Hírek
A Zene Világnapja - 2016.
- Részletek
- Közzétéve: 2016. október 09. vasárnap, 21:17
- Írta: Bistey Attila
A Zene Világnapja
100 éve született Yehudi Menuhin:
„A zene univerzális nyelv, maga a hit és a szeretet, amelynek segítségével az emberek jobban megérthetik egymást.”
A világhírű hegedű virtuóz hitvallása ez és köztudott, hogy 1975-ben az ő kezdeményezésére nyilvánították a zene ünnepévé október elsejét. Városunkban immár 2. alkalommal a zeneművészet és zeneoktatás egyik jelentős közösségének számító Bocskai Általános Iskola Makláry Lajos Alapfokú Tagintézménye vállalta magára a rendezéssel járó örömteli feladatokat. A Tagintézmény 2 projekt vezetője: Hallgató-Barkaszi Andrea fuvola tanszak vezető tanár és Kocsis Ágnes a hegedű tanszak zenepedagógusa végezte a tervező, szervező és rendező munkát, mely a zeneszerető és értő ifjú közönségnek emlékezetes, méltó ünnepséget eredményezett 2016.09.29.-én. Hajdúnánás mindkét általános iskolája képviseltette magát a rendezők meghívásának köszönhetően és a zeneművészeti ág tanszakain tanuló általános és középiskolásokkal együtt telt ház várta a fellépőket a Városi Művelődési Központ Színháztermében. A műsor a Bocskai AMI zenetanárainak és a meghívott régi növendékeinek 9 műsorszámból álló ajándék csomagja volt. A nagy zeneszerző óriások: Beethoven, Brahms, vagy Schumann művei mellett különleges zenei élményt nyújtott a tanárok által választott és ritkán hallható Domincsen(ukrán szerző) adagio: Hallgató-Barkaszi Andrea és Kocsis Ágnes fuvola-hegedű duója Tóth Erika zongora kísérete mellett,vagyAtaignant francia szerző reneszánsz korabeli pavane és Bass-dancec. műve gitáron Péter Csaba muzsikálásában.

A közönség nagy tapssal jutalmazta a művészetoktatás büszkeségeit, régi növendékeit :a szakirányban középiskolai tanulmányait folytató Barna Anikót és Kéki Viktort. Előbbi röszkei dallamokat szólaltatott meg kedves hangszerén: a citerán, míg utóbbi a dobszerelésen adott elő pergő szólót. Eddig nem hallott hangszer és műfaji összeállítás lepte meg a zenekedvelőket Cséki Elemérné és Zsuga Levente zongora-ütő duójában és ugyancsak a zongora tanárnő, Gyuró Zoltán citera tanár és tanítványa: Putnoki Alex, valamint Bistey Attila közös színrelépése is gazdagította a zenei-táncos palettát. A zene Hajdúnánási ünnepének záró száma az alkalmi, de egyre gyakrabban színre lépő tanári zenekar örökzöld sláger interpretációja volt, mely megidézte a nagy amerikai énekes Frank Sinatra világhírű dalát: a Myway-t. A mi utunk,a művészetoktatás útja sem lehet más, mint a zeneművészet örök értékeinek az utókor számára való hiteles, szenvedélyes és magas művészi színvonalon való tolmácsolása évenkénti ünnepi köntösben. Ezt köszönöm minden tanáromnak és vendégeinknek.


Bistey Attila, Bocskai AMI tagintézmény-vezető
Könyvajánló – nem csak olvasni, írni is jó!
- Részletek
- Közzétéve: 2016. október 09. vasárnap, 14:35
- Írta: Szabó Éva
Könyvajánló – nem csak olvasni, írni is jó!
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy versenyfelhívás. Elküldtük a kis meseíróink műveit, hadd próbáljanak szerencsét Hajdúdorogon is. Telt-múlt az idő, egyszer csak levél érkezett, hogy a legügyesebb meseírókat várják a díjátadóra. Nagy volt az öröm, amikor átvehették megérdemelt jutalmukat, a szép könyveket. De még jobban meglepődtünk, hogy a szervezők azokra is gondoltak, akik nem értek el helyezést. Vigaszdíjakkal megrakott tarisznyával tértünk haza.
