Robotika tábor 2021

  • Nyomtatás

Robotika táborban vehettek részt a téma iránt érdeklődő felsős diákjaink, 2021. június 21 és 25 között. Az Óvoda utca földszinti informatika termében hétfőn 17 diák rendezkedett be, akik között szép számmal vettek részt a már elballagott nyolcadik osztályos tanulóink is, az Óvoda utcai és a polgári utcai intézményből, de természetesen az ötödik, hatodik és a hetedik évfolyam is képviseltette magát.

A hét során megismerkedtünk a robotok világával, csoportmunkában építettünk összetett robotokat az iskolai Lego NXT és EV3 készletek felhasználásával, melyekkel előbb egyszerű vezérlési feladatokat oldottunk meg, majd később összetett programot készítettünk. A napi feladatok megoldása között sokat játszottunk, amikor az idő engedte akkor kint az udvaron, máskor az aulában. Nagy népszerűségnek örvendett a darts, a póker és a ping-pong, de nem maradt el a focizás és a kerékpározás sem, sőt a hétfő délutáni meglepetés program keretében Nagy Bogi koncerten is részt vehettünk.

 A hét programja a csütörtöki napon csúcsosodott ki, amikor a robotoknak egy akadálypályát kellett leküzdenie, amit az iskola sportudvarán alakítottunk ki. A pénteki napon kiránduláson vehettünk részt, a Nyíregyházi SZC Digitális Közösségi Alkotóműhelyében, ahol sok érdekes eszköz mellett működés közben tanulmányozhattunk 3D nyomtatókat, kipróbálhattuk magunkat egy hegesztő szimulátoron, padlórobotokkal focizhattunk, ipari robotkart programozhattunk.

Köszönöm minden résztvevő diáknak és segítőmnek, Urbánné Dobos Erzsébet tanárnőnek a jó hangulatú, tartalmas hetet.

Petrus Tamás
táborvezető