Hírek
Mi leszek, ha nagy leszek?
- Részletek
- Közzétéve: 2017. november 13. hétfő, 17:03
- Írta: Labanczné Fekete Marianna
Mi leszek, ha nagy leszek?
Erre a kérdésre ma már talán senki nem tud pontos választ adni, hiszen az élethosszig tartó tanulás időszakába léptünk. Ennek ellenére a 8. osztályos tanulóinknak hamarosan dönteniük kell, melyik intézménybe adják be jelentkezési lapjukat. A döntésben nagy segítség az iskolánk által minden év novemberében megszervezett pályaválasztási szülői értekezlet. Az idén 9-én találkozhattak az érdeklődő szülők és gyerekek tizenegy középiskola képviselőjével az Óvoda utcai aulában. Löfcsikné Rékasi Ilona, a nevelési munkaközösség vezetője köszöntötte a megjelenteket, majd tájékoztatott a középfokú felvételi eljárás fontos állomásairól, időpontjairól. Beszélt a hallgatóságnak a pályaválasztási hét eseményeiről, a 8. osztályosok pályaorientációs vizsgálatáról.
A megjelent iskolai képviselők - a hajdúdorogi Szent Bazil Középiskola, a polgári József Attila Gimnázium és Szakképző Iskola, a pallagi Balásházy Szakgimnázium és Szakközépiskola, a hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium, a Széchenyi István Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium, a Veress Ferenc Szakgimnázium és Szakközépiskola, a debreceni Diószegi Sámuel Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola, a Nádudvari Népi Kézműves Szakközépiskola, a Tiszavasvári Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, valamint városunkból a Kőrösi és a Csiha – a rendelkezésükre álló rövid időben felvillantották a kínálatukat, az iskolai életük fontosabb eseményeit. Szeretettel invitálták a megjelenteket nyílt napjaikra, ahol mindenki személyesen is megtapasztalhatja, milyen munka folyik az adott intézmény falai között. A bemutatkozások után Székely Barnabás igazgatóhelyettes mondott köszönetet a tájékoztatókért. A program végén lehetőség nyílt az egyéni beszélgetésekre is. Bízunk benne, hogy ez az este segítette a bizonytalankodókat a választásban.
Labanczné Fekete Marianna
********************************************
Márton-nap iskolánkban
- Részletek
- Közzétéve: 2017. november 13. hétfő, 07:10
- Írta: Papp Imréné
Márton-nap iskolánkban
A hagyomány szerint november 11-e a naptárban ősidők óta a téli évnegyed kezdő napja: megkóstolták az újbort és az új termés is kitartott bőven, így nagy eszem-iszomot tartottak, hogy jövőre is jó termés legyen mindenhol.
Szent Márton története
Márton 317-ben született a pannóniai Savariában, a mai Szombathelyen. Az apja kívánságára a római császár katonája lett. Egy különösen hideg téli estén, mikor a francia honban fekvő Amiensbe lovagolt a város kapujában egy koldus kért tőle adományt. Márton kardjával kettévágta kabátját, és a felét a koldusnak nyújtotta. Éjszaka álmában megjelent neki Jézus a koldus alakjában. Márton ennek hatására felhagyott a katonai szolgálattal és megkeresztelkedett.
Az emberek nagyon megszerették, és püspökükké akarták választani. Ő méltatlannak érezte magát eme hivatásra, így mikor érte jöttek, hogy felszenteljék, elbújt egy liba ólban. De a libák hangos gágogásukkal elárulták őt. Mártont 371-ben püspökké szentelték.

