Hírek
„Haza és haladás”
- Részletek
- Közzétéve: 2013. máj. 31. péntek, 05:55
- Írta: Demeterné Vajda Piroska
Iskolánk 4 tanulója 2013. május 27-én a debreceni Benedek Elek Általános Iskola által szervezett és az EMMI által is támogatott országos történelmi verseny döntőjén vett részt. A vetélkedő ősszel kezdődött, melyen 69 csapat indult az ország szinte miden szegletéből. A két írásbeli forduló után a legjobban teljesítő 15 csapatot hívták meg a végső küzdelemre. Intézményünket Horváth Anna (8. a), Kiss Benedek (8. c), Tóth Márkó (8. a) és Várkonyi Dániel (8. c) tanulók képviselték és a 8. helyen végeztek. A reformkor történelme mellett a zene és a képzőművészet világában is el kellett mélyülniük. Mindkét írásbeli fordulóhoz kreatív feladatok is kapcsolódtak. (reformkori levél, védegyleti bál bemutatása, térkép, tabló, a Pesti Hírlap mintájára újságírás stb.) A döntőre is kaptak előzetes feladatokat (városunk ill. iskolánk bemutatása tablón, kiegészítve néhány jellegzetes tárggyal, versírás, egy reformkori monda dramatizálása) A csapatok verssel történő bemutatkozása után változatos, sokrétű, érdekes feladatokkal birkóztak meg eredményesen diákjaink. A hosszú, kitartó, becsületes felkészülés meghozta gyümölcsét, büszkék lehetünk teljesítményükre.
Gratulálunk és további sok sikert kívánunk!
Büszkeség vagy balítélet?
- Részletek
- Közzétéve: 2013. máj. 30. csütörtök, 19:31
- Írta: Labanczné Fekete Marianna
Jane Austen regénycímét kölcsönözve mi büszkék lehetünk három diákunkra – Gál Róbertre, Kerezsi Eszterre, Ötvös Vivienre - a 8. f osztályból, akik az „Olvass velünk!” országos tanulmányi verseny pesterzsébeti döntőjén a 12 induló csapatból a 6. helyen végeztek. Ide 104 csapat közül a legkiválóbbak kerülhettek a november óta zajló levelezős fordulók alapján. A szervezők ismét két irodalmi alkotást választottak a 100 legnépszerűbb regényből. A már említett Jane Austen: Büszkeség és balítélet, valamint Gárdonyi Géza: A láthatatlan ember c. műve érdemelte ki a figyelmet.
A szervezők így kapcsolódtak a 2013-as Gárdonyi-emlékévhez, az író születésének 150. évfordulóján.
„Mezei” futóverseny 2013.05.15.
- Részletek
- Közzétéve: 2013. máj. 30. csütörtök, 14:52
- Írta: Győriné Tanner Márta
Kicsit szokatlan időpontban került megrendezésre ez a verseny a márciusi havazás miatt. A mezei szó sem stimmel, mert az esőzések miatt nem tudtuk csak salakpályán lebonyolítani a versenyt. Azért nagyon remélem, hogy a rajthoz álló 387 gyerek kellemesen elfáradva hagyta el rendezvényünket.
Hulladékgyűjtés 2013 tavaszán a Bocskai Iskolában
- Részletek
- Közzétéve: 2013. máj. 30. csütörtök, 14:44
- Írta: Nagyné Zsiros Irén
Az idén tavasszal is rendeztünk hulladékgyűjtést, fém és papír hulladékot, valamint PET palackot gyűjtöttünk. Az Óvoda utcai tanulók kezdték a gyűjtést április 12-én, aztán az Iskolai utcai kisdiákok, majd a Baross utcai gyerekek, és végül a Polgári utcai diákok fejezték be az igen eredményes gyűjtést. Sajnos a rossz idő ismét közbeszólt az első és az utolsó gyűjtésen. Az eredmények így is igazolják a diákok hangya szorgalmát. Köszönet jár a gyerekeknek, a szülőknek és a pedagógusoknak, hogy ilyen szép eredmény született. Gratulálok a győztes osztályoknak!
