?A zene mindenkié?

  • Nyomtatás

Három intézményegység (Baross u., Polgári u., Iskola u.) összesen 75 alsós tanulója gyűlt össze az Iskola úti intézményegység tornatermében, hogy megmérettessék magukat. A Polgári- és az Iskola úti intézményegység 2-4. osztályos tanulói előzetes háziversenyen vettek részt, amelyet a versenyre jelentkezők igen magas száma indokolt. Ez is ékes bizonyítéka annak, hogy alsó tagozaton a furulyázási- és éneklési kedv szerencsére töretlen!

Február 27-én hosszú délutánra készültünk. Az éneklést és a furulyázást szerető gyerekek zsivaja lengte körül a zsúfolt tornatermet. Nemcsak az ötfős zsűri, de a gyerekek is nagy izgalommal várták a szereplést. A verseny résztvevőinek egy szabadon választott dalt kellett bemutatni ének- és furulya kategóriában egyaránt. A versenyzők először kihúzták a sorszámokat, majd Tóth Annamária bevezető szavai ill. a zsűri bemutatása után végre kezdetét vehette a verseny. A gyerekek feszülten várakoztak és figyelték egymást. Az ökölbe szorított kis kezek, a csillogó szemek, a Hajrá! buzdítások jelezték, hogy nemcsak saját, hanem társuk sikerének is szurkolnak. Öröm volt hallgatni, amikor csodaszép hangon szólalt meg egy-egy gyermekdal vagy népdal, mint ahogy varázslatos élményt nyújtott néhány furulyaszóló is. Ilyen miliőben nem csoda hát, hogy a percek gyorsan peregtek.  A felkészült, ügyes gyerekeket hallgatva fel sem tűnt, hogy az eltelt percek már hosszú órákká nőttek. A verseny végéhez közeledve újra izgatott pillantásokat lehetett ellesni a gyerekektől. De ez az izgalom, már más volt, mint a verseny kezdetén.  Vajon milyen voltam? Hogy tetszett az előadásom? Vajon érek el helyezést? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekről árulkodtak a beszédes tekintetek.

A zsűrire nagyon nehéz feladat várt. A versenyzők teljesítményének értékelésekor számos szempontot vettek figyelembe:

  • tiszta intonációt,
  • tiszta éneklést, furulyamegszólaltatást,
  • pontos ritmust, dallamot és szöveget,
  • az előadásmódot (a helyesen megválasztott tempót, mennyire merték használni a népdalokra jellemző gazdag díszítést, pl. hajlításokat).

Ezen szempontok szem előtt tartásával hozta meg a zsűri a döntését. Évfolyamonként éneklés és furulyázás kategóriában hirdettek eredményt. Az alábbi helyezések születtek:
 
2. évfolyam

ÉNEK                        

  1. Takács Veronika (2.f)                
  2. Bakó Dóra (2.a)                    
  3. Fige Csenge Anna (2.f),
    Holba Kata (2.a)

FURULYA

  1. Csuja Bernadett (2.b)
  2. Nagy Eszter (2.f)            
  3. Csiszár Dorottya (2.a)

 

3. évfolyam    

ÉNEK

  1. Máró Hanna (3.a)                    
  2. Éles Annamária (3.d), Nagy Laura (3.a)                        
  3. Fűz Vivien (3.a)            

FURULYA

  1. Varga Luca (3.f)
  2. Hajdú Jázmin (3.g)
  3. Poór Adél (3.a)


4. évfolyam

ÉNEK                            

  1. Papp Bíborka (4.c)                    
  2. Molnár Anita (4.c)                    
  3. Magi Angyalka (4.b)                    

FURULYA

  1. Szalka Gergő (4.e)
  2. Czirják Virág (4.e)
  3. Szólláth Gréta (4.a)


A zsűri 3 különdíjat is kiosztott. Különdíjban részesült:

  • Czipa Hanna 3. osztályos tanuló, aki citera kísérettel adott elő népdalfűzést.
  • Nagy Imre Márk 2. osztályos tanuló, aki az A kállói szőlőbe című dal remek eléneklésével örvendeztette meg a zsűrit.
  • Horváth Evelin és Horváth Ivett 3. osztályos tanulóknak, akik igazi népdalcsemegét nyújtottak át az Erdő, erdő kezdetű dal remek előadásával.  

GRATULÁLNAK minden díjazottnak, résztvevőnek és minden felkészítő pedagógusnak a zsűri tagjai: 

  • Fülöp Valéria -  a zsűri elnöke
  • Jeles Éva és Szabó Sándorné
  • Szarka Jánosné
  • Tóth Annamária ? a verseny szervezője, háziasszonya

Tóth Annamária, szaktanár