Hírek
Húsvéti locsolkodás
- Részletek
- Közzétéve: 2012. április 04. szerda, 22:02
- Írta: Tóth Imre
A locsolkodás magyar húsvéti hagyomány. E szokás szerint húsvéthétfőn hajnaltól kezdve a fiúk vízzel, újabban csak illatos kölnivel locsolják meg az ismerős lányokat.
Vízbevető, vízbehányó hétfőnek is nevezték régen, ugyanis még ötven évvel ezelőtt is vödörnyi vízzel locsoltak, vagy az itatóvályúba dobták a lányokat, akik a nemes alkalomra a legszebb ruhájukban pompáztak. A városokban, illetve napjainkban a finomabb formája az elterjedt, amikor illatos parfümféleséggel, locsolóvers elmondásával kell kiérdemelni a jutalmul kapott festett piros tojást.
Magyarországi írásos emlékek a 17. századból maradtak fenn.
1736-ban Apor Péter a Metamorphosis Transylvaniae azaz: "Erdélynek régi együgyű alázatos ideiben való gazdagságából ez mostani kevély, czifra felfordúlt állapotjában koldússágra való változása" című művében ezt írta:
?? úrfiak, alávaló, fő és nemes emberek húsvét másnapján az az vízben vetü hétfün járták a falut, erősen öntözték egymást az leányokat hányták az vízben ??
A szokás arra a legendára is visszavezethető, amely szerint locsolással akarták elhallgattatni a Jézus feltámadását hirdető jeruzsálemi asszonyokat, illetve vízzel öntötték le a Jézus sírját őrző katonák a feltámadás hírét vivő asszonyokat.
Húsvét öröme
- Részletek
- Közzétéve: 2012. április 02. hétfő, 19:26
- Írta: Papp Anita
A tavaszi időszakban éled, újul a természet. Feszülnek a rügyek s pattanni készülődnek. Ha kint járunk a szabadban, szinte látni s hallani lehet, ahogy minden élő erőre kap, s friss hajtások bújnak elő a földből.
Március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján ünnepeljük, hogy Szűz Mária elfogadta Isten akaratát, hogy az Isten Fiának, Jézusnak Ő adjon majd életet.
Húsvét hajnalán Jézus minden esztendőben föltámad, legyőzi a halált, de ehhez előbb áldozatra kell adnia magát, meg kell halnia, hogy föltámadhasson. Ahogy Jézus mondta: Ha a búzaszem földbe nem kerül és el nem hal, nem hoz új életet.
Ideje van a húsvéti készületnek, s ilyenkor ünnepeljük a húsvétot. Több szokás kapcsolódik ezekhez a napokhoz.
Első kajakos sikereink?
- Részletek
- Közzétéve: 2012. április 02. hétfő, 19:06
- Írta: Varga Lajos

2012. március 10-én immár 6. alkalommal rendezte meg a Tiszaújvárosi Vízi Sportegyesület a "Téli kajak-kenu mérce" elnevezésű megyei erőfelmérő versenyt.
Nyolc egyesületből (DKSC, MVSC, Tokaj, TKKSE, Tiszalök, Kecskemét, Hajdúnánás és TVSE) összesen 170 versenyző mérte össze tudását futás, húzódzkodás, lábemelés, fekvenyomás és úszás kiegészítő sportágakban!
Jól szerepeltek a Bocskai Kajak-Kenu Sportkör fiatal versenyzői a megmérettetésen.
Suli-buli
- Részletek
- Közzétéve: 2012. március 31. szombat, 09:50
- Írta: Papp Imréné
Idegen nyelvi hetünk zárásaként három intézményegységben szerveztünk suli-bulit. Szakítva korábbi hagyományainkkal, nem csak angol, amerikai, német és osztrák különlegességekkel találkozhattak gyerekeink, hanem más népek nemzeti ételeivel is.
Gyönyörűen megterített asztalok várták diákjainkat. Bőséges választék volt amerikai fánkból, hot-dogból, aprósüteményekből. Angol és amerikai zászlók díszítették az ételeket.
