CULTURE QUIZ 2016

CULTURE QUIZ

A ’Culture Quiz’ elnevezésű angol nyelvi internetes országismereti versenyünkre 41 tanuló jelentkezett a megye 6 városának általános iskoláiból - Debrecen, Hajdúböszörmény, Balmazújváros, Görbeháza, Szentpéterszeg és Hajdúnánás. A két írásbeli fordulóban különböző témákat érintve változatos feladatok várták a tanulókat, akik többek között a szigetországban élők sportolási és kulturális szokásairól szerezhettek információkat. Irodalom, filmek, sport, média, a jól ismert brit humor és a zene világa alkották a fordulók feladatait.

A szóbeli fordulóban az első 10 továbbjutó versenyző előadását hallgathattuk meg. Remek műveket láthattunk és hallhattunk többek között kedvenc futball klubról, hagyományos angol sportokról, kedvenc olvasmányokról és filmről, és humoros előadásoknak örvendeztünk. Színes palettáját sorakoztatták fel a tanulók a felhasznált eszközöknek. Volt, aki tárgyi emlékeket hozott magával vagy saját kisfilmet készített kiselőadása kiegészítéseként.

Jól felkészült, az angol nyelvet már eszközként kitűnően és legtöbb esetben magabiztosan használó versenyzőkkel tölthettünk el egy hasznos és kellemes délutánt.

Zsűritagjaink voltak: Löfcsikné Rékasi Ilona és  Skopkó István pedagógusok valamint Polyák János 7. e osztályos tanuló a diákönkormányzat képviseletében. Köszönjük szépen munkájukat.

Helyezettek:

 

  1. hely: Tar István Dávid, 7.o 
    Balmazújvárosi Általános Iskola Bocskai István Tagintézmény, Balmazújváros; Felkészítője: Szekér Ágnes
  2. hely: Hüse Marcell Áron,  8. o.
    Balmazújvárosi Általános Iskola Bocskai István Tagintézmény, Balmazújváros; Felkészítője: Szekeresné Bereczi Rita
  3. hely: Baráth Lúcia 8.d 
    Bocskai Iskola, Hajdúnánás Felkészítője: Józsi-Tóth Sándorné

Különdíjban részesült: Török Natasa Boglárka 7.a
Bocskai Iskola, Hajdúnánás

Gratulálunk minden résztvevőnek és felkészítőnek! Reméljük a következő tanévben is  lelkes és felkészült versenyzőkkel találkozunk,  újabb érdekes és izgalmas országismereti témákat érintve.

stop view
/
      ozio gallery by joomla.it

      Józsi-Tóth Sándorné és Pusztainé Máró Irén

      Kiegészítő információk