Mini Kockák Hete - 2015

  • Nyomtatás

Mini Kockák Hete - 2015

Iskolánkban immár harmadik alkalommal rendeztük meg a Mini Kockák Hete versenysorozatát. Kicsik és nagyobbacskák ismét összemérhették tudásukat, csavaros észjárásukat a logikai, sakk és a levelezős Sudoku versenyen.

A versenysorozatot február 26-án a kétfordulós sakkverseny nyitotta meg, amelyet már a rutinos versenyzők és kezdők egyaránt nagy izgalommal vártak. A  sakk nemcsak táblajáték, hanem sportág is. A versenybírónk, akárcsak az előző években Nyakó István, Pista bácsi volt. Az 5 játszmából álló párviadalok a 64 mező felett nagy kitartást, összpontosítást követeltek a résztvevőktől. Óriási küzdelem bontakozott ki a harmadik helyért, mind az 1-2., mind a 3-4. évfolyamosok között, ahol csak egy hatodik játszma döntött a helyezésről. Eközben a többiek levezetésül már a különböző logikai feladványokban mélyültek el. Végül nagy tapsvihar köszöntötte a képzeletbeli dobogó három fokára felálló kis sakkmestereket.

A március 3-i matematika-logikai versenyen az idén minden osztályból 2-2 gyerek képviselte osztályát. A versenyzők népes táborában első alkalommal köszönthettük a Református Általános Iskola tanulóit. Az osztályukat képviselő gyerekek igyekeztek tudásuk legjavát nyújtani, és az Iskola utcai ebédlő szokatlan, elmélyült csendbe burkolózott. A verseny után annál nagyobb volt a zsivaj, amikor a tanító nénik és kisdiákjaik a feladatok megfejtéseit próbálták kibogozni, amit Simon Béláné, Jolika néni állított össze. Miközben zajlott a két verseny mindenki bedobhatta az intézményegységekben kihelyezett gyűjtőládákba a Sudoku helyes megoldásait, majd a szerencsés kezű megfejtőknek egy-egy kirakós kulcstartó lett a jutalma. 

 

A versenyeken a következő eredmények születtek:

Matematika - logikai verseny:

1. osztály:      

1. Horváth Luca Virág Ref. Ált. Isk.

2. Gombos Gabriella 1. d

3. G. Nagy Donát 1. b

2. osztály:      

1. Nagy Ábel 2. b

2. Fekete Zsombor 2. a

3. Oborzil Norbert 2. d

3. osztály:      

1. Tóth Panna 3. a

2. Tóth Roland György 3. a

3. T. Tóth Patrik 3. b

4. osztály:      

1. Varga Gergely 4. e

2. Kovács Lujza 4. b

3. Papp Szabolcs 4. e

Sakkverseny:

1-2. osztály:   

1. Mircse Iván 2. d

2. Szalka Norbert 2. f

3. Debreczeni Márk 2. d

3-4. osztály:    

1. Korsós Zalán György 4. a

2. Fejes Ferenc 4. b

3. Szücs Norbert 4. d

A Sudoku verseny szerencsés megfejtői:

1-2. osztály:

1.    Tóth Norbert Ádám 2. f

2.    Csiki Roland 2. e

3.    Bata Mária 2. e

4.    Szeleczki Jázmin 2. f

5.    Mirkó Adél 2. b

6.    Snellenpergel Esztella 1. a

7.    Reszegi Rájen 2. f

8.    Dankó Emma 1. b

9.    Nagy Imre 1. c

10.  Reszegi Bálint 1. a

3-4. osztály:

1. Lantos Antal 4. b

2.  Kónya Elizabet 3. c

3.  Csengeri Petra 3. c

4.  Ölveti Sándor István 3. b

5.  Ötvös Panna Piroska 3. c

6.  Tóth Emese 4. e

7.  Mikó Tamás 4. c

8.  Jámbor Enikő 3. e

9. Ádám Martin 3. c

10. Gurbai Balázs 3. e

 

Gratulálunk a helyezetteknek és a Sudoku sorsolás nyerteseinek!