Nána nevű települések találkozóján

  • Nyomtatás

A Nána nevű települések minden évben megrendezik találkozóikat, melynek az idén a festői környezetben fekvő Bakonynána község volt a helyszíne, rendezője. Bakonynána - mily meglepő - a Bakonyban helyezkedik el, 1 000 fős lélekszámmal bír.

Az idei XII. találkozót Gombócfesztivállal és sok más egyéb érdekes programmal tették vonzóvá a Nána települések és az idelátogatók számára. Volt a gyerekeknek mindenféle ugrálóvár, gombócevő és gombócreklámíró-verseny, nőifoci-bajnokság. 

Aki az erdei sétát is kedveli, részt vehetett e "Római fürdő" túrán (a Római-fürdő a patak neve), ahol víz sajnos a nyári szárazság miatt nem volt a patakmederben és a vízesésnél, de azért így és szép látvánnyal gazdagította azokat, akik nem riadnak vissza 1-2 km gyaloglástól a hűs tölgyfák árnyékában. Akik a környék emlékei után érdeklődtek a Helytörténeti Kiállítás szakszerű tárlatvezetés mellett ismerkedhettek meg többek között a Nádasdy család hagyatékaival.

A település sportpályáján felállított hatalmas rendezvénysátorba nem csak a tűző napsütés elől menekültek be az emberek, hanem a sokszínű, változatos program miatt is. A kulturális műsorblokkban hallhattunk egy csodálatos hangú, rendkívül tehetséges 6. osztályos kislány énekes-gitáros dalait, német nyelvű kórust, helyi néptáncegyüttest és a mi iskolánk néptánccsoportját Makka Andrea táncpedagógus kíséretével.
A bemutatójuk nagy sikert aratott a nézők körében, de a többi szereplő is gratulált a gyerekeknek a színpadról történő levonulás közben, után.

Jövőre valószínűleg mi látjuk vendégül a Kárpát medence "nánásait".


A találkozón részt vevő települések:
Bakonynána http://www.bakonynana.hu/
Alsónána
Felsőnána
Nána
Hajdúnánás
Kisnána
Tiszanána