Kockák hete 11.0

  • Nyomtatás

Kockák hete 11.0

 Novemberben megrendezésre került iskolánkban a Kockák hetének 11. alkalma.

A matematikai hetet minden évben nagyon sok gyerek várja, mert a nap, mint nap megrendezésre kerülő feladványokban olyan feladatok is vannak, amikre nemcsak a nagy matekzsenik szeretnek jelentkezni, hanem azok a gyerekek is, akiktől kicsit távolabb áll a matematika.

 

Első nap logikai feladatokkal, második nap keresztrejtvényekkel, harmadik nap alapműveleti feladatsorokkal találkozhattak a gyerekek az egyéni versenyeken. A legnagyobb sikere a keresztrejtvényfejtő versenynek volt. De az egész heti versenyek közül a csapatverseny az, ami megmozgatja a tanulók nagy részét. A 6 állomásos akadályversenyre több mint 200 tanuló jelentkezett ezen az éven, akik 3-4 fős csapatokban járták végig az állomásokat és csinálták meg ott az érdekesebbnél érdekesebb feladatokat. A számkereső vagy a képegyenletek mellett a gyufajátékok és a bűvös kocka is megtalálható volt.

Azok a gyerekek, akik részt vettek ezen a heten nagyon jól érezték magukat. A sok dobogón végzett tanuló mellett olyan gyerekeknek is sikerélménye lehetett valamilyen játékban vagy versenyen, amit talán még csak most élhettek át először.

 

 

 

 

 

Bimba Mónika