Szabadidő tervezés, szabad időtervezés

• 

Részletek

Közzétéve: 2017. január 15. vasárnap, 08:30

Írta: Fekete Andrea

Találatok: 2578

Szabadidő tervezés, szabad időtervezés - 
avagy hagyományaink megélése a 4. d-s gyerekekkel

 

Mai világunk legnagyobb problémája az emberi kapcsolatok gyengesége, a szeretet hiánya. Meg kell felelnünk a munkahelyen, a családban, a gyerekeknek az iskolában, otthon. Sietünk, rohanunk, korán kelünk, későn fekszünk, elfáradunk, nincs időnk egymásra. Az év vége ám mindenkit lassításra szólít fel: várakozásra, elcsendesedésre, kicsit több szeretgetésre - nem véletlenül.
Arról is hallani nap mint nap, milyen manapság az oktatás, mit nem tudnak gyerekeink, mit tesz és nem tesz meg értük a pedagógus, a szülő.

Egy biztos: a gyerekek a legtöbb időt az iskolában töltik és a legtöbb felnőtt azon munkálkodik, hogy szeretetteljesen teljen ez az idő. Hogy hogyan lehet ezt az iskolában megtenni mindazok mellett, hogy a tantervi tananyaggal  se legyünk megkésve vagy lemaradva több néprajzkutató véleménye szerint is a néphagyományaink megélése az út. Hagyományaink megismerése és benne élése  a szeretet megtanulását, az érzelmek felkeltését is jelenti. Remek alkalom volt az egész éves szabadidő tervezés mellett az adventi időszak. Ez a legszeretetteljesebb ünnepünk, ahol a hagyományainkat átélve átérezhetjük a szeretet élményét. A sok meghitt, csendes beszélgetés a meggyújtott gyertya fényénél irányítottan visszavezetett bennünket a nagymamáink életébe. Nagy szerencsénkre a sok  kézműves délutánunk mellett egy olyan is adódott, melyet az óvodásokkal együtt tölthettünk el: karácsonyfadíszt készítettünk varrással-hímzéssel tudva azt, milyen szívesen varrogattak-hímezgettek annak idején az otthonokban esténként, hiszen a hímzés is egyfajta beszéd a jelekkel, az érzelem árnyaltabb kimutatása. Gondoltunk a „tűvel nem szívesen munkálkodó” apróságokra is, hiszen velük a játékok birodalmába repültünk vissza és közösen építettünk velük várat építőkockákból.

Szabad időinket kihasználtuk arra, hogy a természet kincseiből ajándékokat készítsünk szeretteinknek: fűzfaágból ajtó- és asztaldíszt alkottunk, ezzel is bizonyítva, hogy az ajándéknak nem az anyagi része a legértékesebb, hanem a szeretet, amit a saját kis kezeinkkel készített kincsekbe belevarázsoltunk. A Csillagszóró programba, ahol a már nyugdíjas dolgozóknak szerveznek karácsonyi ünnepséget- nemezvirágokat készítettünk, amelyek az igazi Mikulás-virágokhoz hasonlítottak.

Sokat hallgattunk karácsonyi népzenét pihenésképpen, melyek lecsendesítettek bennünket, s szövegüket hallgatva visszarepültünk gondolatban néhány évtizedet.

 Az alkotás örömét, a szép teremtését minden kisgyermeknek át kell élnie, hiszen ez elemi szükséglet. Adler, bécsi pszichológus szerint az az ember, aki kisgyermek korában nem tanult meg szépet és jót alkotni, egész életében az erőszakban, mások feletti hatalomban és vagyonszerzésben keres kielégülést- erről írt Andrásfalvy Bertalan A szeretet a néphagyományban című írásában.

A koronát az adventi készülődésünkre egy olyan rendezvényünk rakta, melyre nagy izgalommal készültünk. Mézeskalácsot sütöttünk együtt a szülőkkel a Diófa csárda szabadtéri kemencéjében. A 2 kg lisztből és 1 kg mézből kavart tésztánkat együtt nyújtottuk  és szaggattuk ki a gyerekekkel, akik közben persze a nyers tésztából is csipkedtek kicsit- s ez olyan finom volt, amilyent még soha nem ettünk! Izgalommal tettük be a kis tésztáinkat a forró kemencébe és még nagyobb izgalommal vártuk, hogy kisüljön. Olyan szépen sikerült mind a huszonhárom (!) tepsi, és amikor megkóstoltuk…! Régen ettünk ilyen finomat! Az anyukák közben forró teát készítettek nekünk, mivel odakint nagyon hideg volt ám, de a gyerekek  azért inkább bent voltak,  hűtőmágneseket gyártottak fából és szalvétából.

Amikor készen lett a mézeskalács, csoportokat alakítva érdekes, tanulságos és vidám feladatokat oldottunk meg az anyukák részvételével. Egy feladat ez volt a sok közül: konyhai eszközöket kellett felismerni- mi az és mire használják? Olyan eszközöket is láthattak itt természetesen a gyerekek, amiket régen (is) használtak a konyhákban, a hagyományos paraszti életben (derelyevágó, csigacsináló, mézkanál, stb.).

Visszaérve az iskolába a gyerekekkel együtt jól elfáradva felidéztük élményeinket, de látva ragyogó szemüket, nem is volt szükség magyarázkodásra. A résztvevő szülők egyenként köszönték meg nekünk, tanító néniknek, hogy ott lehettek, játszhattak velünk, láthatták gyermekük boldog arcát, többet jelentett, mint egy nagytakarítást letudni!

A december „végeztével” , a téli szünet kezdetéig tehát telítődtünk olyanfajta szeretettel, ami mindannyiunk számára feltöltődést adott. Utolsó tanítási nap még közösen megnézhettük a Művészeti Tagiskolánk gyönyörűséges karácsonyi táncjátékát, ami természetesen csak fokozta bennünk hagyományaik megélését. Olyan táncokat láthattunk, mely összefoglalta a karácsony körüli hagyományokat, jeles napjainkat.

„Ebben az osztályban jó gyereknek lenni”- mondta egy szülőnk az egyik szülői értekezletünk után.

Nekünk pedig jó tanító néninek lenni! Ennyi szeretetet nem kap senki, mint mi- és ez több, mint KÖSZÖNET!

 

 

Fekete Andrea