Éremeső Tiszaújvárosban

  • Nyomtatás

Az előző héten országos sikerekről beszámoló kajakosaink ezúttal Tiszaújvárosban versenyeztek. A már hetedik alkalommal megrendezett Téli ?Kajak Mérce? Erőfelmérőn futásban, húzódzkodásban, lábemelésben és ezúttal úszásban is megküzdöttek egymás ellen a sportolók. A versenyen több mint 250 gyerek indult főleg a régióból, de részt vettek budapesti és váci egyesületek tagjai is. A különböző versenyszámok eredményei együttesen számítottak, így mindenki az eredményhirdetésig izgulhatott, hogy végül is hányadik lett. Ahogyan ez megszokott a kajak-kenu sportban, az utánpótlás korúaknál első 6 helyezettet jutalmazták éremmel.

Az eredményhirdetés (2003-ban született lányok kategóriában) szenzációsan kezdődött a hajdúnánásiak számára: Weisz Róbert az MKKSZ Szakmai Bizottságának tagja máris három kajakosunk nyakába akaszthatott érmet.
Érdekesség, hogy ezen a versenyen Varga Lajos edző húsz tanítványa mellett, már Bardóczi Krisztián néhány hete edzésre járó csapatából is tízen igen szép eredménnyel versenyeztek. Mindannyian tisztességgel, tudásuk legjavát nyújtva küzdöttek a versenyszámokban, Így végül a 30 versenyző 12 éremmel térhetett haza!

 

Eredmények:
2. hely: Máró Anna (2003/lány); Seres Petra (2001/lány); Csiha Kitti (1999/lány); Bata László (2002/fiú)
4. hely: Ötvös Gréta (2004/lány); Fülöp Renáta (2003/lány); Simai Györgyi (1999/lány);
5. hely: Molnár Bernadett (2002/lány); Dombi Viktória (2001/lány)
6. hely: Bata Alexandra (2003/lány); Pálóczi Panka (2002/lány); Molnár Adrienn (2000/lány);
7. hely: Gulyás Viktória (2000/lány);
8. hely: Molnár Eliza (2001/lány); Mónus Petra (2000/lány); Oláh Zoltán (2004/fiú); Hankó Dominik (2003/fiú);
9. hely: Csegöldi Kolos (2003/fiú); Ruzsom Gergő (2000/fiú)
11.hely: Karócz Johanna (2002/lány); Smid László (2001/fiú)
13. hely: Pálfi Enikő (2000/lány); Kató Ádám (2002/fiú); Hűse Csaba Gergő (2001/fiú); Dagusztin Sándor (2000/fiú)
15. hely: Máró Richárd (2001/fiú); Bolega Sándor (2001/fiú);
16. hely: Kranyik Martin (2000/fiú);
18. hely: Ádám Dávid (2000/fiú);
22. hely: Tóth Gábor (1999/fiú)