Hírek
Heti Kísérlet
- Részletek
- Közzétéve: 2015. július 28. kedd, 05:15
- Írta: Molnár Anita 7.c
A Stiefel Tudományos Kaland nevű versenyen vettünk részt. A csapatunk neve: Fényes tehetségeink. A verseny 2 fordulóból állt. Mindkét fordulóban egy általunk választott kísérletet kellet videóra venni és beküldeni. Ezekre a videókra Facebook-on keresztül lehetett szavazni. A szavazatok mellett egy szakmai zsűri is pontozta a kísérleteket.
„PALÓC BOKRÉTA”
- Részletek
- Közzétéve: 2015. július 27. hétfő, 12:57
- Írta: Bistey Attila
„PALÓC BOKRÉTA”
Néptánc tanszakos tehetségek nyári szakmai tábora, Nagyvisnyó 2015.06.25-29.
Az EMMI által meghirdetett „Nemzeti Tehetség Program” NTP-AMI-14 elnevezésű pályázat alapján sikeresen elnyert támogatás segítségével a Hajdúnánási Bocskai AMI néptánc tanszakának válogatott közössége a palócság népi kultúrájának gyöngyszemeit – népdalokat, hagyományos paraszti táncokat, szokásokat- fűzte fel öt nap alatt egy szép kalárisba.
A palóc népi kulturális örökség két különálló tájegységének eredeti anyagainak feldolgozását tűzte célul a 4 fős néptánc pedagógus munkaközösség.
A Nógrád –megyei Rimóc községre és a több falu zenei-és táncanyagát magába foglaló Felvidéki Gömöri tájegységre esett a választás.
A táborozáson résztvevő hajdúnánási általános iskolások 3 nevesített csoportja tagjainak 45 fős válogatottja érkezett meg a meseszép Bükk hegység északi lábánál,- a Nagyvisnyó községet követő völgy mélyén - fekvő Boróka Táborba ( a Keleti palócság ősi lakhelyére) június végén.
Köszönjük a pályázati támogatást a Nemzeti Tehetség Programnak, az Emberi Erőforrások Minisztériumának, a Támogatáskezelőnek, és az OFI-nak.

Zánka 2015.
- Részletek
- Közzétéve: 2015. július 26. vasárnap, 08:59
- Írta: László Andrea 7.b
2015. június 28-án reggel hat órakor a 90 gyerekből és a 9 felnőttből álló csapatunk lelkesen indult neki a hosszú útnak Zánkára. A buszon töltött idő jó hangulatban telt. Körülbelül 5 óra elteltével meg is érkeztünk Zánkára az Erzsébet táborunk helyszínére. Miután lelkesen bepakoltunk a Szörnyeteg Lajos nevű táborhely szobáiba nekiindultunk megnézni a Balaton partját, délután pedig gyöngyöt fűzhettünk. Este megtörtént a zászlófelvonás, majd a több száz gyerek együtt táncolhatott.
„Szerválj a jövődért!”
- Részletek
- Közzétéve: 2015. július 13. hétfő, 18:38
- Írta: Székely Barnabás
„SZERVÁLJ A JÖVŐDÉRT!”
Asztalitenisz tehetségkutató bajnokság a Bocskai Iskolában.
„SZERVÁLJ A JÖVŐDÉRT!”címmel sikeres pályázatot nyújtott be a Bocskai Iskola az NTP-SV-14-0064 számú Nemzeti Tehetség Program tehetségeket kiválasztó sportverseny megrendezésére. Ez a pályázati anyag az asztalitenisz sportág tehetségeinek felkutatására egy felmenő rendszerű (iskolai, városi, regionális) bajnokság megszervezésére és lebonyolítására nyert támogatást. A tehetségek kiválasztása mellett a program fontos célként tűzte ki a sportág népszerűsítését, az egészséges életmód és a rendszeres testmozgás iránti motiváció kialakítását. A versenyt 3 korcsoportban (II., III., IV.) fiú, lány, egyéni, fiú-, lány páros kategóriákban rendeztük meg a Polgári úti intézményegység tornatermében 3 hétvégén.

