Hírek
Sikerek néptánc versenyen
- Részletek
- Közzétéve: 2013. március 05. kedd, 13:47
- Írta: Bistey Attila
Nem várt szakmai sikert könyvelt el az elmúlt hét végén a Bocskai István Általános Iskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Egységes Pedagógiai Szakszolgákat néptánc tanszaka. A röpke másfél éves működésének újabb kiemelkedő eredménye született meg Nyíregyházán a Vécsey-Vásárhelyi Kamara Néptánc Versenyen. A Regionális Találkozón nemcsak az Észak Alföldi megyék hagyományőrző műhelyei, iskolái delegálták 5-6 fős válogatott néptáncos palántáikat, hanem a Főváros, sőt például a dunántúli dombóvár is képviseltette magát.
A 3 kategóriában (3-4-5. osztályosok, 6-7-8. osztályosok ill. középiskolás) kiírt versenyen 5 percben megfogalmazott tájegységi táncokat, ill. táncszínházi produkciókat tekinthetett meg az érdeklődő közönség és a versenytársak.
A Bocskai AMI néptáncosainak 2 közössége indult az 1. kategóriában az alábbiak szerint:
1. CINEGELÁBÚAK CSOPORT Makkai Andrea és Márton Attila néptánc pedagógus, csoportvezetők Hajdúsági táncok c. koreográfiáját táncolták Rab Réka, Siró Tamara, Horváth Dorina és a kemény fiúk: Nagy Marcell, Bohács Bence és Huszti Márk.
2. BOCSKAI APRÓDJAI CSOPORT Makkai Andrea és Bistey Attila csoportvezető néptánc pedagógusok felkészítése nyomán Bodrogközi táncokat foglalt az Egyszer egy királyfi tájegységi játékdallama köré Erdei Ferenc, Pálóczi Gábor, Papp Levente és a lányok: Jantek Dóra, Czipa Hanna és Lakatos Izabella tolmácsolásában.
A Szikes zenekar élő zenekísérete, a sok gyakorlás, az érett színpadi megjelenés, a táncok hiteles előadása a 18 versenyző csoport közül a MEGOSZTOTT III: HELYRE repítette a boldog hajdúnánási küldöttséget. Örömünket gyarapította HORVÁTH DORINA ELŐADÓI KÜLÖNDÍJA, melyet a Hajdúsági táncok harmónikus eltáncolásáért vehetett át.
Demeter Imre festőművész jótékonysági kiállítása
- Részletek
- Közzétéve: 2013. március 03. vasárnap, 22:33
- Írta: Tóth Imre
Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját,
Demeter Imre hajdúnánási festőművész
kiállításának megnyitójára.
Időpont:
2013. március. 4. (hétfő) 17.00 óra
Helyszín:
Kéky Lajos Városi Művelődési Központ "Kisgaléria?

"Képeim azoknak készülnek,
akik az élet minden pillanatával szemben
kifinomult igényeket támasztanak..."
(Demeter Imre)
Demeter Imre a kiállításon bemutatott képeinek értékesítéséből származó bevételt a Hajdúnánás Városi Önkormányzat által támogatott és a Bocskai István Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat szervezett "Szórványprogram" segítésére ajánlotta fel.
Demeter Imre 1980 óta fest, előszeretettel PLEIN AIRT, az ember és a táj kapcsolatát. Tokaj, Szentedre, Tisza, Bogács, Hortobágy, Cserépfalu, Zemplén, Colta, Nagybánya, Felsőbánya gyakori helyszín és téma a munkáiban. A kiállításon látott festmények megvásárolhatóak, illetve árverezésre kerülnek.
A befolyt összeggel a művész az iskolánkban sikeresen működő "Szórványprogram"-ot kívánja támogatni.
Kiemelt célunk a Poklostelken élők közösségi házába székeket vásárolni. Aki fontosnak érzi a határon túli közösségek segítését, most alkalmat kap, hogy támogasson egy nemes célt.
