Csillagműhely művészeti EFOP tábor

  • Nyomtatás

Csillagműhely művészeti EFOP tábor

2021. június 28 - július 2-áig az Óvoda utcán 18 gyerek részvételével „Csillagműhely” címen művészeti tábort szerveztünk. A tábor vezetői Cséki Elemérné és Nábrádi Mihályné voltak. A tábor fő célkitűzése, hogy a gyerekeket a Csillagszemű juhász című népmesén keresztül megismertessük a népművészet, a népzene és a néptánc világával. Néhány momentum a hét eseményeiből: Az első nap a programok ismertetése után mesehősök világával foglalkoztunk, majd kisvonattal bejártuk a város néhány helyszínét, megfigyeltük Hajdúnánás jellemző település szerkezetét. Másnap élménydús kirándulást tettünk a nyíregyházi állatparkba. Részt vettek a gyerekek múzeumpedagógiai foglalkozáson, a helytörténeti gyűjteményben, ahol a korabeli pásztorélettel ismerkedhettek meg játékos formában, sőt népi csoportos játékokat is játszottak az udvaron. Sütöttünk „hamuban sült „ pogácsát a képzeletbeli vándortarisznyánkba, mint a mesebeli vándorok. Néptáncpedagógusok vezetésével táncházi forgatagba is elvittük a gyerekeket, ahol mindenki jólesően elfáradt. A héten elkészült kézműves munkáinkból egy kis kiállítást szerveztünk, majd utolsó nap délután a strandfürdőn zártuk a tábort.

 

Nábrádi Mihályné