Hírek

Kutatók Éjszakája 2025

A Kutatók Éjszakája Európa több országában megrendezett eseménysorozat, ahol a legfőbb cél a tudomány és a kutatói életpálya népszerűsítése a fiatalok körében. A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg. Szórakoztató, figyelemfelkeltő előadásokon, kísérleteken, laborbejárásokon és további játékos programokon keresztül minden korosztály megismerkedhet a tudományos kutatás számos új eredményével. A kezdeményezés Európában 2005-ben indult, Magyarország 2006-ban csatlakozott, a mi iskolánkból 2014 óta minden évben szervezünk a gyerekeknek tanulmányi utat a Debreceni Egyetemre. Ebben az évben is szeptember utolsó hétvégéjén lehetett részt venni ezen a színvonalas rendezvénysorozaton. 

A tanulmányi út eseményeiről Husvéth Adrienn és Pálóczi Petra 7. a osztályos tanuló írt összefoglalót:

 

 2025. szeptember 26-án, pénteken fét kettőkor indultunk az iskolából a Debreceni Egyetemre, ahol a Kutatók Éjszakája rendezvénysorozatán vettünk részt. Megismerkedtünk az egyetemi környezettel, majd az Agóra Tudományos Élményközpont felé tartva a bolygók arányosan kicsinyített másait találtuk a Naphoz közeledve, amit az élményközpont személyesített meg.

Bent az előadóteremben meghallgattunk egy előadást a 3D nyomtatásról. Megtudtuk mire képes a 3D technológia, mik az előnyei, hogyan juthatunk el a tervezéstől a megvalósításig és milyen területeken használják. Kipróbálhattunk egy 3D nyomtatott ukulelét is. Innen átsétáltunk az egyetemre ahol a MOL-nak az érdekes kísérleteivel ismerkedhettünk meg, és ha nekünk is sikerült elvégezni, akkor ajándékokat kaptunk. Az egyetem főépülete előtt megnéztünk egy érdekes és látványos kémiai kísérletsorozatot. Sötétedésben nagyon lenyűgöző volt a sok, színes kísérlet. A bemutató során láttunk hűtőkeverékeket, éghetetlen vásznat, égő jeget. Megnézhettünk olyan reakciókat is, amelyek nagy mennyiségű gázfejlődéssel jártak, például a habágyú, szellem a palackból. Külön érdekességet jelentettek azok a folyamatok, melyek hétköznapi anyagok különleges viselkedését mutatták be: foszfor öngyulladása, foszfor égése víz alatt, és nagy sikere volt a „hangos” kísérleteknek is, melyek közül az egyik legnépszerűbb az „Ugató kutya”.

Amikor véget ért az előadás, visszasétáltunk az Agórába, ahol meghallgattunk egy nagyon érdekes beszámolót a robotokról. Olyan kérdésekre kaptunk választ, hogy milyen területeken helyettesítheti az embert egy humanoid, tud-e pincérként rendelést felvenni, vicceket mesélni vagy éppen besegíteni az idősek gondozásába? A bemutatón találkozhattunk Naoval, a humanoid robottal, és megtudhattuk, hogy milyen feladatok végrehajtására képesek ezek a bonyolult felépítésű eszközök, milyen szerepük lehet a mindennapjainkban, és vajon hová fejlődhetnek még a robotok.

Ezután különleges játékokkal folytattuk. Volt tükörszoba, repülőgép szimulátor és sok hasonló izgalmas program. Egy hosszú séta után megérkeztünk a Mekibe . Ekkor már nagyon késő volt. Végül értünk jött a busz, és kb. 23:30-ra értünk haza. Köszönjük a lehetőséget és a figyelemfelkeltő élményeket Timi néninek, Magdi néninek, Judit néninek, Misi bácsinak! Ez maradandó emlék marad számunkra. Reméljük jövőre is eljuthatunk erre a felejthetetlen programra!

Kiegészítő információk