Hírek
Megmozdult a szótár
- Részletek
- Közzétéve: 2015. március 03. kedd, 19:30
- Írta: Fekete Andrea
Vajon tudja-e mindenki, ki is az a BÖZSIBÁ? Vagy milyen állat a RÓKELEDE, vagy a PAGÓME? Tudjuk-e, melyik költőnk alkotott ilyen, kissé értelmetlennek tűnő szavakat két vagy három másikból? Természetesen Weöres Sándor, akit minden gyermek és felnőtt ismer, hiszen nincs olyan olvasókönyv, melyben legalább 1 verse ne szerepelne, nincs olyan óvodás csoport, aki legalább egy – de inkább több lüktető versikéjét ne fújná kívülről.
A Debreceni Déri Múzeum évről évre szervez olyan interaktív pedagógiai foglalkozásokat, melyben történelmi, irodalmi ismereteket nyújtanak kicsiknek és nagyoknak, melyek nemcsak érdekesek és lebilincselőek, de tanulságosak is az iskolában elsajátított tananyag kiegészítéséül.
Keressük együtt!
- Részletek
- Közzétéve: 2015. március 01. vasárnap, 22:18
- Írta: Bodnárné Varga Márta

A világ legkedvesebb gyermekorvosait kereső Astellas rajzpályázatra iskolánkból 336 pályaművet nyújtottunk be. A rajzokat a kiírók feltöltötték a pályázat facebook oldalára, ahol a szakmai zsűri mellett a közönség is értékelheti azokat.
Szavazz Te is a Neked leginkább tetsző rajzra a következő oldalon 2015. 03.08-ig https://www.facebook.com/astellas.gyermekrajz/app_805296549506594
**********************************************************************
Városi alsós ének- és furulya verseny
- Részletek
- Közzétéve: 2015. február 28. szombat, 20:46
- Írta: Nagy-Tóth Annamária

Immár hagyományosan, február utolsó hetében került megrendezésre a városi alsós ének- és furulyaverseny. Idén ennek a napja, február 24-e volt. Az éneklés, az együtt muzsikálás, a hangszeres játék nagy szeretetnek örvend az alsós tanulók körében. Mindennek ékes bizonyítéka, hogy a döntőben minden intézményegységünk képviseltette magát, és a Református Általános Iskola növendékei is megmérettették magukat. Az előző évekhez hasonlóan, most is nagy lelkesedéssel, kedvvel és izgalommal készültek a gyerekek a versenyre. Sajnos az influenza nem válogatott, és bizony éppen erre az időszakra időzített. Emiatt többen lemaradtak a döntőről. De a betegségek ellenére is szép számú versenyző gyűlt össze az Iskola u. telephely tornatermében. Mintegy 60 műsorszámot hallgatott meg a zsűri és a közönség 3 különböző kategóriában: szóló ének, szóló furulya, csoportos ének.
A versenyzőknek egy szabadon választott dalt kellett bemutatniuk, ügyelve – többek között – a tiszta intonációra, a tiszta éneklésre- és furulyamegszólaltatásra, a pontos ritmusra, dallamra és szövegre, az előadásmódra.
A verseny során hallhattunk csodálatosan díszített, hajlításokkal megtűzdelt népdalokat, furulyán gyönyörűen felcsendülő dallamokat. A népviseletbe öltözött gyerekek látványa szintén örömmel és melegséggel töltötték el szívünket. Ilyen miliőben nem csoda hát, hogy a percek gyorsan peregtek. A zsűrire nehéz feladat várt; s amíg meghozta döntését, a versenyző gyerekeket és a közönséget az AMI hangszeres bemutatója varázsolta el. Ezúton köszönjük a fellépő gyerekek és felkészítő tanáraik segítő, lelkes munkáját.
A versenyen az alábbi helyezések születtek:
A zene mindenkié!
- Részletek
- Közzétéve: 2015. február 11. szerda, 22:33
- Írta: Nagy-Tóth Annamária
Versenykiírás
Városi alsós népdaléneklő- és furulya verseny

