Hírek
e-Reise Wettbewerb eredmények
- Részletek
- Közzétéve: 2014. április 17. csütörtök, 23:06
- Írta: Czinegéné Daróczi Julianna
Aki nem ismer idegen nyelveket, mit sem tud a magáéról.
(Johann Wolfgang von Goethe)
A Bocskai István Általános Iskola és AMI idegen nyelvi munkaközössége már másodszor indította útjára az e-Reise Wettbewerb című német nyelvű, több műveltségterületet átfogó komplex tehetséggondozó tanulmányi versenyét, melynek szervezői: Daróczi Ildikó és Papp Imréné némettanárok voltak. Igen érdekes, változatos, sok internetes kutató munkát igénylő feladattal hívták meg a benevezett 43 diákot ( 7-8. évfolyam) egy virtuális utazásra a német nyelvű országokba. A vetélkedésben két fordulót írásban kellett teljesíteni. A 3. szóbeli fordulóra az első 12 tanulót hívták be. Köztük voltak debreceni, berettyóújfalui, hajdúdorogi diákok, valamint Hajdúnánásról a Kőrösi Gimnázium és iskolánk tanítványai is.
2014. április 14-én 14 órától zajlott a verseny szóbeli része, ahol a tanulók bemutatták az általuk választott témát. Színes előadásokat láttunk, hallottunk Bécs, Berlin, Köln nevezetességeiről, a Fekete-erdő, Schleswig-Holstein, Neunschwanstein látnivalóiról, az FC Bayern fociklubról, valamint a németországi ünnepekről.
A zsűri tagjai: Sinka Györgyné, Szabóné Varga Éva és Nagy Angéla a következő szempontok alapján értékelték a döntősöket és a prezentációjukat: a cím- és a témaválasztás, mennyire volt gyerekközeli; figyelték a diákok kiejtését, előadásmódját; az IKT eszközök használatát. Az eredményhirdetésre várakozó gyerekeket finomságokkal látták vendégül a szervezők.
Szent György-napi kihajtási ünnep a Hortobágyon
- Részletek
- Közzétéve: 2014. április 09. szerda, 07:40
- Írta: Vargáné Papp Júlia
Április 24. – Szent György napja. E napot Európa nagy részében a tavasz kezdeteként tartották számon, melyet gyerekdalunk egyik változata is így köszönt: „Süss fel nap, Szent György nap”. Már a rómaiaknál a pásztorok életének egyik kiemelkedő eseménye volt ez a nap, hiszen ekkor kiseperték az istállókat, vízbe mártott babérágakkal hintették meg, s a szalmatűz füstjével megfüstölték magukat és a jószágaikat.
A tűzön a nyájat áthajtották, majd maguk is háromszor átugrottak felette, hogy a boszorkányok rontását elkerüljék. Ugyanis a népi hitvilágban Szent György napjára elsősorban a boszorkányok és más rontók felfokozott tevékenysége
jellemző.
Természettudományi hetek (2014. március 17-28.)
- Részletek
- Közzétéve: 2014. április 09. szerda, 06:33
- Írta: Ötvös Viktória és Tanyi Gabriella
A Természettudományi hetek első felében versenyeket rendeztek tanáraink, melyeken megmérettethettük szellemi tudásunkat. A következő versenyek között válogattunk: kémia, biológia, természetismeret, fizika, földrajz és topográfia. A „Zöld hét” során március 24-28-ig, sok érdekes programon vehettünk részt.
Az első napon megismertük az ásvány- és gyógyvizeket, és lehetőségünk is volt megkóstolni azokat. A tanárok prezentáció segítségével ismertették meg a különféle vizeket. Az ásványvizek mellett a legkülönlegesebb illatú és ízű gyógyvizeket is megkóstolhattuk.
A következő napon kémiai kísérletek láthattunk, ennek köszönhetően betekinthettünk a kísérletek világába.
Harmadnap zöldbe borult az iskola, minden osztály és osztályterem felvette a természet színét, melyet értékeltek, és a legszebbek jutalmat kaptak.
Csütörtökön gyógyteákról meséltek nekünk. Nagy Imréné Magdika néni beszélt a csalántea, a borsmenta-, csipkebogyó- és citromfű tea jótékony hatásáról, melyeket megízlelhettünk.
A Természettudományi hetek befejezéseként, pénteken a versenyek és a „Zöldnap” lezárásaként, ünnepélyes eredményhirdetésen kapták meg jutalmukat a nyertesek.
