Hírek a néptánc világából

  • Nyomtatás

Hírek a néptánc világából

Sokáig hallgatott a néptánc tanszak a közelmúlt eseményeiről, de csak azért, hogy összefoglalva adja tudtára a folklórt szeretőknek és minden érdeklődőnek a hagyományőrző csoportok, szólisták eredményeit:

2019.02.22 Országos Néptánc Csoportos Tanulmányi Verseny területi Válogató, Hajdúnánás

Az Oktatási Hivatal által erre a tanévre kiírt szakmai versenyének egyik selejtezőjét a Hivatal felkérésére a Bocskai Iskola rendezte meg fenntartója: a Hajdúböszörményi Tankerületi Központ és együttműködő partnerei: a Polgármesteri Hivatal, A KLVMK és a Cifraszűr Néptánc Egyesület támogatásával.

A verseny 2 fordulós bemutatkozásra adott lehetőséget 3 korcsoportban a szintén 3 fős zsűri és a közönség vigyázó szemei előtt.

11 néptánccsoport jelentkezését nyugtáztuk az Alföldi régióból Szegedtől Jászberényig, ill. Gyulától Debrecenig.

Iskolánkat, Tankerületünket a Bocskai AMI néptánc tanszakának Aranyvessző néptánccsoportja képviselte.

A tiszta improvizációt megkövetelő kötelező tánc 6 percét a szabadon választott táncok koreográfiai elemeket is magába foglaló második köre követte.

Patalenszkiné Makkai Andrea és Márton Attila csoportvezető néptánc pedagógusok Gömöri férfi és páros táncokból rendeltek el rögtönzést szeretett növendékeik számára, melyet a Szilágysági játékokból és táncrendből szőtt „Szerelmes vagyok” című alkotás tetézett.

Az egyetemi adjunktusból, tagintézmény-vezetőből és Néptánc Mesternőből álló zsűri a verseny előtt tudatta, hogy ezen a napon még nem tudunk meg eredményt, hiszen meg kell várni a másik két helyszínen rendezett válogató verseny végét, de mi reménykedtünk,

Nem hiába!

Néhány nap múlva érkezett a hivatalos lista, mely szerint csoportunk az egyik legmagasabb pontszámmal 104/120 jutott az országos döntőbe!

Szép emlékként és hálásan őrzi a 250 fő táncos résztvevőből és a kísérőkből álló vendégsereg az önkéntesek szolgálat készségét, a zenész kollégák műsor szolgáltatását, a Polgármesteri Hivatal ajándék csomagját, benne a minden táncos számára a Helyi Sajátosságok műhelyéből kikerült és a város címerével ellátott kulcstartóval, a finom ebédet a Közétkeztetéstől, vagy a Művelődési Központtal közösen szervezett taligás farsangtemető felvonulást.

Elismerés a döntőbe jutottaknak és köszönet a rendezőknek.

 

2019.03.01.  Vécsey Kamara Néptánc Verseny, Nyíregyháza

A néptánc tanszak Aranyszalma csoportja minősítő versenyre, az aranyvessző a fenti tanulmányira készült, így a Kis Aranyalma 6 táncosa képviselte iskolánkat az országos megmérettetésen.

Tamási Bianka, Tamási Blanka, Tóth Napsugár Kinga, Jantek Adrienn és a két legényünk: Zágonyi Zsombor és Molnár László szeretett szűkebb hazájuk a Hajdúság táncaiból kötöttek csokrot.

A közönség és a zsűri nagy tapssal köszönte meg szinpadi produkciójukat, de most 18 csoportból nem jutottak az első háromba. „Eljön még a mi dőnk és jót táncoltunk”: szólt a táncosok véleménye.

Ezt csak megerősíteni tudták felkészítő tanáraik: Patalenszkiné Makkai Andrea és Bistey Attila

2019.03.08. Nyíregyháza

A Nőnapon és a Zoltánok neve napján rendezte meg szokásos tavaszi országos tanulmányi versenyét a Nyíregyházi Református Általános Iskola

A verseny szép elnevezése: „Csodát virágzik a jelen” a Hajdúnánásiakra vonatkozott a leginkább, hiszen 2 benevezett produkciónk is díjazott lett:

Szabó Ádám, az Aranyalma csoport szólistája szilágysági férfitáncokkal: 1. helyezés

Gyulai Evelin az Aranyszalma csoport táncos tehetsége, kísérő partnerével, Nagy Marcellel Gömöri táncokkal 3. helyezést ért el

Bistey Attila bácsi a zsűriben, Andi néni és Márton Attila bácsi a nézőtéren szurkolta ki a kiemelkedő eredményt.

Márton Attila tanár Úr szerénysége eltitkolta volna a nagyközönség előtt, de ezt a szerző felülírja, miszerint a 2019-es év januárjában megrendezett Országos felnőtt Szóló Néptánc Versenyen Békéscsabán tapsolt a szakma minden ismert képviselője és a vetélytársak is két zseniális táncosunknak: az éppen a felnőttkor küszöbén átlépett Fórizs Márknak és Varga Lászlónak.

A Békéscsabai versenybe már bejutni is óriási fegyvertény, hiszen az ország érett, sok éves színpadi rutinnal rendelkező, többnyire 25-30 éves amatőr, ill. profi együttesekben táncoló „kollégák” között mutatták meg oroszlán körmeiket az Aranyszalma ifjúsági Együttes kiválóságai.

Felkészítő mesterük Márton Attila tanár úr szakmai, pedagógiai munkájának egyik csúcsteljesítménye a két fiú osztatlan elismerése. Köszönük!

A néptáncosok világáról értekező cikk végére marad egy ajánló:

2019.04.23-án 18.00 órakor, a KLVMK közönsége ősbemutatóként, nyilvános főpróbaként tekintheti meg az Aranyszalma Néptánccsoport minősítő műsorát, melyet május 12-én Százhalombattán mutatnak be a Néptáncosok Országos Bemutató Színpadán, ahol az ország legkiemelkedőbb felnőtt amatőr együttesei kérik minősítésüket. Ez a várható elismerés jelenti a Hajdúnánási néptánc kultúra helyét, rangját az országos szakma előtt.