Őszi programok a napköziben
- Részletek
- Közzétéve: 2017. november 13. hétfő, 06:28
- Írta: Nagy-Tóth Annamária
ŐSZI PROGRAMOK A NAPKÖZIBEN
SZEPTEMBER 21-22. - OKTÓBER 09. - OKTÓBER 24 - NOVEMBER 11.
A szeptember-október hónapok délutánjai igen tartalmasan és mozgalmasan teltek. A mindennapok feladatai mellett számos olyan délutáni programot kínáltunk a gyerekek számára, amelyek érdekes és hasznos szabadidős elfoglaltságot jelentettek; és – nem utolsósorban – alapos előkészítő munkát igényeltek a napközis és tanulószobát vezető pedagógusoktól. Ennek köszönhetően elmondhatom, hogy sikeres programokat tudhatunk a hátunk mögött, melyeket iskolánk napközis munkaközössége már a tanév elején, az éves tervében rögzített. Ezek közül, három igen-igen hasznosnak és értékesnek ígérkező program megvalósításáról számolok be, melyek a következők voltak: KRESZ napok, a Posta világnapja és az Origami napok. A két utóbbi program a „Repülj velünk nap, mint nap” címet viselő alkotósorozatunk 1-1 állomása, melyek keretében barangolást tettünk a bennünket körülvevő világ egy - egy érdekes területén.
Szerencsi kirándulás
- Részletek
- Közzétéve: 2017. november 12. vasárnap, 17:46
- Írta: Jantek Adrienn 3.b
Október 26- án a DÖK szervezésében, Szerencsen voltunk kirándulni. Reggel 8:15- kor indultunk, 9:15-kor érkeztünk meg. Két részre oszlottunk, az egyik csapat a szerencsi várkertben kezdett, a másik csapat a csoki gyárban.
A Rákóczi-vár múzeumában láthattuk II. Rákóczi Ferenc családfáját, pecsétjeit, élethű ruhákat és fegyvereket.
A csokoládégyárban szappannal kezet kellett mosni és be kellet öltöznünk fehér hálós sapkába és ruhába. Készíthettünk csokoládét is. Egy néni az olvasztott csokoládét kiterítette egy asztalra. Mivel ő ott dolgozik, már meg tudta állapítani, hogy hány fokos a csoki massza. Volt egy forma, bele kellett önteni, majd kedvünk szerint díszíthettük cukorkával, mogyoróval, kókuszreszelékkel, csoki golyóval. Amikor elkészültünk, az öntőformában maradt csokit nápolyival kimártogattuk. Amíg a „remekművek” a hűtőben dermedtek, videót néztünk a csoki gyártásról. Volt lehetőségünk hűtőmágnest, képeslapot és csokit vásárolni.
Élményekkel tele, délután 16.30- kor érkeztünk haza.

Jantek Adrienn 3.b
Pályaválasztási szülői értekezlet 2017
- Részletek
- Közzétéve: 2017. november 01. szerda, 10:46
- Írta: Molnár Imréné

Szerencs(és)- kirándulás
- Részletek
- Közzétéve: 2017. október 31. kedd, 13:05
- Írta: Bródi Csilla
2017. október 26-án 44 gyermek és 4 pedagógus volt szerencsés, hisz ellátogattak Szerencsre. Az őszi DÖK-ös kiránduláson egyaránt részt vettek a Magyar utcai, az Iskola utcai és a Polgári utcai intézményegységből is. A szép napos reggelen a busz minden iskolánál felnyalábolta az izgatott diákokat, majd útra kelt a hegyalja kapujának nevezett Szerencs városa felé. Itt a gyerekek két csoportra osztva látogatták meg a 16. század végén kialakított, Borsod-Abaúj-Zemplén megye legfiatalabb várát, a Rákóczi-várat. A vár múzeumában kiállításokat tekintettek meg a képeslap történetéről, Rákóczi Zsigmondról és koráról, a szerencsi vár építésének történetéről, valamint Fery Antal ex libriseiről. Habár a gyerekeket elbűvölték a korabeli fegyverek és képeslapok, a szerencsi csokoládé mégiscsak jobban felkeltette érdeklődésüket. A gyárban láthattak bemutató filmet a cégről és a csokoládékészítésről, valamint részt vettek egyéni, kreatív csokoládékészítésen is. Természetesen számtalan féle, immár a Magyar Értéktárba is bekerült szerencsi csokoládét kóstoltak meg.
A diákok vidáman, fáradtan, és a saját kezükkel készített csokikkal tértek haza.
Bródi Csilla
Mi a pálya? Megtudhatod…
- Részletek
- Közzétéve: 2017. október 31. kedd, 08:53
- Írta: Szabó Sándorné és Székelyné Nádas Zsuzsanna
Mi a pálya? Megtudhatod…
2017. október 25-én a Bocskai Iskola 8.d és 8.e osztálya részt vett a Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközpontjában megrendezett Műszaki Pályaválasztó Fesztiválon. A program során a gyerekek bepillanthattak a kulisszák mögé, kipróbálhatták milyen az, ha nem csak használói, hanem mozgatórugói is lehetnek a legkorszerűbb technikáknak. Informatika, vegyipar, gépészet, épületgépészet, távközlés, elektronika, elektrotechnika szakirányok mutatták be a különféle szakmák, mérnöki pályák adta kihívásokat, lehetőségeket. A program kezdetekor elhangzott köszöntők mindegyike kiemelte, hogy a műszaki pálya bármelyik szeglete nagy fejlődés előtt áll. Annak, aki ilyen pályát választ nagy eséllyel lesz munkahelye, és megélhetése. Tirpák Zsolt, a Debreceni Szakképzési Centrum Főigazgatója újabb ipari forradalomról beszélt, és valóban, a fesztivál területén világszínvonalú kiállítóstandokat láthattunk, több hazai és nemzetközi díjat felvonultató diákmunkákat, találmányokat, fejlesztéseket. Mindezt gyermekek számára könnyen érthető és játékos formában bemutatva.

Regionális Informatika verseny 2017
- Részletek
- Közzétéve: 2017. október 27. péntek, 17:28
- Írta: Simon Ferenc