Árverezés időpontja: 2013. március. 8. 18 óra
Helyszín:
Kéky Lajos Műv. Központ Nőnapi rendezvénye
Március 9-én az Iskola úton megrendezendő alapítványi bálon is megtekinthetőek és megvásárolhatóak lesznek a megmaradt képek.
**************************************************************
Határon kívül
- Részletek
- Közzétéve: 2013. március 03. vasárnap, 18:28
- Írta: Rékasi Hanna és Kéki Anett
Március 2-án, szombaton izgatottan ébredtünk, hisz második partiumi utazásunkra készültünk a szórványprogram segítségével. Reggel 6 órakor gyülekeztünk az Óvoda utcai intézményegység előtt, majd felszálltunk az autóbuszra, és elindultunk.

Útközben tanáraink eldöntötték, hogy mi gyerekek, melyik faluban fogunk vendégeskedni. Nagyon szerettünk volna Poklostelekre menni, hisz ott már egyszer eltöltöttünk egy igazán kellemes, emlékezetes napot, de oda járvány miatt senki nem mehetett. Így most lehetőséget kaptunk, hogy a Diószeg nevű kis település lakóinak életébe pillantsunk be.
"Itt a farsang, áll a bál"
- Részletek
- Közzétéve: 2013. február 25. hétfő, 21:18
- Írta: Fábián Andrea
A vízkereszttől hamvazószerdáig, nagyböjt első napjáig tartó farsang a vidám összejövetelek, bolondozások, bálok időszaka.
A Bocskai István Általános Iskola, AMI és EPSZ hagyományaihoz híven, ez a várva várt esemény idén februárban sem maradhatott el. A négy intézményegységben közösen, az egységesség elvére törekedve igyekeztünk megszervezni ezt az igen sok embert megmozgató rendezvényt. A tanárok, szülők, gyerekek összehangolt munkájának célja egy színvonalas iskolai mulatság megszervezése, a diákközösség formálása, színes szabadidős program szervezése, hagyományőrzés, valamint a tanár-diák-szülő kapcsolat erősítése volt.
Az Iskola és Óvoda utcai intézmények farsangi bálját február 16-án rendezték meg, míg a Polgári és Baross utcai intézmények február 23-án tartották meg mulatságukat. Ezúttal is nagyon sok kreatív, ötletes jelmezzel, csoportos produkcióval, remek tánctudással örvendeztettek meg bennünket, nézőket a gyerekek.
Kongó világa
- Részletek
- Közzétéve: 2013. február 25. hétfő, 17:24
- Írta: Ötvös Viktória
2013. február 13-án iskolánk Baross utcai intézményegységéből két 5.e, öt 6.g, tizenegy 7.e és öt 8.f osztályos diák egy nagyon érdekes előadáson vett részt a Művelődési Központban. Az előadást France Mutombo Tshimuanga tartotta, aki a magyarországi Afrika Alapítvány vezetője. Sok érdekes dolgot hallhattunk Afrika, ezen belül is Kongó mindennapi helyzetéről, vallási viszonyairól, életviteléről, növény- és állatvilágáról. Sokak figyelmét keltette fel az, hogy az afrikai emberek átlagosan csak egyszer esznek naponta. Ízelítőt is kaptunk a sült-főtt maniókából, amely a krumplira hasonlító ízével elnyerte tetszésünket.
Misi Mókus februári kalandjai
- Részletek
- Közzétéve: 2013. február 25. hétfő, 16:31
- Írta: Fekete Andrea
Második megállójára érkezett a második osztályosok meseregény-olvasási és feldolgozási kalandozásai a Bocskai István Általános Iskolában.
Osztályonként 6 kisgyerek a tanév elején arra a feladatra vállalkozott , hogy tanító nénijük segítségével Tersánszki Józsi Jenő Misi mókus kalandjai c. meseregényét elolvassa, és különböző megközelítések alapján fel is dolgozza azt.
