Hírek
Kerékpártúra
- Részletek
- Közzétéve: 2012. máj. 13. vasárnap, 19:54
- Írta: Kissné Semsei Mária
Az Természettudományi Hét keretében meghirdetett elmaradt kerékpártúrára 2012. május 10-én a ?Madarak és fák napján? került sor.
Reggel 7.45-kor már a zöld mellényes biciklis gyerekektől volt népes az Óvoda utca, hiszen innen indultunk (23 gyerek és 2 kísérő) Tokajba. Az idő csodálatos volt, így minden adott volt a túrára. A benzinkútnál csatlakozott a Polgári úti kis csapat (8 diák és 1 kísérő).
Nyeregbe pattantunk és meg sem álltunk Tedejig. Itt volt az első rövid pihenő. A következő hosszabb táv Tiszalök?kompig tartott. Szerencsére pont a túloldalon volt a komp, így megpihentünk a fák hűs árnyékában és hallgathattuk a madarak éneklését.
Innen már csak 14 km volt Tokajig, amit vidáman tettünk meg az akácfákkal szegélyezett hűvös úton, élvezve az akácvirág illatát.
3. partnertalálkozó - Románia - 4. nap
- Részletek
- Közzétéve: 2012. máj. 11. péntek, 16:52
- Írta: Nyakas Andrea
4. nap: Ünnepélyes események, búcsú
Reggeli után a falu ortodox templomában a pópa üdvözlő beszédét és áldását hallgathattuk meg. Énekszóval és egy kis szent képpel a kezünkben nyertünk elbocsátást. Egy perc múlva már a falu óvodájában találtuk magunkat, ahol meglepetten láttuk, hogy a nagycsoportosok már írni tanulnak. A délelőtti fő feladatunk az ILS virág elkészítése volt, melynek nemzeti lobogó színű szirmait a különböző országok gyermekei festették meg hungarocellre. A nap megható pillanatai közé tartozott a nemzetenkénti barátságfa elültetése az iskolaudvaron, melynek hangulatát zenei aláfestésként az Európai Unió himnusza tett még emelkedettebbé.
Ebéd után ezúttal lehetőségünk volt picit sziesztázni és erőt gyűjteni a délután négy óra körül kezdődő fináléra. Az iskola tornaterme csordultig megtelt a programban résztvevő gyerekekkel, tanárokkal, és az izgatott szülőkkel. Kitartó és kemény felkészülés eredményét láttuk porondon. A helyi általános és középiskola növendékei minden nép számára tartogattak meglepetést. A spanyol nyitótánc és népdaléneklés után litván, magyar, török, és lengyel néptáncok előadásai következtek, melyeket a résztvevő országokat bemutató kisfilmek tettek még hangulatosabbá.
Rajtuk a világ szeme!
- Részletek
- Közzétéve: 2012. máj. 11. péntek, 16:20
- Írta: Iványi Sándorné
Putnoki Alex és Lakatos Izabella 2011. szeptemberétől a Bocskai néptáncegyüttesben táncolnak. 2012.03.10-én Debrecenben, az Ifiházban, a Szín-Tér tehetségkutató versenyen vettek részt.
Ezen a versenyen közel 150 gyerek indult a megyéből.
A rendezvényt a BAGE (Bihari Állami Gondozottak Egyesülete) szervezte. Az ifjú tehetségek próza, zene, tánc kategóriában tették próbára tudásukat.
A legjobbak további sikereihez a Vodafone Magyarország is hozzájárult. A rendezvény fővédnöke Halász János a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Parlamenti Államtitkára volt. Ezen a rendezvényen 11 díjat osztottak szét a szervezők a kiemelkedően tehetséges gyerekeknek.
Így a Vodafone különdíját Alex és Iza kapta, citerázásuk és néptánc előadásukért.
Ez a díj pedig egy éves tandíj finanszírozása zenei tanulmányaik folytatásához, és egy budapesti fellépés május 1-jén a Vodafone majálison a nyitótáncot ők táncolták Jenson Buttan autóversenyző autós bemutatója előtt. A Magyar Televízió M1-es műsora élőben közel 5 percig közvetítette a produkciójukat.
Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó
- Részletek
- Közzétéve: 2012. máj. 11. péntek, 16:09
- Írta: Bné Varga Márti

2012. április 28-án a Kéky Lajos Városi Művelődési Központ adott ismét otthont a XXI. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Fesztivál Hajdú-Bihar megyei találkozójának.
Az egész napos rendezvényen 17 általános iskolás csoport közel 300 gyereke bújt egy-egy szereplő, mesehős bőrébe, vagy épp a társaiéba, hogy játékával varázsolja el a közönséget, vagy késztesse tovább gondolásra a látottakat. A repertoár igen színes volt. A klasszikus mesejátékok mellett újszerű kísérletezéseket, feldolgozásokat is láthattunk.
Bővebben: Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó
Versenyek eredményei
- Részletek
- Közzétéve: 2012. máj. 07. hétfő, 11:33
- Írta: Farkas Ferenc
Természettudományok Hete
Versenyeredmények
Iskolánkban Természettudományok Hete zajlott 2012. április 23-27. között. Az előadások mellett valamennyi évfolyamon összemérhették tudásukat azok a gyerekek, akik jelentkeztek a különféle természettudományokhoz kapcsolódó tanulmányi versenyekre. Szerencsére sokan voltak, így igazán népes diáksereg versenghetett egymással. Valamennyi intézményegység diákjai részt vettek a feladatlapok kitöltésében, összesen 247 gyerek versenyzett 10 versenyszámban. Az első helyezett tanulók könyvjutalomban, a további dobogósok oklevélben részesülnek.