A német asztalokon többféle süteményből választhattak gyerekeink: kókuszgolyók, kinderszeletek, sós, mákos, gesztenyés sütik, linzerek sorakoztak egymás mellett. A hamburger most is népszerű volt a gyerekek körében. A palacsinta is mind elfogyott.
A jó hangulatú suli-buli méltó zárása volt nyelvi hetünknek.
(Képek a Bővebben után. A Képtárban az egész hétről nézegethetők képek.)
{gallery}nyelvihet20120331{/gallery}
Papp Imréné
Regionális angol és német nyelvi verseny - Szövegértés
- Részletek
- Közzétéve: 2012. március 30. péntek, 10:41
- Írta: Vargáné Papp Júlia
Az Idegen Nyelvi Hét 2012. programunk keretében rendeztük meg az Óvodai utcai intézményegységben a regionális angol és német nyelvi szövegértési versenyt 5-8. évfolyamon. A vetélkedő során 28 német és 17 angol nyelvet tanuló diák mérte össze tudását.
Erre a programunkra nemcsak városunk intézményegységeiből érkeztek diákok. A hajdúdorogi Móra Ferenc Általános Iskola, a Kőrösi Csoma Sándor Gimnázium és a Református Általános Iskola is versenyeztette diákjait.
A verseny során a tanulóknak életkori sajátosságuknak megfelelő angol és német nyelvű szöveget kellett elolvasni, s a szöveghez kapcsolódó változatos kérdéseket, feladatokat megoldani.
A verseny eredménye:
Bővebben: Regionális angol és német nyelvi verseny - Szövegértés
Tavaszváró hét 2012
- Részletek
- Közzétéve: 2012. március 29. csütörtök, 16:17
- Írta: Fekete Andrea
Új "Bocskais" hagyományként induló program részesei lehettek az alsó tagozatos gyerekek a március 19-23-ig zajló Tavaszváró hét elnevezésű rendezvény keretében.
Közeledik a húsvét
- Részletek
- Közzétéve: 2012. március 28. szerda, 23:21
- Írta: Nyakas Andrea
Az idegen nyelvi hét harmadik napján délután 14.00-től 15.00-ig az Iskola úti ebédlőben tartottunk vidám, játékos kézműves foglalkozást a 4., 5. és 6. osztályos angolos gyerekeknek. Az ebédlő szépen megtelt érdeklődőkkel. A negyedikesek saját maguk által kiszínezett tojásból és húsvéti nyusziból készíthettek sordíszt. Az ötödikesek Anikó néni irányításával nyírtak, színeztek, fűztek. Az eredmény egy mozgatható lábú nyuszi lett. Nagy sikere volt a hatodikosok körében Edit néni színes húsvéti papírtojásokból álló ajtódíszének. Vidám perceket okozott mind a gyerekek, mind a tanár nénik körében a nyuszifül megalkotása is. Akik fürgén dolgoztak, azoknak ablakdísz készítésére is volt idejük. A foglalkozás ideje alatt a Hot cross buns című angol népdalt hallgattuk, énekeltük, dúdoltuk.
Spiel und Spaß und nicht nur das!
- Részletek
- Közzétéve: 2012. március 28. szerda, 20:18
- Írta: Varga Erika
Játék és szórakozás, de nem csak az ?
Az Idegen nyelvi hét harmadik napi programján 4. 5. 6. osztályos gyerekek vettek részt.
Mesefilm világába varázsolta a diákokat Zsuzsa néni, hiszen az első feladatuk az volt, hogy megnézték a Pumuckli című mesét német nyelven, s ehhez kapcsolódó feladatokat oldottak meg, mint például:
- Milyen volt a haja színe Pumucklinak?
- Milyen ruhát viselt?
Majd képeket film címekkel kellett párosítaniuk.
A mesében állatok is szerepeltek, amelyhez kapcsolódott a következő feladat.
- Mely állatokat ismerik fel?
- Mely állat, milyen hangot ad ki, illetve mit csinál?
Segítségként érdekes hangutánzó szavakat és cselekvéseket kaptak a gyerekek.
Örömteli mosollyal kezdték is el a munkát.

