Újra Kockák hete

Idén is megrendezésre került iskolánkban a Kockák hete versenysorozat, mely  október első hetében négy napon keresztül irányította a gyerekek figyelmét a matematikára. Hétfőn a logikai verseny került megrendezésére. Az 5. évfolyamból 12-en, a hatodikból 13-an, a hetedikből 23-an, a nyolcadikból 21-en vettek részt a megmérettetésen. Kedden volt az alapműveleti verseny. Ezen az iskolából 83 tanuló mérte össze tudását. A rejtvényfejtő szerdán került megrendezésre, egy kétoldalas fejtörőt kellett megoldaniuk a jelentkezőknek, az 5-6. és a 7-8. évfolyam más-más megfejtendő elé lettek állítva a tanulók. Csütörtökön a legnépszerűbb, az akadályverseny következett. Itt maximum 4 fős csapattal lehetett benevezni. Óriási volt az érdeklődés, hiszen mindkét korosztályból 25-25 csapat vette sikeresen a játékos, de azért elgondolkodtató „akadályokat”. Az egyes helyszínek elnevezése is sok izgalmat ígért: párkereső, labirintus, gyufarejtvény, képkirakó, és logikai játékok sora csigázta fel a résztvevők fantáziáját. Öröm volt látni, hogy a gyerekek milyen lelkesedéssel igyekeztek a legjobb eredményt elérni. Összességében egy tartalmas, eredményes hetet tudhatunk magunkénak, és bízunk abban, hogy jövőre még többen kívánnak részt venni ezen a versenysorozaton.

Bővebben: Újra Kockák hete

„Kell egy jó könyv!" - 2017

„ Ne a külsejük után ítéljük meg az embereket, hanem az a fő, mi van bennük. „ 

Balázs Ágnes

A Bocskai István Általános Iskola és AMI hagyományaihoz híven a humán hét keretében rendezte meg tankerületi vetélkedőjét az olvasást szerető gyerekek körében.
A versenyt megelőző napon a helytörténeti gyűjtemény nagytermében a gyerekek találkoztak Balázs Ágnes színésznő-íróval, akinek Feladó: Fekete Szivárvány című ifjúsági regénye volt az egyik elolvasandó könyv a csapatok számára. A másik regény Halasi Mária: Az utolsó padban című írása segítette a gyerekeket a versenyre való felkészülésben.
Mindkét könyv: Halasi Mária főszereplője, Kati és Balázs Ágnes Zsófija is cigánylány. Katinak meg kell küzdenie az ismeretlen várossal, az idegen lakással, az új iskolával, az osztállyal. Az utolsó padba száműzött lány vadócnak, szétszórtnak tűnik. Háncsszatyorral, rózsás szoknyában, mezítláb jelenik meg az iskolában. Osztálytársai, tanárai szeretetét pozitív tulajdonságaival elnyeri. Hogyan oldódnak meg gondjai?
Zsófi megismeri a felnőttek világát, származását, a munkát, édesapját és a szerelmet. A két cigánylány sorsa társadalmi tanulságokkal szolgál, melyek gyerekeknek, szülőknek és pedagógusoknak egyaránt ajánlott.

Bővebben: „Kell egy jó könyv!" - 2017

Területi Versmondó Verseny 2017

2017. április 11-én ünnepre hívtuk a versbarátokat, e délutánra irodalmi teaháznak berendezett iskolai aulánkba. A verseket ünnepeltük József Attila születésnapján, a Magyar Költészet Napján.
A minden évben hagyományosan meghirdetett városi, majd területi versmondó versenyünkre idén három település hat iskolájából, több mint 50 tehetségígéret nevezett szabadon választott versével, hogy elmondhassa azt saját, s az őt hallgatók örömére.
A versenyzőket, felkészítő pedagógusaikat, szüleiket, s az előadók értékelésére felkért zsűrit Szabó Anna 8.a osztályos, művészeti iskolánk tanulójának szép tavaszi fuvolamuzsikája köszöntötte, Tóth Erika tanárnő zongorakíséretével.

Bővebben: Területi Versmondó Verseny 2017

Kinder+SPORT – A mozgás öröme

A Ferrero Magyarország Kft. egészséges életmódot támogató, alsó tagozatosoknak szóló pályázatán részvételi jogot nyertünk az idei tanév országos játékos sport csapatversenyében való indulásra.
A bejutott csapatok (tagjai 2-4. osztályos fiúk és lányok voltak, összesen 14-en), december óta készülhettek a játékleírások alapján a megadott 16 féle versenyszámból. Ezek közül választották ki a szervezők azt a hetet, melyben összemérhették erőiket a gyerekek a regionális elődöntőn 03.28-án Debrecenben a Kazinczy Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában.
A „Nánás apraja” csapat sok edzéssel, jól felkészült a versenyre, melyben Nábrádiné Bagdi Ildikó, Bodnárné Varga Márta és Konyári Dávid volt segítségükre.

Bővebben: Kinder+SPORT – A mozgás öröme

Természettudományi hét 2016/2017

A természettudományi hét 2017. március 13. és március 17. között került megrendezésre.
A természettudományi munkaközösség által szervezett verseny már hagyományosnak mondható. A térképismeret, természetismeret, kémia, biológia, fizika és földrajz versenyeken közel 280 tanuló vett részt.
Nagy öröm volt az, hogy a nagyszámú Bocskais versenyző mellett többen jöttek Hajdúböszörményből, Hajdúdorogról, Görbeházáról és a Kőrösi Gimnáziumból. A versenyzőknek és a felkészítőknek szeretnénk megköszönni, hogy részt vettek versenyünkön. A visszajelzések alapján nagyon jól sikerült versenyt sikerült szerveznünk, melyet jövőre ismét szeretnénk megrendezni.

Bővebben: Természettudományi hét 2016/2017

Kiegészítő információk