Az eredmények a következők lettek:
11. Drogmentes Magyarországért Maraton
- Részletek
- Közzétéve: 2012. máj. 07. hétfő, 10:49
- Írta: Győriné Tanner Márta
Természettudományok Hete
11. Drogmentes Magyarországért Maraton
2012. április 27-én 9:30-kor nagy érdeklődéssel vártuk, hogy befusson iskolánk aulájába a 11. Drogmentes Magyarországért Maraton lelkes kis csapata. Több, mint 240 gyerek hallgatta nagy érdeklődéssel Ács Kata humoros felvilágosító előadását erről a kemény témáról. A gyerekek nem csak hallgatták, de aktívan részt vettek a témáról kialakult beszélgetésben. Köszönet ezért Katának, a közvetlen és barátságos stílusáért. Az előadás végén DROGMENTES
KAPITÁNY avatásra került sor, melynek szövegét oklevél formájában megkapta minden résztvevő. Ha csak az első pontját sikerül betartaniuk, akkor elértük célunkat: ?Drogmentes életet élek.? Sajnos a futással nem tudtuk segíteni a mozgalmat, de ígérjük, hogy jövőre ebben is partnerek leszünk a rendőrség segítségével.
Drogmentes, boldog életet kívánunk minden kedves olvasónknak!
{gallery}termtudhet20120427{/gallery}
Győriné Tanner Márta
Természettudományi Munkaközösség
3. partnertalálkozó - Románia - 3. nap
- Részletek
- Közzétéve: 2012. máj. 07. hétfő, 10:42
- Írta: Tóth Imre
3. nap: hivatalos programok
A helyi ízekkel gazdagított reggelit követően vendéglátóink az iskolába vezettek minket. Megismertük a kis létszámú iskolai osztályokat. A gyerekek ünneplőbe öltözve, sorfallalt állva, a helyi szokásnak megfelelően kaláccsal vártak ránk, melyből miután törtünk egy darabot, sóba mártva fogyasztottuk el. A népviseletbe öltözött lányok egy csokor nárcisszal és Comenius mappával leptek meg bennünket. A kicsit füstös nevelői szobából az informatika terembe sétáltunk át, ez volt a délelőtti munkaértekezlet helyszíne. Minden ország bemutatta az otthon készített kisfilmjét, melyek témája egy-egy nemzet dalainak, táncainak bemutatása más nemzet által. Minden színvonalas produkciót tapssal köszöntöttek a résztvevők. Ezzel köszönték meg a csoport magas színvonalú munkáját.
Pihenésképpen meglátogattuk a sportpályán labdajátékokat játszó tanítványainkat.
Az ebédünket a panzióban fogyasztottuk el. Ebéd után úgy gondoltuk, nem jöhet más, csak a szieszta ? de tévedtünk. Felfedezhettük a helyi középiskola négyemeletes épületének fontosabb tantermeit, mint például a biológia és az informatika termeket. Szem- és fültanúi voltunk az iskolában futó projekteket bemutató IT produktumoknak is. A helyi óvodában Sanyi bácsi hiába kereste a traktor jelet, nem járt sikerrel. Az ortodox templomban megcsodáltuk az ikonosztáz festményeit, a fűtést biztosító hordozható cserépkályhát és a falakat díszítő csodálatos freskókat.
A gyerekekkel együtt készülődtünk az esti hangulatot megalapozó meglepetés partira a panzióban.
Az iskola néptánccsoportja lakodalmas koreográfiát mutatott be, melynek végén mindenki önfeledten táncolta a horát. Kellően megéheztünk, előételként a hamvadó tábortűz parazsánál kolbászt és sajtot grilleztünk, a fogadó szülők által készített sütikkel koszorúzva. Közben ínycsiklandozó illatok árulkodtak a nyárson forgó, zöldségekkel töltött birka elkészültének előrehaladtáról, melyet sötétedés után tálaltak fel grillezett krumpliágyon.
A gyerekek távoztak a fogadó családokhoz. Ismét egy élményekben gazdag, emlékekkel teli napot zártunk. A második napon kezdődő barátságok még inkább elmélyültek. Örömmel tapasztaljuk, hogy egyre önfeledtebben tudnak együtt játszani és társalogni a különböző népek gyermekei.
3. partnertalálkozó - Románia - 2. nap
- Részletek
- Közzétéve: 2012. máj. 07. hétfő, 10:00
- Írta: Szabó Sándor
2. nap: a kirándulások napja
Korai kelés - egy időzónával keletebbre vagyunk - után, finom reggelivel, helyi ízekkel fogadtak vendéglátóink.
Egésznapos buszkiránduláson ismerkedtünk a tágabb környék nevezetességeivel.
Első állomása túránknak Posada volt, itt a Nemzeti Vadászati Múzeum kincseit ismerhettük meg. Több aranyérmes zerge, őz, szarvas, medve, vaddisznó trófeája díszítette a falakat.
Tárlatvezetőnk hangsúlyozta a természetvédelem, vadvédelem, vadászat együttműködésének fontosságát.
Utunk csodálatos, távolabb hófödte csúcsok között vezetett Sinaia felé.
Ez a Déli-Kárpátok egyik turisztikai központja, kaszinóval, sífelvonós pályákkal, nyári időszakban mountainbike túraútvonalakkal.
Megcsodálhattuk a Peles kastélyt, amely barokk, rokokó, túlzásoktól sem mentes. Itt nevelkedett a román királyi dinasztia több tagja is.

