Hírek
Látogatás a mentőállomáson
- Részletek
- Közzétéve: 2017. máj. 13. szombat, 20:13
- Írta: KS
2017. május 4-én a mentők napja alkalmából az Országos Mentőszolgálat Hajdúnánási Mentőállomására látogattak el iskolánk első osztályos tanulói. Ez - a mentők riasztását tekintve - egy nyugalmas időpontban sikerült, így a több mint száz, 7-8 éves gyerek és kísérőik belülről is megtekinthették a mentőállomást.
Az ott tartózkodó mentőszakápolóktól részletes ismertetést hallhattunk munkájukról.
Megtudtuk, hogy 1948 óta van városunkban önálló mentőszolgálat. Jelenleg ezen az állomáson négy mentőautó teljesít szolgálatot, melyből három éppen bent tartózkodott.
Közvetlenül megismerkedhettünk az intézmény felépítésével, funkciójával, dolgozóival. Bejártuk az épület összes helyiségét, az öltözőt, a pihenőszobát, a konyhát, a társalgót, a mosdót, a raktárt. A társalgóban szemügyre vettük a hajdúnánási mentés 60. évfordulójára készített tablót, melyen a volt és a jelenlegi dolgozók fotói sorakoznak. A tanulók nagyon élvezték, hogy sétálhattak azokban a helyiségekben, amelyekben a szolgálatban lévő dolgozók a mindennapjaikat töltik a riasztásig. A kisdiákok megnézték a mentőautók garázsait, a járműveket és azok felszereléseit is. Néhányan a gépkocsivezető helyét is kipróbálták.
A gyerekek nagy érdeklődéssel hallgatták és nézték, hogy a mentés során egyre modernebb eszközöket használnak a mentősök. Munkájuk alkalmával fokozott szerepet kap a számítástechnika, a tabletek alkalmazása. Ezek az eszközök alapvető elemei a modern mentésirányítási rendszernek.
A diákok nagy örömére az érdeklődők beszállhattak a mentőautóba, belülről is megismerkedhettek a felszereléseivel. Nagy élvezettel próbálták fel a mentősök egyenruhájának egyes darabjait. Egy bátor, önként jelentkező gyerekről EKG is készült az autóban, amelynek a kiértékelését is hallhattuk.
Az előadónk nagy elégedettségére szinte minden gyerek ismerte a mentők 104-es hívószámát és a telefonálás szabályait. Közvetlen közelről láthattuk, hallhattuk a mentőautó megkülönböztető fény- és fülsiketítő hangjelzését.
Látogatásunk alatt végig kérdezhettek a tanulók azokról a dolgokról, amelyek még érdekelték őket a helyszínről, a gépkocsikról, a mentősök munkájáról.
Úgy gondolom, a betegszállítással, a mentéssel kapcsolatban sok új ismerettel gazdagodtak tanítványaink, és továbbra is nagy tisztelettel és elismeréssel tekintenek a mentők áldozatkész, sokszor életmentő munkájára.
Zágonyiné Ormós Judit
M/1. napközis csop. vez.
Idegennyelvi versenyek
- Részletek
- Közzétéve: 2017. máj. 11. csütörtök, 20:13
- Írta: Pusztainé Máró Irén és Daróczi Ildikó
CULTURE QUIZ és E-Reise Wettbewerb
A nyelvi munkaközösségünk ebben a tanévben is megrendezte az angol és német nyelvi versenyét, melyre városunkon kívüli iskolák is jelentkeztek.
CULTURE QUIZ
Országismereti versenyünkbe 10 intézmény 76 tanulója nevezett be a megye 9 városából( Debrecen, Nádudvar, Balmazújváros, Berettyóújfalu, Hajdúszoboszló, Hajdúböszörmény, Görbeháza, Szentpéterszeg, Hajdúnánás) Az írásbeli fordulókban a következő témákban hívtuk barangolásra a gyerekeket:
- A brit királyi család, udvartartásuk és rezidenciáik
- Utazás és közlekedés az Egyesült Királyságban
- Ünnepek és hagyományok
- Jellegzetes angol ételek és italok
A Culture Quiz 3.(döntő) fordulójába 11 tanulónak volt lehetősége előadásával bemutatkoznia. Jól felkészült tanulók érdekes, nagyon sok részletre kiterjedő prezentációit élvezhette a közel 30 fős közönség- szülők, pedagógusok, diáktársak.
