Hírek
Hulladékgyűjtés 2014 őszén
- Részletek
- Közzétéve: 2014. október 27. hétfő, 09:07
- Írta: Nagyné Zsíros Irén
A Baross utcai intézményegység diákjai szeptember 5-én, pénteken gyűjtöttek hulladékot. A hulladékgyűjtésünk a megújuló Magyar utcai iskolánk pályáján került megrendezésre. A 3. osztályos tanulók idén gyűjthettek először hulladékot szülői segítséggel. Nagy izgalommal kapcsolódtak be ők is a munkába. A nagyobbaknál ez már többéves rutin. A hulladékgyűjtés versenyében résztvevő hat osztály pedig egy valamiben megegyezett. Ez pedig nem más, mint a lelkesedés. Azt leszámítva, hogy mi a legnagyobbak vagyunk, a hozzáállás és a törekvés mit sem változott. Elvégre mindenkiben megvan az a bizonyos versenyszellem, még a nyolcadikosokban is, annak ellenére, hogy a végzős évünkben az osztályunknak csak a fele gyűjtött, míg a másik fele pedig pakolt a konténerbe.
Mindenki rendesen és tisztességesen kivette a részét a hulladékgyűjtésen. Remekül telt el a nap.
Kovács Adrienn, Rékasi Eszter 8.g
A Polgári utcán szeptember 29-én végre elindulhattunk hulladékot gyűjteni. Nagyon jó volt az idő, így délután három óráig gyűjthettük a vasat, papírt , a PET palackot. Voltak, akik még három óra után is tele szekérrel érkeztek meg az iskola udvarára.
Mikor először érkeztünk meg az osztálytársaimmal az iskolába, a mi szekerünk is tele volt. Sok vas és papír volt benne. Először a vasat mérettük le, aztán a papírt. Egy kis pihenő után ismét elindultunk az egyik osztálytársamhoz, akivel egy csapatban gyűjtöttünk. Több mint 100 kg papírt adtak nekünk.
Azután elmentünk még egy-két helyre, így a hulladékgyűjtés végéig több, mint 360 kg hulladékot gyűjtöttünk.
A mérlegnél alig győzték mérni, pakolni a hullámpapírt és a vegyes papírt. Sokan egy beteg kis gyerek számára még kupakokat is gyűjtöttek.
Remélem, jövőre is lesz hulladékgyűjtés!
Borbély Csenge 6.e
2014. október 7-én rendezték meg sajnos az utolsó hulladékgyűjtésünket az Óvoda utcán. Az időjárás nekünk kedvezett, jó időben PET-palackot, fémet, vasat és papírt gyűjthettünk. Az iskolarádión keresztül meghallgattuk Inci néni baleset megelőzési tanácsait. Itt szó volt a biztonságos közlekedésről, az úttesten való átkelésről, s a leglényegesebb időpontokról: ebéd ideje, a hulladékgyűjtés vége… Majd megtízóraiztunk, s elindultak a kis csapatok szekerekért, talicskákért. Mi 11-en voltunk, de volt négy, 8 és 10 fős is. Általában, akik szívesen dolgoznak együtt, most is egy csapatot alkottak. Az első állomásunk egyik osztálytársunk nagymamájának munkahelye volt, ahonnan 3 kanyar papírt is elhoztunk 2 szekérrel. A második állomás a vasbolt volt, ahonnan szintén sok papírt kaptunk. Majd Kántor Rita apukája munkahelyéről szállítottuk el a papírt. Fél egykor gyorsan megebédeltünk, majd következett egy másik osztálytársunk nagymamája, s Pénzes Bettiék pincéje. Végül az egyik csapatagunknál kipihentük magunkat, mert nagyon elfáradtunk, de jól éreztük magunkat, sokat nevettünk! Bár lenne még több ilyen alkalom is!
Balázs Emma, Reszegi Panna 7.a
Őszi fesztivál - 2014
- Részletek
- Közzétéve: 2014. október 26. vasárnap, 20:03
- Írta: Fekete Andrea
A várva-várt őszi szünetet megelőző nap esős délutánján napos hangulatú fesztivált rendeztek a Polgári úti Intézményegység alsós nevelői. Olyan rendezvényre készültek, melybe nemcsak az iskola alsós tanulóit, hanem az óvodás kistestvéreket, s a szülőket is bevonták aktív résztvevőként, valamint egészséges őszi ételeket,kézműves tevékenységeket kínáljanak a természet szeretetével, közelebb hozásával.
Sikerek a Botanikai vetélkedőn
- Részletek
- Közzétéve: 2014. október 22. szerda, 10:16
- Írta: Farkas Ferenc
Iskolánk természetvédelmi szakkörösei október 3-án botanikai vetélkedőn vettek részt a hajdúnánási Református Általános Iskolában, melyet Diószegi Sámuel lelkész, botanikus neve fémjelzett. A vetélkedőn 6 csapat vett részt. Érkeztek gyerekek a református iskola testvér intézményeiből (Telkibánya, Tasnád), valamint Hajdúnánásról a Kőrösi Gimnáziumból és a Bocskai Iskolából. Csapatunk 5-6. évfolyamos természet iránt érdeklődő gyerekekből állt.
A szívélyes fogadtatás után mindenkinek a saját településének növényvilágát kellet jellemezni. Érdekes dolgokat tudhattunk meg a bemutatókból.
Nyíregyházán vagy Afrikában van Tarzan ösvénye?
