Aradon át Világosig

  • Nyomtatás

Aradon át Világosig

Október 14-én, egy szép, napsütéses őszi napon közel 120-an  Aradon jártak és  az 1949. októberében történtekre emlékeztek a Hídépítés határon innen és túl elnevezésű program keretében.

18 hajdúnánási pedagógus és diák, valamint 100 partiumi gyermek és őket kísérő felnőtt kelt útra ezen az őszi napon, egy héttel a szomorú nemzeti gyásznapot követően. A résztvevők a nemrégiben megalakult Rákóczi Szövetség helyi szervezetének,valamint a Hídépítés határon innen és túl, valamint a  Szórványprogram  küldöttei voltak. (A Rákóczi Szövetség támogatta az utazásukat.)

A nap során közösen ismerkedtek meg a Szabadság-szobor viszontagságos történetével -„Hunnia kiszabadulásával”, elsétáltak  a Vesztőhelyre és a közelében felállított emlékműhöz Ujj János nyugalmazott tanár idegenvezetésével és kalauzolásával. Az aradi vértanúk emlékműve a város déli részén, a vár mellett levő Váralja városrészben áll, a Maros folyóhoz közel. Az obeliszket 1881. október 6-án leplezték le.  A szürke gránit obeliszk terméskövekkel burkolt felületű domb tetején áll, beton talapzaton, minden díszítést mellőzve.  (A vértanúk földi maradványait az 1932-es árvíz mosta ki - legalábbis azokét, akiknek a holttestét a bakó lefizetésével nem sikerült a családjuknak hazavinni.)

Az addig  ereklyemúzeumban őrzött  tábornokok hamvait, Kiss Ernő és Dessewffy Arisztid kivételével 1974-ben temették el ide.  Ugyanebben az évben, a kivégzések 125. évfordulóján, az emlékmű hátsó oldalán kétnyelvű (magyar és román) fehér márvány emléktáblát helyeztek el, négy sarkán gyűrűkkel megemelhető betonlapban.

 

Meghatottan  emlékeztek a résztvevők  mindegyik helyszínen versekkel, dalokkal, koszorúkkal, a 13 hős utolsó gondolataival, Damjanich imájával és együtt csendült fel nemzeti himnuszunk az emlékhelyek előtt. 

Baracsi Levente lelkipásztor és felesége az 1847-ben épült aradi belvárosi Református templomban fogadta a csoportot az emlékhelyek látogatását követően, ahol a templom története mellett a református közösségről, a városról is meséltek a templom padjain megpihenve.

Hazafelé a hajdúnánásiak Világoson is elhelyezték az emlékezés virágait Bohusné Szögyén Antónia szobránál, tisztelegve a nő előtt, akit Haynau többször megfenyegetett, amiért a szabadságharcosokat segítette élelemmel, ruházattal. Ő ezzel mit sem törődött, s még a fegyverletétel után is segítette a börtönbe zárt rabokat.

Este későn ért haza a küldöttség Hajdúnánásra, kicsit fáradtan, de újra átérezve jelmondattá vált hitvallásukat:  „Együtt dobban a szív, benne dobban a szó: Magyarnak lenni igenis jó….”

Fekete Andrea

******************************************