Virtuális sétát tehettünk a Buckingham Palota termeiben és gyönyörű kertjében, utaztunk a híres piros londoni emeletes buszon és megismerhettük történetét, kitűnő ételekről tanulhattunk meg remek recepteket, bepillantást nyerhettünk a királyi család legnépszerűbb tagjainak életébe. Megtudhattuk milyen közös vonások vannak Károly herceg és az előadó életében, bámulatos kártyatrükkök kíséretében. Az angol nyelvet már eszközként kitűnően és legtöbb esetben magabiztosan használó versenyzőkkel tölthettünk el egy hasznos és kellemes délutánt.
Az előadásokat 3 fős zsűri értékelte és jutalmazta: Skopkó István, Józsi-Tóth Sándorné és Tóth Franciska. A gyerekek értékes könyvjutalmakkal és apróbb ajándékokkal térhettek haza. A versenyt az Oxford University Press tankönyvkiadó támogatta.
Helyezettek:
|
Iskola |
Versenyző |
Felkészítő pedagógus |
|
|
1. |
Balmazújvárosi Ált. Isk. Bocskai I. Tagint. |
Marosán Cynthia |
Szekeresné Bereczki Rita |
|
2. |
Balmazújvárosi Ált. Isk. Bocskai I. Tagint. |
Tar István Dávid |
Szekeresné Bereczki Rita |
|
3. |
Nádudvar, Kövy Sándor Általános Iskola és AMI |
Fejes Aliz |
Fejesné Csűrös Kinga |
Gratulálunk minden résztvevőnek és felkészítőnek!
Pusztainé Máró Irén
E-Reise Wettbewerb
Több éve hagyomány már iskolánkban, hogy az idegen nyelvi munkaközösség megrendezi a háromfordulós levelezős versenyét 7-8. osztályosok számára. A nyelv magas szintű ismerete mellett a német nyelvű országok földrajza, híres emberei, történelme is szerepelt a verseny ismeretanyagában.
A feladatokat Papp Imréné és Daróczi Ildikó állították össze, majd a legtöbb pontot szerző tanulókat meghívták május 2-ára, a szóbeli fordulóra, melyre városunkon kívül Debrecenből és Berettyóújfaluból érkeztek versenyzők.
A szóbeli fordulóra olyan prezentációkkal készültek a gyerekek, mely a verseny témakörei közül a legjobban vonzotta őket, pl. a Bayern München focicsapat, Sissi hercegnő, érdekességek Berlinről, Bécsről, kedvenc állatok, hobbi, vagy a csokoládé története.
A zsűri tagjai – Kecskésné Csige Margit, Nagyné Zsíros Irén , Fekete Andrea- a helyes kiejtés,intonáció, az önálló , folyamatos előadásmód, az IKT eszközök megfelelő alkalmazása alapján értékelte a versenyzőket.
A helyezések a következők lettek:
- Soltész Anna és Gulyás Szabolcs
- Oláh Krisztina
- Junácski Laura
Az első 3 helyezett oklevélben és értékes könyvjutalomban részesült, a többiek emléklapot és ajándékokat vehettek át, melyet a Hajdúböszörményi Tankerület, a Goethe Intézet és a Német nagykövetség támogatott.
Daróczi Ildikó
Honvédelmi tábor
- Részletek
- Közzétéve: 2017. máj. 05. péntek, 10:14
- Írta: Tóth Imre

*************************************-
Megyei Komplex Tanulmányi Verseny
- Részletek
- Közzétéve: 2017. máj. 03. szerda, 00:21
- Írta: Sigér Sándor
Április 4-én Megyei Komplex Tanulmányi Verseny került megrendezésre iskolánkban. Az EMMI finanszírozású, oktatási hivatal által felügyelt nagyszabású rendezvény szervezésére, és lebonyolítására először kértek fel hajdúnánási iskolát. Sni tagozatunk előtt kettős feladat állt, hiszen a versenyszervezés felelősségteljes terhe mellett tanulóink felkészítéséről sem feledkezhettünk meg.