- Részletek
- Közzétéve: 2014. október 14. kedd, 22:17
- Írta: Vitézné Kovács Irén
Ki a zoopedagógus?
Merült fel a kérdés a gyerekekben, mikor elolvasták a plakátot, hogy iskolánk Nyíregyházára, az Állatparkba szervez kirándulást.
No és ők minket, vagy az ott lévő állatokat tanítják? – érdeklődtek tovább. Kérdés, kérdést követett és annyian jelentkeztek a kirándulásra, hogy rögtön két buszt kellett rendelnünk.
Pályázatot nyertünk
- Részletek
- Közzétéve: 2014. október 13. hétfő, 19:36
- Írta: Zágonyiné Ormós Judit

A tavalyi tanév májusában felhívást kaptunk egy rajzpályázatra, amit a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Vidékfejlesztési Minisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma hirdetett meg az Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap alkalmából.
„A mi utcánk, a mi jövőnk”jelmondathoz kapcsolódó alkotásokkal lehetett részt venni ezen a pályázaton.
Mi, az akkori 2. e osztállyal úgy döntöttünk, hogy ebből a kreatív, fantáziát megmozgató munkából kivesszük a részünket. Hogy a gyerekek mindannyian aktívan dolgozhassanak, elhatároztuk, hogy egy alaposan átgondolt, megtervezett társasjátékot fogunk készíteni. Hat különálló rajzon bemutattuk, hogyan képzeljük el az egészséges, környezetbarát közösségi életet városunkban, utcánkban. A rajzokat felragasztottuk egy lapra, mellékeltük a játékleírást, a bábukat, a dobókockát. Lerajzoltuk, hogy milyen az ideális utca vagy tér, ahol élni szeretnénk. Hogyan lehetne környezetbarát közlekedést megvalósítani a városunkban? Mit teszünk mi a környezetünk és saját magunk egészségének megóvása érdekében?
Tankerületi népdaléneklő verseny
- Részletek
- Közzétéve: 2014. október 10. péntek, 22:47
- Írta: Fábián Andrea
„Mélyebb zenei műveltség mindig csak ott fejlődött, ahol ének volt az alapja. A hangszer a kevesek, kiváltságosak dolga. Az emberi hang, a mindenkinek hozzáférhető, ingyenes és mégis legszebb hangszer lehet csak általános, sokakra kiterjedő zenekultúra termő talaja.”
Kodály Zoltán
Iskolánkban már hagyománnyá vált, hogy felső tagozatos diákjainknak népdaléneklő versenyt szervezünk. Kezdetben csak intézményünk tanulóinak adtunk lehetőséget a vetélkedésre, de tavaly már városi versenyt rendeztünk. Az idei tanévben tankerületi versenyt hirdettünk meg, melyre nagy szeretettel vártuk városunk és a környező települések valamennyi énekelni szerető és tudó kisdiákját.
Szent Mihály-napi dióverő Fesztivál
- Részletek
- Közzétéve: 2014. október 08. szerda, 11:35
- Írta: Bistey Attila
Érmihályfalva-Partium
2014.09.27-28.
Hajdúnánás város testvér települése évről évre megrendezi kulturális és gasztronómiai látványosságban gazdag rendezvényét. Városunkat és Iskolánkat az idén ősszel a Bocskai AMI néptánc tanszakának Bocskai apródjai Gyermek Néptánc Csoportja képviselte. A dióverő Fesztivál délutáni néptánc gálaműsorába kapták a meghívást Makkai Andrea és Bistey Attila néptáncpedagógusok hagyományőrző tanítványai. A meghívó fél a helyi Nyíló Akác néptáncegyüttes vendégszerető közössége, a Nyírábrányi Nagyberek Néptánc együttes, a remek Bakator Népzenei együttes is gazdagították a remek hangulatú találkozót.

A felnőtt néptánc együttesek között színpadra lépő Bocskaisok hajdúsági, kalotaszegi és rábaközi táncokból szerkesztett lendületes műsora többször is kivívta közönsége vastapsba foglalt elismerését.
A verőfényes őszi napsütésben küldöttségünk - melynek soraiban örömmel láttuk többek között Tóth Imre igazgató urat, Győriné Tanner Márta szülőt és tanárnőt - kedves invitációknak tett eleget az érmihályfalvi gasztronómiai remekeket felvonultató standok előtt.
A Nyíló Akác Táncegyüttes tagjai a hazainduló nánási néptáncos küldöttséggel közös rögtönzött tánccal búcsúztak egymástól a viszontlátás reményében.
{oziogallery 302}
Bistey Attila
Van egy gumimacid?
- Részletek
- Közzétéve: 2014. október 06. hétfő, 08:15
- Írta: Kovács Mónika
„Van egy gumimacid?” – kérdezi a kis December király az -untalan irodába járó mérnöktől, s azzal máris a feje tetejére állít mindent.
Egy napon a kis December a munkahelyére igyekvő mérnökhöz szegődik, s mellette marad, a kezdeti durva elutasítások ellenére is. Két véglet, két karakter egyetlen színész előadásában.
Az irodába járó mérnök, akit nem érdekel semmi, a kis Decemberrel való kapcsolatának köszönhetően rácsodálkozik a világ sokszínűségére, társat talál, és egy boldogabb életet képes élni.
Hogy mi történik a kis December királlyal? Az előadás végén az is kiderül…..