A gyerekek először novemberben találkoztak, amikor az író életével ismerkedtek meg, valamint a regény első négy fejezetének legmegragadóbb élményeit osztották meg egymással.
A mostani alkalomra rajzzal készültek a gyerekek- kedvenc jeleneteiket örökítették meg rajzeszközeikkel és ezeket ismertették és mutatták be egymásnak.
Közben játékos feladatokat oldottak meg, amelyeket igazi mókuscsemegével díjaztak a szervező tanító nénik: Nyakó Istvánné (Ibolya néni), Varga Miklósné Marika néni és Deméné Czeglédi Éva tanító néni. A program segítői még a 2. osztályok osztályfőnökei: Kovács Mónika, Nagyné Sallai Judit és Fekete Andrea.
A gyerekek nagy izgalommal és lelkesedéssel készülnek ezekre a találkozásokra, hiszen a kedves kis meseregény nemcsak tanulságos, hanem szórakoztató történetekből áll, amelyet szívesen osztanak meg egymással a kis olvasók.
A könyv szeretete, az olvasás öröme, a szöveg megértése összetett feladat, amely észrevétlenül készíti fel a gyerekeket a felsőbb évfolyamok "komolyabb" megmérettetéseire, hiszen mindezek tanulni is tanítják a gyerekeket.
Az elkészített rajzokból kiállítás is készül, melyet az Iskola utcai épületben tekinthetnek meg az érdeklődők.
Éremeső Tiszaújvárosban
- Részletek
- Közzétéve: 2013. február 25. hétfő, 16:20
- Írta: Tóth Imre
Az előző héten országos sikerekről beszámoló kajakosaink ezúttal Tiszaújvárosban versenyeztek. A már hetedik alkalommal megrendezett Téli ?Kajak Mérce? Erőfelmérőn futásban, húzódzkodásban, lábemelésben és ezúttal úszásban is megküzdöttek egymás ellen a sportolók. A versenyen több mint 250 gyerek indult főleg a régióból, de részt vettek budapesti és váci egyesületek tagjai is. A különböző versenyszámok eredményei együttesen számítottak, így mindenki az eredményhirdetésig izgulhatott, hogy végül is hányadik lett. Ahogyan ez megszokott a kajak-kenu sportban, az utánpótlás korúaknál első 6 helyezettet jutalmazták éremmel.
Az eredményhirdetés (2003-ban született lányok kategóriában) szenzációsan kezdődött a hajdúnánásiak számára: Weisz Róbert az MKKSZ Szakmai Bizottságának tagja máris három kajakosunk nyakába akaszthatott érmet.
Érdekesség, hogy ezen a versenyen Varga Lajos edző húsz tanítványa mellett, már Bardóczi Krisztián néhány hete edzésre járó csapatából is tízen igen szép eredménnyel versenyeztek. Mindannyian tisztességgel, tudásuk legjavát nyújtva küzdöttek a versenyszámokban, Így végül a 30 versenyző 12 éremmel térhetett haza!

Szülőnek lenni nehéz!
- Részletek
- Közzétéve: 2013. február 24. vasárnap, 19:16
- Írta: Fekete Andrea
Szülőnek lenni nehéz! - kiben ne fogalmazódott volna meg ez a gondolat olyan pillanatokban, amikor gyorsan, ésszerűen és megfontoltan kellett mindennapos konfliktushelyzetekben dönteni. A szülői hivatás nehéz feladat, nem készítenek fel rá iskolák, tanfolyamok, mégis a legjobb tudás szerint kell helytállni nap mint nap, óriási felelősséggel, hiszen a szülői nevelés minősége dönti el, milyen személyiséggé válik a gyermek, hogyan állja meg a helyét olyan helyzetekben, ahol magára van és lesz utalva.