Ezután már vártuk, mikor érkezik a Hajdúdorogi Mesefesztivál felhívása. Minden évben elküldtük a legjobb meséket, és minden évben szerencsével jártak: a legjobb helyezéseket, különdíjakat hozták haza tanulóink.
2016 tavaszán azt olvashattuk a felhívásban, hogy jubileumi évéhez ért a verseny. Mi ugyanúgy elküldtük a legügyesebben fogalmazók munkáit. Szeptemberben, a népmese napja alkalmából pedig jött megint a meghívó a díjátadóra. De idén nagy meglepetésben volt részünk, ugyanis abból az alkalomból, hogy 10 éve rendezik meg a versenyt, a szervezők kiadták a 2. mesekönyvüket az utóbbi 5 év díjazott meséiből.
A kötet 88 mesét tartalmaz, amiket 8-12 éves diákok írtak, illusztráltak. A Görög Demeter Művelődési Ház térségi versenyére 4 település (Hajdúböszörmény, Hajdúvid, Hajdúdorog és Hajdúnánás) tanulói pályáztak. Büszkék lehetünk rá, hogy 45 mese a Bocskai István Általános Iskola tanulóinak alkotása.
A gyerekek tündér-, állatmeséket vagy mai ihletésűeket írtak, amelyek néha humorosak, máskor tanulságosak. De egytől egyig igényes, meseszerű, könyvbe illő, olvasásra váró mesék.
Aki nem hiszi, járjon utána! Az iskolai könyvtárban lehet olvasni, kölcsönözni a mesekönyvet.
Utóirat: A kötetet dedikáltattam a tanítványaimmal, hiszen lehet, hogy egy új Móricz Pál vagy Krusovszky Dénes ül a padjainkban, s tarthatjuk a kezünkben első publikációjukat.

Szabó Éva
Kutatók Éjszakája 2016.
- Részletek
- Közzétéve: 2016. október 07. péntek, 21:02
- Írta: Kecskés Zsófia 7.a
Szeptember 30-án a délutáni órákban indultunk a 10. Kutatók Éjszakájára, Debrecenbe.
Miután megérkeztünk, elsétáltunk az Agóra Tudományos Élményközpontba, ahol tudós gyerekek alkotásait tekinthettük meg. Itt egy fizikai előadást is megnéztünk, majd átsétáltunk a főépületbe, ahol drón-bemutatón vettünk részt. A bemutató után kérdéseket is tehettünk fel. Megnézhettük azt is, hogyan modellezik az elkészült képeket.
Ezt követően az egyetemhez sétáltunk, ahonnan egy kisvonaton ülve szétnéztünk a városban. Visszatérve egy terepasztalon figyelhettük meg a folyóáradást és a különböző változásokat ezzel kapcsolatban.
Ezután pedig a hidrobiológiai tanszékre mentünk, ahol pl. az alganevelést néztünk meg. Majd vízi élőlényekről volt vetélkedő, ahol jó válasz után ajándékot kaptunk.
Kutatásunk végeztével vacsoráztunk, és már majdnem éjfél volt, amikor elindultunk haza.
Nagyon jól éreztem magam, és jövőre is biztosan elmegyek, ezúton szeretnénk megköszönni a természettudományokat tanító tanárainknak a szervezést és a lehetőséget.
Kecskés Zsófia 7.a
Kutatók éjszakája
- Részletek
- Közzétéve: 2016. október 07. péntek, 20:57
- Írta: Petrus Tamás
A Kutatók Éjszakája rendezvénysorozatot az Európai Unió Bizottsága szervezi meg évről évre az Unió minden országában. A rendezvény időpontja mindig szeptember utolsó péntekjére esik. Magyarországon idén 48 település 93 intézménye vett részt a programban, ahol több mint 2000 ingyenes bemutatót, illetve előadást tartottak.
Iskolánk Természettudományi Munkaközössége immár rendszeresen szervezi meg a programon való részvételt. A felkészülés igen korán kezdődik, ugyanis a programok bár ingyenesek, de jó részük előzetes regisztrációhoz kötött, ezért folyamatosan figyelni kell az internetet és villámgyorsan megragadni a kínálkozó lehetőségeket. A kialakult szokásrendünk szerint a Debreceni Egyetem programjait látogatjuk, mivel közel van és igen széles programkínálatot nyújt. A rendezvény látogatására tanítási óráink után van lehetőségünk. Évről-évre a megszokott pedagóguscsapat kíséri a gyerekeket, az előzetesen megtervezett helyszínekre. A rendezvény a kora délelőtti órákban kezdődik és késő estig tart, így a hazaérkezés éjfél környékére szokott esni.