Vízitúra a Vágon
- Részletek
- Közzétéve: 2015. július 09. csütörtök, 13:29
- Írta: Tóth Imre
Vízitúra – 2015
A Hajdúnánási Hódos Imre Sportegyesület Vízitúra Szakosztálya 2015-ben is megrendezi a hagyományos nyári vízitúráját.
Az idei célpont a Vág, Pöstyén alatti indulással, Gútai érkezéssel.
A Vág folyó Pöstyén alatt már kenuval hajózhatóvá válik, néhány helyen a nyári időjárástól függően sekély lehet a vízszint.
(A mellékelt kép Gúta település mellett készült.)
A túra részletei:
- nap, július 18., szombat
Gyülekező 8.00. Bocskai u. 36.
Útvonal: Hajdúnánás – Bajmócska, Bojničky; GPS: 48.391944, 17.797288
Távolság: kb. 350 km (autópályán kb. 450)
Szállás: a Vág partján sátrakban vagy Pöstyénben (kb. 35 km) - nap, július 19., vasárnap
Túra Vágon kb. 20 km
Szállás: kemping Szereden (Sered’), a folyó partjától 50-100 méterre.
GPS: 48.290925, 17.756723 - nap, július 20., hétfő
Túra a Vágon, kb. 15 km, kiszállás Vágsellyén, Šaľa (48.160743, 17.880591)
Szállás: Szimőn (Zemné), városi kollégiumban vagy tornateremben
(autózni kell a szállásra kb 35 km-t!)
GPS: 47.986576, 17.983320 - nap, július 21., kedd
Túra a Vágon, kb. 25 km
Szállás: Szimőn (Zemné), városi kollégiumban vagy tornateremben GPS: 47.986576, 17.983320 - nap július 22. szerda
Túra a vágon, kb. 11 km
Szállás Gútán (Kolarovo), a városi szabadidőközpont sporttelepén (8 euro/fő, négyágyas szobában) - nap, július 23. csütörtök
Indulás haza.
Útvonal: Gúta (Kolarovo) – Hajdúnánás, kb. 300 km
Várható költségek:
- útiköltség és kenuhasználati díj: kb. 15.000 Ft
- szállásköltség: 5.000 - 10.000 Ft
- étkezés: önellátás
Részletes program képekkel INNEN letölthető.
Jelentkezni lehet:
Dr. Kiss József (+36703201834, Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) vagy
Tóth Imre (+36202698200, Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)
Határidő: 2015. július 15.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
_____________________________________________________
Balázstelki KisMesterek alkotótábora
- Részletek
- Közzétéve: 2015. július 05. vasárnap, 19:34
- Írta: Fekete Andrea
A magyar kulturális örökség megőrzését, a hagyományok és a népi kultúra ápolását felvállaló tehetséggondozó program megvalósításához nyert pályázat útján 979.000 Ft vissza nem térítendő támogatást a Nemzeti Tehetség Program keretében a Bocskai István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. A pályázaton elnyert összeget táboroztatás keretében megvalósuló hagyományőrző kézműves alkotó tábor lebonyolítására fordították a Hajdúnánás határában lévő egykori Balázstelki iskolában június 21-25. között.
A tábor célja a néptáncban tehetséges gyerekek meglévő tudásának, tehetségének a felszínre hozása volt, azoknak az ősi értékeknek a megszerettetése, mely az egészséges szellemiségük kialakulását eredményezi. Eddigi néptáncos ismereteiket olyan szakemberek irányításával erősítették a tábor ideje alatt (Makkai Andrea néptáncpedagógus, Patalenszki Máté néptáncos), akik a magyar néprajz iránti elkötelezettségüket, népi énektudásukat is beépítették a közös táncokba - melyek kiegészültek a népi hangszerek (pl. citera, köcsögduda, fafurulya) megismerésével, megszólaltatásával.

Diákönkormányzati nap 2015-ben
- Részletek
- Közzétéve: 2015. július 02. csütörtök, 08:16
- Írta: Gálné Krizsán Melinda
2015. június 12-én tartotta meg Diákönkormányzatunk a DÖK napot az iskolánkban, melyet a gyerekek minden évben nagyon várnak. E
nnek két oka is van. A bolondballagás utáni egész napos vetélkedők, programok mindig jó mókának bizonyulnak. Másrészt a nap a nyári vakáció kezdetét jelzi.
A nap folyamán a tanulók számos program közül választhattak. Sokan vetélkedőkön próbálhattak szerencsét. Az alsósok a mesék birodalmában kalandozhattak, vagy akadályversenyen, biciklitúrán vettek részt. A számháború is bekerült a programok közé.
A felsősök érdekes , képességfejlesztő játékokat próbálhattak ki. Voltak, akik graffiti készítésben, vagy szórakoztató fejtörők megoldásában jeleskedtek. A foci és a floorball meccsek után is sok diák örülhetett a győzelemnek.
Hírünk a világban: országos történelmi vetélkedő döntőjében
- Részletek
- Közzétéve: 2015. június 21. vasárnap, 11:46
- Írta: HAON
Idézzük a HAON cikkét:
Debrecen – Idén tizedik alkalommal rendeztünk országos történelem- és műveltségi vetélkedőt a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában.