Ötvös Viktória és Tanyi Gabriella
A Bocskai AMI friss hírei
- Részletek
- Közzétéve: 2014. április 08. kedd, 20:54
- Írta: Fekete Andrea
avagy ifjú népművészek hét végi versenyeredményeiről számolt be óriási örömmel Bistey Attila tagintézmény vezető:
Szinte egyszerre indultak útnak az AMI citera tanszakának szólistái és Kincskereső citera zenekara a Szivárvány néptáncegyüttes és a Bocskai Apródjai csoport szólistái a múlt hétvége (április 3-4-5) megmérettetéseire.
Gödöllő városa fogadta az ország minden pontjáról az Országos Népzenei Verseny döntőjébe érkező küldöttségeket, ahol egyéni és csoportos hangszeres kategóriában mérték össze tudásukat a furulya, a koboz, a duda, vagy a citera ifjú megszólaltatói.
A hajdúnánási versenyzők Kőmíves Edit felkészítő tanár vezetésével Orosz Zsuzsa és Barna Anikó szólisták és a Kincskereső Citerazenekar döntőbe jutásával biztosították művészetoktatásunk hírét-nevét Gödöllőn.
Megyei mezei futóverseny, Debrecen
- Részletek
- Közzétéve: 2014. április 07. hétfő, 19:04
- Írta: Győriné Tanner Márta

2014. április 1-én (és ez nem áprilisi tréfa) délben 44 gyerek és 5 kísérő pedagógus Debrecenbe indult a Bocskai István Általános Iskolából, hogy az előző évi sikereket megismételve újra rajthoz álljon a Diákolimpia megyei mezei futóversenyen. Csodálatos időben, hatalmas izgalommal és elszántsággal vágtunk neki a korcsoportonként kijelölt távnak. Bár a rajtot nehezen találtuk (szervezésnek köszönhetően), a célba mindenki beért, több-kevesebb sikerrel.
Természettudományi hetek versenysorozata
- Részletek
- Közzétéve: 2014. április 03. csütörtök, 10:53
- Írta: dr. Tóthné Ferencz Marianna
A Természettudományi hetek ebben a tanévben két részből álltak.
Az első a versenyek hete volt, a víz világnapjához, március 22-éhez kapcsolódva, március 17 és 20 között. A hét majdnem minden napján sor került 1 vagy 2 versenyre, melyen összesen 317 tanuló vett részt, a Tankerület és Hajdúdorog iskoláiból.
A második hét a "Zöld-hét" változatos rendezvényei március 24 és 27 között zajlottak le.
Fordított nap a Bocskai Iskolában
- Részletek
- Közzétéve: 2014. április 02. szerda, 21:39
- Írta: Fábián Andrea, Ferencziné Répánszki Tímea, Nagyné Zsíros Irén, Szabó Sándorné
Már szép hagyománya van iskolánkban a fordított napnak. 
Ezen a napon a gyerekek tanítanak, a tanárok beülnek az iskolapadba,sőt még házi feladatot is kaphatnak.
A délelőtt és a délután folyamán minden Intézményegységben érdekesebbnél érdekesebb programok várták a gyerekeket.
Nézzük, hogyan telt ez a nap!
Tájékoztatás hittanoktatást szervező egyházakról
- Részletek
- Közzétéve: 2014. április 02. szerda, 20:38
- Írta: Tóth Imre
Tájékoztatom a Tisztelt Szülőket, hogy a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 35. §-a és 97. § (7) bekezdése alapján a 2014-2015-ös tanévben iskolánk leendő első, második, ötödik és hatodik évfolyamán a tanulók szabadon választhatják az erkölcstan vagy a hit- és erkölcstan tantárgyakat. A hittant oktatását a választott egyház szervezi, az erkölcstan oktatást iskolánk pedagógusai végzik.
Iskolánkban a következő tanévben a hit- és erkölcstan oktatást a következő egyházak szervezik meg:
- Görög Katolikus Egyház
- Magyar Református Egyház
- Római Katolikus Egyház
Minden, a következő tanévben (2014-2015.) 1-2. és 5-6. évfolyamos tanuló szüleinek nyilatkozatot kell kitölteni, hogy gyermeke számára erkölcstan illetve hit- és erkölcstan tantárgyat választja. A választás egész tanévre szól, a köznevelési törvény értelmében ezen csak egy év múlva lehet változtatni.
A kitöltendő nyilatkozatok átvehetők az iskolatitkári irodáinkban, a Hajdúnánási Óvodában, illetve letölthetők honlapunkról (doc, pdf, odt formátumban).
Határidők:
- leendő elsősök részére a beiratkozás (április 28-29-30.), Helye: Óvoda u. 2-10.
- 2., 5. és 6. évfolyam részére: április 15., iskolatitkári irodák.
Tóth Imre, igazgató