Tájékoztatás a 2017-2018-as tanévről
- Részletek
- Közzétéve: 2017. április 28. péntek, 16:30
- Írta: Tóth Imre
Tisztelt Szülők!
Tájékoztatom Önöket, hogy a beíratás során történt jelentkezések alapján iskolánkban 6 osztály indul szeptemberben, az alábbiak szerint:
- Iskola utca 3. szám: 3 osztály
- Polgári utca 71. szám: 2 osztály
- Magyar utca 104. szám: 1 osztály
Mivel előzetesen 5 osztály indítására számítottunk, terveztünk, ezért az osztályba sorolást a jövő héten készítjük el.
Örömmel tájékoztatom Önöket, hogy minden kisgyereket abba az intézményegységünkbe veszünk fel, ahová a szülők kérték.
Az új elsős gyerekek szülei részére május második felében szülői értekezletet tartunk, ennek időpontját később állapítjuk meg.
Tóth Imre, igazgató
*********************************************************-
Táncos hétvége
- Részletek
- Közzétéve: 2017. április 28. péntek, 12:44
- Írta: Márton Attila
Táncos hétvége
Ismét áttáncolták a hétvégét a Bocskai AMI-s táncosok. Az Aranyvessző, a Cinegelábúak Néptánccsoport és az Aranyszalma Ifjúsági Néptáncegyüttes mutatta meg magát Nyíregyházán, Nagykállóban, Hajdúnánáson és hazánk fővárosában.
A táncnak áldozó fiatalok számára ez a hosszú, tartalmas és eredményes hétvége április 21-én kezdődött. Pénteken a Cinegelábúak Néptánccsoport kamara formációban brillírozott Nyíregyházán, az V.Országos Tanulmányi versenyen, ahol II. helyezést értek el. Ezt megkoronázván, a zsűri egy különdíjjal is jutalmazta a táncosokat, amit hangulatos előadásért kaptak.

„Kell egy jó könyv!" - 2017
- Részletek
- Közzétéve: 2017. április 27. csütörtök, 12:17
- Írta: Hádáné Kéki Mária
„ Ne a külsejük után ítéljük meg az embereket, hanem az a fő, mi van bennük. „
Balázs Ágnes
A Bocskai István Általános Iskola és AMI hagyományaihoz híven a humán hét keretében rendezte meg tankerületi vetélkedőjét az olvasást szerető gyerekek körében.
A versenyt megelőző napon a helytörténeti gyűjtemény nagytermében a gyerekek találkoztak Balázs Ágnes színésznő-íróval, akinek Feladó: Fekete Szivárvány című ifjúsági regénye volt az egyik elolvasandó könyv a csapatok számára. A másik regény Halasi Mária: Az utolsó padban című írása segítette a gyerekeket a versenyre való felkészülésben.
Mindkét könyv: Halasi Mária főszereplője, Kati és Balázs Ágnes Zsófija is cigánylány. Katinak meg kell küzdenie az ismeretlen várossal, az idegen lakással, az új iskolával, az osztállyal. Az utolsó padba száműzött lány vadócnak, szétszórtnak tűnik. Háncsszatyorral, rózsás szoknyában, mezítláb jelenik meg az iskolában. Osztálytársai, tanárai szeretetét pozitív tulajdonságaival elnyeri. Hogyan oldódnak meg gondjai?
Zsófi megismeri a felnőttek világát, származását, a munkát, édesapját és a szerelmet. A két cigánylány sorsa társadalmi tanulságokkal szolgál, melyek gyerekeknek, szülőknek és pedagógusoknak egyaránt ajánlott.
Versünnep Nagyszalontán
- Részletek
- Közzétéve: 2017. április 25. kedd, 20:30
- Írta: Fekete Andrea
Versünnep Nagyszalontán
Ez év április 22-én több településről keltek útra gyerekek és felnőttek azzal a közös céllal, hogy együtt emlékezzenek Arany János szülővárosában a nagy költőnk életére, verseire. Olyan verseket tanultak meg és szavaltak el közösen, mely a nagy költőnk legismertebb, legkedveltebb verseihez tartoznak, hogy együtt szavalják el és érezhessék át a költő üzenetét Nagyszalonta nevezetes, hozzá kötődő állomásainál.