Élményeink
- Részletek
- Közzétéve: 2013. máj. 27. hétfő, 08:21
- Írta: 8. f osztály
„Az elmúlt két napban egy történelmi kiránduláson vehettünk részt. Először megtekintettük Lőcse nevezetességeit Pl.: a városházát, a szégyenketrecet és a régi városfalat. Majd folytattuk utunkat Krakkóba. Sétánk közben megnéztük a Flórián-kaput, a Posztócsarnokot, a Mária-templomot és Wawelt. Nagyon szépek voltak a régi épületek. Este ellátogattunk a wieliczkai sóbányába, ahol megismerhettük, régen hogyan bányászták a sót. A működését makettek mutatták be és sóból készült szobrokat is láthattunk. Érdekes számomra, hogy mindenhol a megkristályosodott só vett körül. Másnap látogatást tettünk Auschwitzba, ahol szembesülhettünk a II. világháború egyik fekete foltjával. Meghökkentő, érdekes és elgondolkodtató volt az a látvány, ami elénk tárult.
Tanulmányi irándulás: Lőcse, Krakkó, Wieliczka, Auschwitz, Zakopane
- Részletek
- Közzétéve: 2013. máj. 26. vasárnap, 10:01
- Írta: Papp Imréné, Labancz Mihály és a 8.f osztály
Május 23-24.-én a 8. f osztály vállalkozó kedvű diákjaival kétnapos kiránduláson voltunk Lengyelországban.
Először Kelet-Szlovákiában, a Lőcse-patak völgyében fekvő festői szépségű, az egykori Szepes vármegye székhelyén, Lőcsén álltunk meg. Szlovákia műemléki és történeti szempontból egyik legkiemelkedőbb városa Lőcse. Óvárosát ma is a 17. századi városfalak övezik, bástyatornyaiból 5 még ma is áll és megmaradt 3 kapuja is (Kassai-, Ménhárdi- és a Lengyel kapu). Megnéztük a reneszánsz stílusú Thurzó házat, a Szent Jakab templomot, a Jezsuita kolostort és az 1810-ben klasszicista stílusban épült kétemeletes városházát, mely egykor Szepes vármegye székháza is volt.
Természetesen a városháza mellett álló pellengérnél fényképezgettünk.

Bővebben: Tanulmányi irándulás: Lőcse, Krakkó, Wieliczka, Auschwitz, Zakopane
Városi gyermeknap
- Részletek
- Közzétéve: 2013. máj. 25. szombat, 17:23
- Írta: Tóth Imre
Az idén a Kéky Lajos Városi Művelődési Központ rendezi a városi gyermeknapot, együttműködve a Bocskai iskolával és a Hajdúnánási Óvodával.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

E napon avatjuk iskolánk első cserkészeit is, együtt a Református Általános Iskola újoncaival. Az ünnepélyes avatásra és eskütételre a város főterén, rossz idő esetén a templomban kerül sor.
***********************************************
Irány az országos döntő!
- Részletek
- Közzétéve: 2013. máj. 24. péntek, 06:32
- Írta: Alföldi Balázs
Kézilabda csapatunk a 2000-es fiú korosztály, edzőnk, Szabó Laci bácsi és Hadas Sanyi bácsi kíséretében, természetesen lelkes szülői szurkoló táborral, május 21 -én Fehérgyarmaton, a Diákolimpián, az országos döntőbe való jutásért küzdött meg három másik csapattal.
Első meccsünket Békéscsabával játszottuk. Csapatunk nagyon összeszedett, szép játékot mutatott be. Mindenki tudta a feladatát és így könnyedén nyertünk 22-11-re.
A döntőbe való jutásért Fehérgyarmattal kellett pályára állnunk. Az izgalom és a hazai pálya előnye megtette hatását, így az első tíz percben az ellenfél három góllal ment el. Laci bácsi időkérése után viszont magára talált a csapat és a félidőt döntetlennel zártuk.
A második félidőben már mi is elhittük, hogy megnyerhetjük ezt a meccset, és ott lehetünk a döntőben az ország legjobb nyolc csapata között. A végső hajrában egy góllal nyertük meg a mérkőzést, amit megérdemeltünk.
Köszönet edzőnknek Szabó Laci bácsinak és csapattársaimnak: Balogh Zsigmond, Csillik Róbert, Fórizs Roland, Hernyák István, Kiss Dávid, Nagy-Máró Benedek, Ötvös Tamás, Pálfi Dominik, Pál- Kovács Dezső.
Szép volt fiúk!
Remélem, az országos döntőről is hasonló jó élménnyel és tapasztalatokkal térünk haza!!
Alföldi Balázs