Az idei tanévben ismét sok érdekes bemutatót és gyakorlati foglalkozást láthattunk, a végére jól el is fáradtunk, de erről a következő cikkben fog beszámolni az egyik résztvevő diákunk!
Petrus Tamás
Térítési- és tandíj 2016-2017.
- Részletek
- Közzétéve: 2016. október 06. csütörtök, 17:47
- Írta: Bistey Attila
Értesítjük a tisztelt szülőket/gondviselőket,
hogy a napokban kézbesített határozatok alapján a Bocskai AMI-ban a 2016/2017. tanév 1. féléves térítési- illetve tandíj befizetését kizárólag személyesen, készpénzben van módjuk teljesíteni az Óvoda utca 2-10. alatti intézményegység emeleti irodájában.
A befizetés ideje:
2016. október 10-14. (hétfőtől péntekig) 07:30-17:00 között

Díjmentesen tanul nálunk aki benyújtotta a művészeti iskolába:
- a díjmentességkérő lapot, valamint
- hátrányos helyzetről, vagy
- halmozottan hátrányos helyzetről, vagy
- tartós betegségről (testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista)
az érvényes határozatot.
Kedvezmény adható annak, aki benyújtotta a művészeti iskolába:
- a kedvezménykérő lapot, valamint
- az 59850 Ft-nál kevesebb egy főre eső jövedelem igazolását
(az érvényes gyermekvédelmi határozat megkönnyíti ennek igazolását)
(Az értesítés pdf formában letölthető.)
Hajdúnánás, 2016.október 05.
A művészeti iskola vezetése
Bécs a gyerekek szemével
- Részletek
- Közzétéve: 2016. október 04. kedd, 21:19
- Írta: Papp Imréné
Bécs a gyerekek szemével
Idegen nyelvi oktatásunk egyik célja a gyerekek ismereteinek bővítése a német nyelvű országokról. Az idén Bécsbe szerveztünk kétnapos kirándulást, amelyen 4-7. osztályos tanulók vettek részt.
Számos programot szerveztünk a gyerekeknek, akik így megismerkedhettek az osztrák főváros néhány kulturális nevezetességével.
Programjaink:
- Dunatorony
- Hundertwasserhaus
- Csokimúzeum
- Schönbrunn: kastély, császári lakosztályok, Gloriette, Neptun-kút, kastélypark, Irrgarten & Labyrinth
- Második nap séta a belvárosban
- Városháza, Várszínház, Parlament, Hofburg, Maria-Theresien-Platz, Volksgarten, Természettudományi Múzeum, Szent István-székesegyház
- Prater
- Óriáskerék - 64 m magasból néztük a császárvárost
- Madame Tussaud panoptikum
A Praterben még egy mini vetélkedőt is rendeztünk, amelyen a Bécsben szerzett tudásukat bizonyíthatták a résztvevők. A gyerekek sok hasznos ismerettel és élményekkel gazdagon tértek haza.
Köszönjük a támogatást a Bocskai Alapítványnak, a szülői munkaközösségnek, a Dök-nek, Nagy Sándornak (Nasi), Nyakas Andrásnak, Murvai Miklósnak és a Gazda Kft-nek.
