Tájékoztató digitális munkarendről

  • Nyomtatás

Tisztelt szülők!

Tájékoztatom Önöket, hogy iskolánkban március 8-tól április 7-ig digitális munkarend szerinti tanítás lesz.
A digitális munkarend alatti órarendet a tanulók március 5-én kapják meg, a tanulás az új órarend szerint KÖTELEZŐ mindenki számára.
A digitális munkarendhez olyan eszköz szükséges, melyen használható a Google Tanterem, illetve a Google Meet alkalmazás.
Természetesen mindkettőhöz internet kapcsolat is kell. Az eszköz lehet számítógép, laptop, tablet. A telefon csak korlátozottan alkalmas a feladatra, kis kijelzője miatt.
Kérem, az osztályfőnöknek jelezzék, ha gyermekük nem tud részt venni a digitális oktatásban.
Ennek a határideje 2021. március 5. (péntek) 11 óra.

Amennyiben a jogszabályok megengedik, azok részére, akik nem tudnak bekapcsolódni otthonról a digitális oktatásba, az iskolában szeretnénk a feltételeket biztosítani. Erről később fogok tájékoztatást adni.

Ugyancsak később lesz elegendő információnk az étkezésről.

Kérem, figyeljék folyamatosan honlapunkat illetve a KRÉTA üzeneteket.


Jó egészséget kívánok!

Tóth Imre, intézményvezető