"A barátság a legcsodálatosabb érzés"

Bihar megye, A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) és Hajdúnánás város közös projektjének záró rendezvényére került sor az elmúlt szombaton Bihardiószegen, a Barátság Napja címmel. A szervezők tervei szerint a következő tanévben lesz folytatás.

A projekt keretében a Hajdúnánási Bocskai István Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat pedagógusai az elmúlt fél évben Húsvét, Anyák Napja, Pedagógusnap és Gyereknap alkalmával tartottak foglalkozásokat 4 helyszínen 5 település (Diószeg, Jankafalva, Papfalva, Poklostelek, Váradles) mintegy 100-120 gyerekének, nemzetiségi hovatartozástól függetlenül. Az ötödik foglalkozás volt a záró összejövetel, melyre Diószegre érkeztek az említett településekről a gyerekek kísérőikkel. A ?főhadiszállás? a kántorlak, illetve annak udvara volt.

 Hálásak lehetünk

Az érkezők a virágokkal feldíszített kapun, a ?Barátság Kapuján? léphettek be az udvarra, ahol a felsorakozás után rövid köszöntők és bemutatkozások hangzottak el, majd a közeli református templomkertben elültették a barátság fáját. Ezután kezdődtek a közös játékok, és sokféle foglalkozások, melyeket az egyházközség diakóniai központjában elfogyasztott ebéd idejére szakítottak félbe. Az asztaltól a templomba vezetett az út, ahol az úgynevezett záró istentiszteletre került sor. Farkas Zsolt oláhszentmiklósi lelkész, a KREK előadótanácsosa Pál apostolnak a rómabeliekhez írott leveléből idézett: ?Először hálát adok az én Istenemnek a Jézus Krisztus által mindnyájatokért??, majd a dicséretesen a gyerekek tűrőképességéhez mért hosszúságú igehirdetésében arról szólt, hogy manapság inkább zúgolódóak vagyunk, pedig sok mindenért lehetünk hálásak.

Szeretethíd
Farkas Zsolt a KREK nevében köszöntötte az összejövetel résztvevőit, illetve Gellért Gyula helyi lelkészhez intézve szavait megköszönte a vendéglátást. Ezek után Csillikné Szólláth Júlia, a hajdúnánási intézmény szabadidőprogram-szervezője elevenítette fel a fél éves program létrejöttének és lezajlásának pillanatait. Mint fogalmazott ?egy hídon, a szeretet hídján jöttek, és azon is mennek haza, mert amit itt tapasztaltak, az egy csoda?. Amikor vállalták a szolgálatot, azzal a szándékkal tették, hogy adni érkeznek, és nagy örömmel tapasztalták, hogy barátokként fogadták őket. Románul is köszönt Szűcs Éva, a KREK ügyosztályvezetője, tekintettel arra, hogy váradlesről román ajkú pedagógus és gyerekek is jelen voltak, majd a Váradi Biblia reprint kiadásának egy példányát ajándékozta a hajdúnánásiaknak, Csűry István püspök köszönőlevelével egyetemben. Megható pillanat volt, amikor Csillikné Szólláth Júlia az úrasztala köré szólította a programban részt vett pedagógusokat, hogy együtt vegyék át az ajándékot, ahogyan együtt is dolgoztak.


Hasznos időtöltés
A templomból újra a kántorlak udvarára vezetett az utunk, ahol meggy- és diófák jóleső árnyékában további foglalkozások zajlottak, illetve ajándékok is gazdára találtak, például festett barátságkövek, közös fotók, videófilmcsomagok. A felnőttek közben Gellért Gyula kínálgatásának jóvoltából megkóstolhatták, hogy hírét vigyék a diószegi bornak. Míg a gyerekek a Barátság Falára írtak emlékező sorokat, Csillikné Szólláth Júlia kérdésünkre elmondta: Hajdúnánás önkormányzati vezetőinek a KREK vezetőségével tartott egy találkozóján fogalmazódott meg az ötlet, hogy szervezzenek foglalkozásokat, melyeken gyerekek többet tudhatnak meg kultúrájukról, történelmükről, ugyanakkor a tanulást sok játék, hasznos időtöltés egészíti ki. Nem tanórákat tartottak, hanem a Vasárnapi Iskola mintájára ?azt és annyit adtak, amire és amennyire igény volt?. A költségeket a hajdúnánási fél fedezte, a programot 9 pedagógus kezdte el, majd 15-en is voltak, akik párhuzamosan ?szóródtak szét? a résztvevő településeken. Különleges eset volt a váradlesi, ahol a résztvevők alig-alig tudtak magyarul, de ez nem volt akadálya a barátság kialakulásának.

Barátság Fala
A hajdúnánásiak továbbra is vállalják ezt a szabadidejükben végzett munkát, és ha van igény, szívesen jönnek, tette mindezekhez Tóth Imre hajdúnánási iskolaigazgató. Tudomása szerint városuk továbbra is támogatja a projektet, további érdeklődők pedig részvételi szándékukat a KREK vezetőségénél kell jelezzék. Tóth Imrétől azt is megtudtuk, hogy nem csak vidékünkkel, de Gyulafehérváron és Gyergyószárhegyen is vannak hasonló kapcsolataik. Beszélgetésünk közben megtelt a Barátság Fala feljegyzésekkel, melyek mindegyike arról szólt, hogy milyen jó volt az együtt töltött idő. Egy Váradlesről érkezett, román ajkú pedagógus ezt írta: ?A Barátság a leg csodasab érzés? ? és azt hiszem, hogy a helyesírási hibák ezúttal csak erősítik a mondanivaló üzenetét! Apropó ajándékok, egy kosárkából mindenki választhatott egy meglepetést, ami egy összetekert papírdarabka volt, azzal a kikötéssel, hogy mindenki csak hazatérve bonthatja ki. Én is betartottam a szabályt, a tarka virágokkal díszített ajándékomon ez a szöveg áll: ?Barát az, akire akkor is vágyódsz, mikor egyedül szeretnél lenni.? A Barátság Napja, illetve az azt megelőző foglalkozások ilyen barátok megtalálására voltak nagyszerű alkalmak.

(Forrás: Erdély online)

Rencz Csaba

Kiegészítő információk