerető közönséget a Bocskai AMI.
A Zeneművészeti Ág tanszakainak tanári koncertjére készültek a művész tanárok. Név szerint Tóth Erika és Cséki Elemérné zongorán, Kovácsné Giliga Edina és Kőmíves Edit hegedűn, Horváthné Bózsár Irén Hallgató Barkaszi Andrea oldalán a fuvola értő megszólaltatói, valamint Madár Csaba gitár és Kéki Imre trombita művészek.
Grafikai bemutató és kiállítás
- Részletek
- Közzétéve: 2014. máj. 26. hétfő, 11:06
- Írta: Dancs Ferenc
Az alapfokú művészetoktatás keretében foglalkoztatott tanulók az Óvoda utcai épületben 2014. május 13-án grafikai bemutatót tartottak. A rendhagyó kiállítás házigazdája Bistey Attila a művészeti oktatás tagintézményi vezetője volt. A kiállítást Tóth Imre a Bocskai István Általános Iskola és AMI igazgatója nyitotta meg.
A rendezvény zenei betéttel , Zsuga Levente dob improvizációjával indult.
A program célja a mintegy hetven tanuló által készített képzőművészeti alkotások bemutatása, értékelése mellett a helyszíni alkotó munka érdekességeinek, technikai megoldásainak, titkainak feltárása volt a szülők, családtagjaik, a pedagógusok számára.
"A szép igaz, s az igaz szép…”
- Részletek
- Közzétéve: 2014. máj. 24. szombat, 14:42
- Írta: Daróczi Ildikó
John Keats: Óda egy görög vázához című verséből választott fenti idézet szolgált mottóul az immár három éve megrendezésre kerülő prózamondó versenynek a szorgalmatosi Deák Ferenc Általános Iskolában.
Zene és földtörténet
- Részletek
- Közzétéve: 2014. máj. 22. csütörtök, 07:07
- Írta: Csiki Róbert
Zene és földtörténet
Ki gondolná, hogy a kettő összefügg?
2014. május 9-én kora reggel indult a csapatunk Balassagyarmatra az Országos Fuvoladuó és Kisegyüttes-versenyre. Horváthné Bózsár Irén és Hallgató-Barkaszi Andrea fuvolatanárnők segítségével több hónapnyi komoly munka, az utolsó hetek napi próbái álltak mögöttünk, így aztán nyugodt lelkiismerettel és vidáman indultunk el. Szállásunkról rögtön a fellépésre mehettünk, és a színpadra lépve minden megtörtént, amit csak el lehet képzelni (a meteorrajon, a vulkánkitörésen és a mókusinvázión kívül ). Egyszóval annyira izgultunk, hogy a kotta összekeveredett, máshogyan álltunk fel, mint ahogyan be volt gyakorolva, és így tovább. No, de azért is jó, ha az ember társsal lép színpadra, mert Kiss Annával hamar egymás segítségére siettünk, és minden rendbejött.
Nemzetközi kerékpár teljesítménytúra
- Részletek
- Közzétéve: 2014. máj. 19. hétfő, 08:58
- Írta: Tóth Imre
Sportszeretők kedvéért ...
*****************************************************
Égen földön mese, játszóházi kaland, játszótéri fogócskázás….
- Részletek
- Közzétéve: 2014. máj. 16. péntek, 21:04
- Írta: Kovács Mónika
A tanév kezdetén, szeptemberben, két előadásos bérletet vásárolt 47 alsós kisdiák a Vojtina Bábszínházba, Debrecenbe. A második előadásra májusban került sor.
A színházba lépve, egy repülőtéri váróterem fogadott bennünket, ahol azt hallhattuk, hogy késik a járatunk. Türelmesen várakozunk a gép indulására. Ott toporgunk a beléptető kapuk előtt. Izgulunk, hogy mindent rendben találjon a földi személyzet, s beléphessünk a repülőbe.
Bővebben: Égen földön mese, játszóházi kaland, játszótéri fogócskázás….
Magyarszürke szobor avatása
- Részletek
- Közzétéve: 2014. máj. 16. péntek, 15:39
- Írta: Tóth Imre
Magyarszürke szobor avatása
Időpont: 2014. május 23. 14.00.
Helyszín: Kendereskert major
Program:
14.00: Bíró Lajos szobrász által készített magyar szürke marha szobor avatási ceremóniája
14.30: "A nánási cuháréban" című hajdúsági tánc. Előadja a Bocskai István Általános Iskola Művészetoktatási tagintézmény Bocskai Apródjai Néptáncegyüttese
14.40: Az emlékmű leleplezése
14.50: A műalkotást megáldják és megszentelik a történelmi egyházak képviselői.
14.55: Veress Péter Én nem mehetek el innen című versét előadja Kócsi Imre
15.00: "Hajdúnánás Pásztroletéből" kamarakiállítás megnyitása Kunkovács László képeiből.
A kiállítást megnyitja dr. Tiba István Csaba országgyűlési képviselő, bemutatja: Kunkovács László, Balogh Rudolf-díjas fotóművész, néprajzkutató.

Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők: Hajdúnánás Városi Önkormányzat és a Nánás Pro Cultura Nonprofit Kft.
**************************************************************-