Papp Imréné
„ A kirándulás nagyon jó volt. Sok helyen voltunk. Nekem a Duna-torony tetszett a legjobban. Máskor is el fogok menni, nagyon nagy élmény volt.” Papp Szabolcs 6. e
„Nekem azért tetszett nagyon, mert sok helyen voltunk, pl.: csokimúzeum, vidámpark, különböző kastélyok. Nekem a csokimúzeum tetszett a legjobban, mert annyi édességet ehettünk, amennyit akartunk. Nagyon szépen köszönöm Zsuzsa néninek és Mancsu néninek ezt a jó kirándulást!” Varga Gergely 6. e
„Nagyon jó volt, nekem a Madame Tussaud panoptikum tetszett a legjobban. Köszönöm ezt a jó utat.” Czéklás Enikő 6. e
„A bécsi kirándulás remek volt. Sok szép helyen jártunk.” Baráz Noémi 6. e
„Legjobban a Prater tetszett. A Természettudományi Múzeumban sok érdekes dolgot láttunk. A csokimúzeumot is élveztük. Én nagyon jól éreztem magam.” Radó Zoltán 6. e
„Nagyon élménydús volt a kirándulás.” Baráz Attila 6. e
„Az volt a baj, hogy kevés ideig tartott a kirándulás. Nekem a legjobban a vidámpark és a csokimúzeum tetszett.” Takács Benjámin 6. e
„A Duna-toronyban kicsit féltem, mert 150 m magasan minden tériszonyos félne. Schönbrunn és a Hofburg kihagyhatatlan élmény volt. Szerintem a Prater volt a legjobb. Nagyon élveztem az utat.” Ötvös Ákos 5. e
„A vidámpark volt a legjobb.” Kasnyóczki Regina 5. e
„Nekem a Madame Tussaud panoptikum jelentette a legnagyobb élményt.” Szojka Dorina 5. e
„Nekem a viaszszobrok tetszettek a legjobban.” Papp Anita 7. f
„Nekem minden tetszett. Legjobbak a viaszszobrok voltak, mert teljesen élethűek voltak.” Huszti Zsófia 7.f
„Nagyon jól éreztem magam Schönbrunnban. Sokféle csokit kóstolhattunk meg a csokimúzeumban. A Prater is nagyon tetszett. A Hundertwaaserhaus-ban Gustav Klimt képei is tetszettek nekem. Máskor is szívesen elmennék. Köszönöm szépen ezt az élményt Zsuzsa néninek, Mariann néninek és a buszos bácsinak.” Menyhárt Míra 4. f
„A kirándulás nagyon jó volt, mert sok helyre elmentünk. A Duna-tornyot azért élveztem, mert szép látvány fogadott minket. A csokimúzeumban sok finom csokit ettünk. Érdekes volt a Schönbrunni kastély a szép szobákkal, tánctermekkel, étkezőkkel. A Hundertwasserhaus színes falai, különböző ablakai vonzották a szemet. A Praterben nagyon sok játékot kipróbáltunk, ez sok energiát vett ki belőlem. Tetszett a szállás is, szép volt a szobánk, fürdőszobánk. Reggel finom ételek közül válogathattunk. Az óriáskerék felkavarta a gyomrom, de akkor is nagyon élveztem. Remekül éreztem magam. Köszönöm azt a sok élményt, amelyben részt vehettem.” Palicz Anita 4.f
Az Állatok Világnapja - 2016.
- Részletek
- Közzétéve: 2016. október 03. hétfő, 14:35
- Írta: Super User
Az állatok világnapja október 4.
1931-től emlékezünk meg az állatokról ezen a napon. A dátumválasztás nem a véletlen műve, ezen a napon született Assisi Szent Ferenc, az állatok védőszentje. A világnapon az eredeti kezdeményezés szerint a vadon élő állatok védelmére figyelmeztettek és pusztításuk ellen tiltakoztak, de ma már minden védtelen élőlényre felhívják a figyelmet.
E napon emlékeznek meg a háztáji állatok világnapjáról is, ami október 2., Mahátma Gandhi születésnapja.
A megemlékezés célja, hogy számbavegyük az állattartás előnyeit, de nem csak a gazdasági célú állattartásra kell gondolni, hanem arra is, hogy sok állat segítőtársként és barátként van jelen mindennapjainkban, élményekkel gazdagítja életünket.

Azt mondják, minden ember állatbarátnak születik, csak később nevelik beléjük a fölösleges félelmet, higiéniai irtózást, ezzel akaratlanul is gerjesztve az állatok iránti negatív érzéseket, mely az állatkínzáshoz vezető első lépést jelenti.
Az állatszerető emberek nem a társadalom valamiféle furcsa, szűk rétegét képezik, hanem a felelősen gondolkodó többséget.
Persze, egy nap alatt nem tudjuk megváltani a világot, de akalmas lehet arra, hogy felhívjik az emberek figyelmét arra, menyire fontos harmóniában élni a természettel, a minket körbevevő környezettel, élőlényekkel.