Kedves gyerekek, kollégák!
A Bocskai István Általános Iskola és AMI ebben a tanévben is megrendezi a népdaléneklő - és furulya versenyt a város alsós diákjai számára.
A verseny időpontja: 2015. 02. 24.(kedd) 13.15
A verseny helyszíne: Bocskai István Általános Iskola és AMI Iskola úti Intézményegységének tornaterme.
Versenyzők: 2-4. évfolyamos alsós gyerekek, évfolyamonként minimum 4-5fő, maximum 12 fő.
Versenykategóriák:
- szóló ének
- csoportos ének (duó vagy trió)
- szóló furulya
Versenyszámok: Minden versenyző egy szabadon választott népdalt, vagy/és furulyadarabot mutasson be!
Jelentkezési határidő: 2015. 02. 18. (szerda)
További információkért érdeklődni lehet Nagy-Tóth Annamária főszervezőnél, az Iskola úti Intézményegységben.
Versenyünkön szeretettel várjuk az érdeklődő szülőket is!
Meglestük a medvét!
- Részletek
- Közzétéve: 2015. február 07. szombat, 17:00
- Írta: Bodnárné Varga Márta
Február 2-án a könyvek, füzetek mellől egy-egy plüssmackó is előkerült az iskolatáskákból. Felhívásunkra örömmel hozták magukkal a gyerekek az iskolába ezeket a kedves játékokat, s padjukra ültetve tanultak velük. A projektnap ötletét a Gyertyaszentelő Boldogasszony napjához kötődő medvés időjósló népi megfigyelés adta, miszerint a barlangjából kitekintő medve viselkedése jelzi a tél hosszát.
Kalandozzunk a Szitáry testvérekkel! - Amiről az Ecsedi-láp mesél…….
- Részletek
- Közzétéve: 2015. február 06. péntek, 22:46
- Írta: Kovács Mónika
Az idei tanév egyik kiemelt feladata az alsó tagozaton az olvasóvá nevelés. Harmadik éve, projekt keretében is segítjük diákjainkat abban, hogy az olvasás valóban élmény legyen számukra. Az idén, Móra Ferenc: Rab ember fiai című regényének feldolgozására vállalkoztunk. 2015. január 28-án került sor a negyedikesekből álló csoport második találkozójára. Előzetes feladatként az Ecsedi-lápról szóló útleírás, útifilm vagy plakát készítését kaptuk.
A gyerekek szeretik a természetet, kíváncsiak a titkaira, állat- és, növényvilágára. Gyönyörű tájképeket, videókat, bemutatókat, makettet, tablót tekintettünk meg ezen a délutánon. Ismeretet szereztünk az Ecsedi-láp elhelyezkedéséről. Megtudtuk, hogy az 1300-as években hatalmas várat építettek ide. Betekintést nyertünk az egykoron itt élők munkájáról, ruházkodásáról, szokásairól. Képet kaptunk a terület természeti –és kulturális értékeiről. Humoros riportot hallhattunk „Nagyecsed idős lakóinak” visszaemlékezésében. Családi programként, egy képzelet szülte utazási iroda, szintén az Ecsedi-láp térségébe kalauzolt bennünket. A lápi világból vett idézetek meghallgatása a XVII. századi Erdély valós leírásában erősítette meg a hallgatóságot.
Köszönjük az érdekes és értékes beszámolókat!
Legközelebb március végén találkozunk!
A szervező tanító nénik
Japán fiatalok kendó bemutatója
- Részletek
- Közzétéve: 2015. február 03. kedd, 13:46
- Írta: Tóth Imre
A hadúnánási kendó közösség japán fiatalokat lát vendégül február 13-án. A tokiói Kokushikan TF Kendo Szak III. éves hallgatói hazájuk iskoláiban, rendőrségen lesznek kendó tanárok. Ők a japán kendó elitjét képviselik. Intézményük a második legrégebbi természettudományi magánegyetem Japánba - több, mint 13 000 diákkal - és az első egyetemi kendo szak is ott indult 1917-ben.
Wikipédia cikk az egyetemről (angolul)
Az egyetem honlapja (angolul)
A japán intézmény 2001 óta hármas szerződésben működik együtt a Semmelweis Egyetem TF szakával és a Magyar Kendo Szövetséggel. Az alapvető cél az intézmények közötti cserediák kapcsolat és tapasztalatok szerzése. Hazánkba több mint 200 egyetemista fordult már meg az együttműködés keretében.
A fiatal japán kendósok iskolánkat is meglátogatják, tartanak egy "igazi japán" kendó bemutatót.
A bemutatókra február 13-án kerül sor az alábbi ütemezéssel:
8.30: Óvoda utca. Helyszín: aula
10.30: Polgári utca. Helyszín: tornaterem
11.30: Magyar utca. Helyszín: tornaterem
Jó szórakozást!
Népzenészeink az Új Esztendőben sem adják alább ..
- Részletek
- Közzétéve: 2015. február 02. hétfő, 16:14
- Írta: Bistey Attila
A Bocskai AMI zeneművészeti ága citera tanszaka már a 2015-ös év első hónapjában felhívta magára a népzenész szakma figyelmét.
A Nyíregyházi Főiskola Zenei Intézete 2015 január 24.-ére a középiskolás korosztály számára írt ki szóló népi hangszeres versenyt. A lehetőségre tehetsége és eddigi fényes előadói sikerei alapján két Kőmíves Edit tanítvány is lecsapott. Nem véletlenül, hiszen a versenyen várható jó eredmény a Főiskola Népzene Tanszakára való bejutást könnyítheti meg.
Bővebben: Népzenészeink az Új Esztendőben sem adják alább ..

